Férfi NB I. B Zöld csoport- 2024/2025
2025. március 21. | 19:30
20. forduló
Kossuth Lajos Általános Iskola Tornaterme
74 -70
(17-26, 21-15, 21-13, 15-16)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Horváth Csongor Béla, Sentényi Barna, Hegedűs Attila (Vághy Tamás János)

Hazai edző nyilatkozata
Kovács Márk : A tabella alapján csalóka az Eger helyezése, mert nem egy sereghajtó csapat benyomását keltették. Gyorsan játszottak, legalábbis gyorsabban, mint mi, és jól dobtak. Mi eléggé az öltözőben maradtunk, de a végére nagy energiákat mozgósítottak a játékosok, és sikerült meccsen belül szemléletet váltani. Nincs vészhelyzet, azonban úgy gondolom, hogy ez a meccs rávilágított hiányosságokra. A jövő héten az egyik legjobb csapat otthonába utazunk, ahol teljesen más hozzáállás kell a győzelemhez. Köszönjük ismét a szurkolóknak a bizalmat, ez az 5 győzelem egymás után, nélkülük nem született volna meg. Az egri csapatnak pedig sok sikert a továbbiakban!

Vendég edző nyilatkozata
Klepej Roland : Először is szeretnék gratulálni a hazai csapatnak, mind a játékosoknak, a stábnak, valamint a szurkolóknak, mert úgy gondolom, hogy itt a Zöld csoportban kiemelkedő szurkolótáborral rendelkeznek. Ebből kiindulva gratulálok magunknak is, hiszen ilyen nyomás alatt, ilyen szurkolás mellett végig nyílt találkozót tudtunk játszani. Ez az én játékosaimat is mindenképpen dicséri. Sajnos a végén több gyermeteg hibát vétettünk, illetve az üres kinti dobások nem mentek be. Úgy gondolom, ha ezek beakadtak volna, vagy nem adjuk el a labdát, a meccs másképpen is alakulhatott volna. További sok sikert kívánok a Nagykőrös csapatának!


Dobástérkép
Nagykőrösi Sólymok KE
Eszterházy SC
Nagykőrösi Sólymok KE
Eszterházy SC
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 8 9
Legtöbb egymás után szerzett pont 8 8
Vezetés váltás 9
Egyenlő eredmények száma 4
Csapat vezetési ideje 18:00 19:00
CSAPAT %
2p köz.
Nagykőrösi Sólymok KE
Eszterházy SC
55%
67%
2p ktáv.
Nagykőrösi Sólymok KE
Eszterházy SC
50%
44%
3p táv.
Nagykőrösi Sólymok KE
Eszterházy SC
25%
29%
1p bünt.
Nagykőrösi Sólymok KE
Eszterházy SC
46%
33%
Nagykőrösi Sólymok KE Eszterházy SC
Szerzett labda 4 10
Eladott labda 11 10
Lepattanó 40 37
Gólpassz 20 18
Fault 13 17
VAL 98 97
Statisztika
Nagykőrösi Sólymok KE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Csorvási

Milán
X 23 10 13 77 0 0 0 0 0 0 10 13 77 3 6 50 1 7 8 0 2 1 8 4 0 0 35 36 2

Mári

György József
X 11 4 6 67 0 0 0 1 5 20 5 11 45 0 0 0 8 3 11 1 0 1 0 2 0 1 19 33 -3

Tóth

Bence
X 11 3 6 50 1 2 50 1 3 33 5 11 45 0 0 0 3 0 3 0 2 3 2 6 0 1 14 31 10

Molnár

Bence
X 2 1 4 25 0 2 0 0 1 0 1 7 14 0 2 0 2 1 3 0 3 0 1 1 0 0 -4 23 1

Molnár

Miklós
X 14 1 1 100 0 0 0 4 7 57 5 8 63 0 0 0 2 0 2 2 2 1 1 1 0 0 15 18 -2

Fehér

Péter József
7 2 6 33 1 1 100 0 4 0 3 11 27 1 1 100 2 3 5 0 1 3 1 1 0 0 5 23 4

Mészáros

Bence
4 1 3 33 1 1 100 0 4 0 2 8 25 0 0 0 5 0 5 1 0 2 2 5 0 0 11 21 1

Béres

Benedek
2 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 2 2 100 1 0 1 0 0 2 1 0 0 0 3 8 0

Kovács

Gergely
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 2 0 1 0 1 0 0 0 0 7 0

Filep

Áron Kálmán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Hőgye

Attila
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Sárai- Szabó

Zsolt
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 74 22 40 55 3 6 50 6 24 25 31 70 44 6 13 46 24 16 40 4 11 13 17 20 0 2 98 200
Eszterházy SC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Ficsor

Áron
X 7 0 0 0 2 6 33 1 5 20 3 11 27 0 0 0 6 0 6 1 1 1 2 1 0 0 8 40 -4

Botka

Botond
X 14 4 4 100 0 0 0 2 6 33 6 10 60 0 0 0 3 2 5 1 3 2 2 4 0 0 19 38 -4

Takács

Erik
X 9 2 6 33 1 1 100 1 3 33 4 10 40 0 2 0 4 1 5 1 2 2 2 2 1 0 10 31 0

Szicsák

Bence
X 20 3 4 75 1 3 33 4 6 67 8 13 62 0 0 0 4 2 6 2 0 4 4 3 1 0 31 24 1

Gaál

Bence
X 4 0 1 0 0 3 0 1 5 20 1 9 11 1 2 50 2 1 3 0 0 3 1 2 0 0 1 18 -3

Rékasi

Bojta Bendegúz
9 1 1 100 3 3 100 0 3 0 4 7 57 1 2 50 5 6 11 3 1 4 2 3 0 0 23 24 0

Gilszki

Erik
2 1 1 100 0 0 0 0 4 0 1 5 20 0 0 0 1 0 1 2 2 1 0 3 0 0 2 17 -6

Bajusz

Ábel
5 1 1 100 0 0 0 1 2 50 2 3 67 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 3 6 -4

Pomázi

Patrik
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0

Kovács

Kornél
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Kelemen

Axel Marcell
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 70 12 18 67 7 16 44 10 34 29 29 68 43 2 6 33 25 12 37 10 10 17 13 18 2 0 97 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek