MKOSZ logo
MKOSZ logo Hunbasket TV logo

Férfi NB I. B Zöld csoport- 2023/2024

2023. 12. 09 | 17:00

12. forduló

(16-19, 15-14, 18-26, 22-21)

Helyszín: Kossuth Lajos Általános Iskola Tornaterme

Játékvezetők: Dr. Varga Zoltán , Menyhárt Ferenc Tamás , Drenyovszki Dániel

Ellenőr: Gál János

mérkőzés fotók

Nyilatkozatok

Hazai edző nyilatkozata

Kovács Márk : Nehéz mit mondani, úgy érzem, hogy az ellenfél ma sokkal több energiát tett bele a meccsbe. Leginkább azokra a helyzetekre értem, amikor szabad labdáknál, és lepattanó harc közben elvesztettük a párharcokat. Össze kell szedni magunkat!

Vendég edző nyilatkozata

Horváth Balázs : Először is gratulálok ellenfelünknek, mert azt gondolom, hogy egy nagyon jó, és kosárlabda szakmailag színvonalas mérkőzést játszottunk. Ugyanakkor szeretnék gratulálni a saját csapatomnak, hiszen megszereztük első győzelmünket, ebben az idényben. Azt ugye tudni kell, hogy nekem kedden volt az első edzésem a csapattal, így most debütálok a kispadon ezzel a társasággal, az NBI/B Zöld csoportjában. Nagyon boldogok vagyunk, hogy sikerült megnyerni az első mérkőzésünket, és készülünk a következő heti, két fontos hazai meccsre, melyeken szintén szeretnénk megszerezni a győzelmet. Innentől úgy készülünk, hogy megpróbáljuk elérni az alapszakasz 10. helyezést, ami a biztos bennmaradást jelenti.

Statisztika

team logo Nagykőrösi Sólymok KE
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KI O.RTG D.RTG TS% ES%
13 Fehér Péter József Fehér Péter József * 16 32 4 10 40 0 2 0 1 9 11.1 5 5 100 7 2 9 0 2 2 5 2 0 0 14 0 0 0 0
8 Tóth Bence Tóth Bence * 8 30 2 3 66.7 1 1 100 0 1 0 2 4 50 4 1 5 1 4 3 4 2 0 0 12 0 0 0 0
99 Mári György József Mári György József * 8 29 2 4 50 0 0 0 1 3 33.3 1 1 100 7 4 11 1 2 1 1 0 0 0 15 0 0 0 0
24 Timkó Norbert Timkó Norbert * 7 25 0 3 0 0 0 0 1 2 50 4 4 100 3 1 4 0 0 2 3 1 0 1 11 0 0 0 0
21 Kocsis Attila Kocsis Attila * 8 24 3 8 37.5 0 2 0 0 0 0 2 4 50 6 1 7 0 1 2 6 0 0 0 11 0 0 0 0
2 Mészáros Bence Mészáros Bence 16 31 2 3 66.7 1 4 25 3 6 50 1 2 50 0 0 0 1 0 3 3 2 0 0 14 0 0 0 0
7 Mácsai Károly Mácsai Károly 6 24 3 5 60 0 1 0 0 2 0 0 0 0 7 2 9 0 2 5 1 3 0 0 12 0 0 0 0
10 Filep Áron Kálmán Filep Áron Kálmán 2 5 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 2 100 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 2 0 0 0 0
21 Irimia Krisztián Dániel Irimia Krisztián Dániel 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
8 Kónya Levente Kónya Levente 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
71 200 16 36 44.4 2 10 20 6 23 26.1 17 22 77.3 34 11 45 3 12 18 24 10 0 1 91
team logo Százhalombattai KSE
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KI O.RTG D.RTG TS% ES%
0 Csík Richárd Csík Richárd * 17 33 4 9 44.4 0 2 0 1 4 25 6 8 75 7 2 9 3 1 0 9 6 0 0 31 0 0 0 0
46 Láncos Krisztián Láncos Krisztián * 22 32 6 9 66.7 2 3 66.7 1 2 50 3 8 37.5 2 3 5 0 1 3 6 0 0 0 22 0 0 0 0
0 Gaál Bence Gaál Bence * 19 31 0 1 0 1 2 50 5 9 55.6 2 2 100 12 1 13 1 0 3 2 2 0 0 31 0 0 0 0
0 Tóth Márk Tóth Márk * 12 20 4 5 80 0 1 0 1 5 20 1 1 100 5 0 5 0 3 4 1 0 0 0 9 0 0 0 0
77 Rácz Ádám Rácz Ádám * 2 19 1 1 100 0 2 0 0 1 0 0 0 0 1 3 4 0 0 4 0 2 0 0 5 0 0 0 0
35 Seregély Balázs Seregély Balázs 5 21 1 3 33.3 0 0 0 1 7 14.3 0 0 0 0 1 1 1 1 4 0 2 0 0 0 0 0 0 0
1 Várbíró Gergő Várbíró Gergő 3 18 0 2 0 0 1 0 1 3 33.3 0 0 0 1 1 2 0 2 4 0 1 0 0 -1 0 0 0 0
35 Montai Márton Montai Márton 0 11 0 2 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 1 0 0 0 0 0 0
32 Kovács Marcell Kovács Marcell 0 10 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 2 3 0 0 1 0 2 0 0 3 0 0 0 0
20 Kövér Krisztián Kövér Krisztián 0 5 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 1 0 1 0 0 2 0 0 0 0
21 Bene Tamás Bene Tamás 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
91 Fossong Awung Ian Nkwetta Fossong Awung Ian Nkwetta 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
80 200 16 33 48.5 3 11 27.3 10 33 30.3 12 19 63.2 29 14 43 5 8 24 18 18 1 0 102

Dobástérkép

Nagykőrösi Sólymok KE
Százhalombattai KSE
Nagykőrösi Sólymok KE
Százhalombattai KSE

eredmény alakulása

Legnagyobb vezetés 5 15
Legtöbb egymás után szerzett pont 8 12
Vezetés váltás 3
Egyenlő eredmények száma 6
Csapat vezetési ideje 05:00 31:00
CSAPAT %
2p köz.
Nagykőrösi Sólymok KE
Százhalombattai KSE
44%
48%
2p ktáv.
Nagykőrösi Sólymok KE
Százhalombattai KSE
20%
27%
3p táv.
Nagykőrösi Sólymok KE
Százhalombattai KSE
26%
30%
1p bünt.
Nagykőrösi Sólymok KE
Százhalombattai KSE
77%
63%
Nagykőrösi Sólymok KE Százhalombattai KSE
Szerzett labda 3 5
Eladott labda 12 8
Lepattanó 45 43
Gólpassz 10 18
Fault 18 24
VAL 91 102