Férfi NB I. B Zöld csoport- 2024/2025
2024. szeptember 27. | 19:00
1. forduló
Győr Városi Egyetemi Csarnok
78 -80
(28-19, 21-16, 12-26, 17-19)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Szalai Zsolt, Horváth Alajos, Csák Máté Károly (Németh Csaba János)

Hazai edző nyilatkozata
Lógár Bence : Gratulálok a Nagykőrösnek, az első félidőben kialakított nagyobb előnyünekt számomra érthetetlen módon nem tudtuk jól menedzselni, második félidőben belassultunk, nem a saját játékunkat játszottuk, így elúszott az előny. Gond nincsen, jövő héten megyünk Vásárhelyre, ott szeretnénk javítani.

Vendég edző nyilatkozata
Kovács Márk : Természetesen nagyon örülünk a győzelemnek, mert nagyon nagy hátrányból sikerült felállnunk. Az első félidőben nem voltak jók a dobásaink, és amit kiemeltünk az öltözőben is, hogy az ellenfél ellen tavaly is a lepattanócsatát veszítettük el, tavalyi évben a mérkőzéseknek ez volt a kulcsa. Ezt most a második félidőben tudtuk javítani, és a szerkezeti előnyünket érvényesíteni tudtuk, ezzel sikerült nyernünk. Gratuláció jár a győri csapatnak, azt gondolom, hogy az első félidőben egyértelműen ők voltak a jobb csapat, amire tudnak majd építeni, sok sikert kívánok nekik a továbbiakban.


Dobástérkép
Agrofeed UNI Győr
Nagykőrösi Sólymok KE
Agrofeed UNI Győr
Nagykőrösi Sólymok KE
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 17 4
Legtöbb egymás után szerzett pont 7 9
Vezetés váltás 15
Egyenlő eredmények száma 9
Csapat vezetési ideje 26:00 08:00
CSAPAT %
2p köz.
Agrofeed UNI Győr
Nagykőrösi Sólymok KE
67%
75%
2p ktáv.
Agrofeed UNI Győr
Nagykőrösi Sólymok KE
10%
33%
3p táv.
Agrofeed UNI Győr
Nagykőrösi Sólymok KE
29%
28%
1p bünt.
Agrofeed UNI Győr
Nagykőrösi Sólymok KE
67%
79%
Agrofeed UNI Győr Nagykőrösi Sólymok KE
Szerzett labda 9 5
Eladott labda 8 13
Lepattanó 32 36
Gólpassz 11 14
Fault 21 19
VAL 94 108
Statisztika
Agrofeed UNI Győr
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Dani

Balázs Dominik
X 3 1 1 100 0 0 0 0 4 0 1 5 20 1 2 50 2 0 2 2 3 2 2 2 0 0 3 32 0

Kámán

Bálint
X 20 7 9 78 1 2 50 0 2 0 8 13 62 4 5 80 3 1 4 2 2 0 7 3 0 0 28 31 0

Kámán

Kristóf
X 8 2 5 40 0 0 0 0 2 0 2 7 29 4 6 67 5 0 5 1 1 4 5 0 0 1 11 26 0

Nagy

Tamás
X 5 0 0 0 0 2 0 1 6 17 1 8 13 2 2 100 2 0 2 1 0 2 1 2 0 0 4 23 0

Köcse

Bálint
X 8 0 1 0 0 0 0 2 3 67 2 4 50 2 2 100 5 1 6 1 1 4 1 0 1 0 14 21 0

Bakon

Csanád
11 1 3 33 0 3 0 3 8 38 4 14 29 0 0 0 1 4 5 1 0 1 0 2 0 0 9 20 0

Hágen

Tamás
6 3 3 100 0 2 0 0 0 0 3 5 60 0 0 0 2 4 6 0 0 1 1 2 0 0 13 17 0

Horváth

Ádám
12 1 1 100 0 0 0 3 7 43 4 8 50 1 4 25 1 1 2 1 0 5 2 0 1 0 11 16 0

Linczmaier

Gergő Máté
5 1 1 100 0 1 0 1 2 50 2 4 50 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 3 8 0

Tóth-Erdei

Bálint
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 -2 6 0

Gombos

Bálint Zalán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Zalka

Csongor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 78 16 24 67 1 10 10 10 35 29 27 69 39 14 21 67 21 11 32 9 8 21 19 11 2 1 94 200
Nagykőrösi Sólymok KE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Mári

György József
X 19 4 5 80 1 1 100 3 6 50 8 12 67 0 0 0 11 2 13 0 3 2 1 2 0 1 28 37 0

Csorvási

Milán
X 25 9 11 82 0 3 0 0 0 0 9 14 64 7 11 64 7 3 10 0 5 2 11 2 1 1 35 37 0

Mészáros

Bence
X 4 0 1 0 1 2 50 0 5 0 1 8 13 2 2 100 4 0 4 0 2 1 4 3 0 0 6 29 0

Tóth

Bence
X 9 1 2 50 1 2 50 1 5 20 3 9 33 2 2 100 2 1 3 4 0 4 2 1 0 0 13 27 0

Fehér

Péter József
X 12 3 4 75 0 2 0 2 7 29 5 13 38 0 0 0 2 0 2 0 1 1 0 1 0 0 6 25 0

Molnár

Miklós
3 0 0 0 0 1 0 1 2 50 1 3 33 0 0 0 3 1 4 0 2 3 0 3 0 0 6 20 0

Tóth

Márk
6 1 1 100 1 1 100 0 0 0 2 2 100 2 2 100 0 0 0 0 0 2 1 0 0 0 7 13 0

Béres

Benedek
2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 2 100 0 0 0 1 0 2 2 2 0 0 7 9 0

Sárai- Szabó

Zsolt
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 3 0

Kónya

Levente
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Irimia

Krisztián Dániel
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Filep

Áron Kálmán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 80 18 24 75 4 12 33 7 25 28 29 61 48 15 19 79 29 7 36 5 13 19 21 14 1 2 108 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek