Férfi NB I. B Zöld csoport- 2024/2025
2025. április 6. | 18:00
22. forduló
Hódtói Sportcsarnok
71 -62
(12-19, 23-22, 19-13, 17-8)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Dr. Varga Zoltán, Borgula György, Drenyovszki Dániel (Gál János)

Hazai edző nyilatkozata
Sasa Vejinovic : Először is meg szeretném köszönni minden nézőnek, hogy kiszurkolták ezt a győzelmet, ráadásul lehet, hogy a szezon legfontosabb győzelmét. Sikerült bekerülni a rájátszásba, ami alapból a minimum Vásárhelyen. Igyekezni fogunk mindent megtenni, hogy minél tovább jussunk. Szívből gratulálok a játékosaimnak és további sok sikert a Nagykőrösnek!

Vendég edző nyilatkozata
Kovács Márk : Gratulálok a Vásárhelynek, mert nagy energiákat mozgósítottak, hogy megnyerjék ezt a meccset. Úgy érzem, nekik fontosabb volt ez a találkozó, mint nekünk. Sajnos az egyik legjobbunk nem tudott játszani, így nyilván át kellett rendezni a taktikát és a felkészülést. Nem sikerült a héten normális létszámban és minőségben edzenünk, de ez nem látszódott a játékunkon, és az első félidőben bedobott tíz triplánk mutatja, hogy milyen jó mezőnyjátékosaink vannak. A mérkőzés kulcsa az volt, hogy mi a végén nem tudtunk olyan helyzeteket kialakítani, mint az első félidőben, és így sajnos nehéz dobásokat vállaltunk, amiből kevesebb pontot szereztünk. További sok sikert a Vásárhelynek! Remélem, hogy a rájátszásban jól fog kijönni a lépés nekünk és be tudunk jutni a négy közé.


Dobástérkép
Vásárhelyi Kosársuli
Nagykőrösi Sólymok KE
Vásárhelyi Kosársuli
Nagykőrösi Sólymok KE
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 9 13
Legtöbb egymás után szerzett pont 10 11
Vezetés váltás 6
Egyenlő eredmények száma 5
Csapat vezetési ideje 12:00 24:00
CSAPAT %
2p köz.
Vásárhelyi Kosársuli
Nagykőrösi Sólymok KE
59%
40%
2p ktáv.
Vásárhelyi Kosársuli
Nagykőrösi Sólymok KE
56%
25%
3p táv.
Vásárhelyi Kosársuli
Nagykőrösi Sólymok KE
29%
37%
1p bünt.
Vásárhelyi Kosársuli
Nagykőrösi Sólymok KE
56%
78%
Vásárhelyi Kosársuli Nagykőrösi Sólymok KE
Szerzett labda 8 9
Eladott labda 13 12
Lepattanó 44 30
Gólpassz 19 13
Fault 16 15
VAL 105 78
Statisztika
Vásárhelyi Kosársuli
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Borbáth

Balázs Csaba
X 20 3 4 75 0 1 0 4 11 36 7 16 44 2 2 100 4 0 4 0 3 3 4 5 1 0 22 38 8

Orgona

Gergő Milán
X 21 6 9 67 1 2 50 2 6 33 9 17 53 1 1 100 10 4 14 0 1 1 3 0 1 1 30 37 16

Bálint

Erik
X 22 2 4 50 4 5 80 3 6 50 9 15 60 1 4 25 5 5 10 2 3 2 3 4 0 1 29 35 18

Utasi

Zsombor
X 4 2 4 50 0 1 0 0 0 0 2 5 40 0 0 0 5 2 7 0 4 3 0 1 0 0 5 20 6

Kruzslicz

Alex
X 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 2 0 0 0 0 1 0 0 3 9 -4

Bősz

Richárd
0 0 0 0 0 0 0 0 6 0 0 6 0 0 0 0 2 0 2 1 1 3 1 5 0 0 2 24 1

Kelemen

Balázs
4 0 0 0 0 0 0 1 3 33 1 3 33 1 2 50 2 3 5 4 1 3 4 2 0 0 15 23 -4

Knyur

Soma Máté
0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 3 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 1 0 0 -1 14 4

Megyesi

Dániel Márk
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Filak

László
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Wolf

Péter Noel
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 71 13 22 59 5 9 56 10 34 29 28 65 43 5 9 56 29 15 44 8 13 16 15 19 2 2 105 200
Nagykőrösi Sólymok KE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Mári

György József
X 8 3 5 60 0 0 0 0 1 0 3 6 50 2 2 100 6 2 8 2 1 3 2 0 0 1 16 36 -13

Fehér

Péter József
X 9 2 3 67 0 1 0 1 7 14 3 11 27 2 2 100 4 1 5 1 1 3 2 4 1 0 13 34 -22

Molnár

Miklós
X 12 0 1 0 0 2 0 4 8 50 4 11 36 0 0 0 1 2 3 0 1 2 2 0 1 0 10 31 -17

Molnár

Bence
X 5 1 4 25 0 1 0 0 1 0 1 6 17 3 5 60 3 1 4 3 2 1 5 2 0 1 10 30 -6

Tóth

Bence
X 20 1 3 33 3 7 43 4 9 44 8 19 42 0 0 0 4 3 7 3 2 3 3 1 0 0 21 28 1

Mészáros

Bence
6 0 2 0 0 0 0 2 3 67 2 5 40 0 0 0 1 1 2 0 4 1 1 4 0 0 6 27 -8

Béres

Benedek
0 0 1 0 0 1 0 0 1 0 0 3 0 0 0 0 1 0 1 0 1 1 1 2 0 0 0 10 16

Hőgye

Attila
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 2 4 4

Kónya

Levente
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Filep

Áron Kálmán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Sárai- Szabó

Zsolt
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 62 8 20 40 3 12 25 11 30 37 22 62 35 7 9 78 20 10 30 9 12 15 16 13 2 2 78 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek