Szombaton, Kecskeméten, az Országos Kenguru Kupa hatodik játéknapja az előző fordulókhoz hasonló forgatókönyv szerint alakult, vagyis egy győzelemmel és egy vereséggel, sikerült megőrizni az „A” csoportos tagságot. A mezőny kiemelkedően legjobb csapata ellen ezúttal sem volt esély, míg a másik meccsen ezúttal is megszületett a nagyon remélt siker, annak ellenére is, hogy a fiúk teljesítményével nem volt maradéktalanul elégedett Molnár Miklós edző:
„Sajnos teljes dekoncentráltság volt jellemző ránk az egész első mérkőzésen. Ami miatt szomorú voltam, hogy néhány játékost leszámítva akaratban és küzdeni tudásban messze elmaradtunk az elvárható szinttől is, ez pedig egy ilyen jó csapat ellen nagyon látványos. A második meccsen már a jobbik arcukat mutattuk, és a játék mindent elemében javultunk, ez pedig egy szép győzelmet is eredményezett, amihez gratulálok a fiúknak! Külön öröm volt látni, hogy Borbás Dávid rengeteg befektetett munkája mennyire látszik, ő (Dudás Balázs mellett) mindkét mérkőzésen kiemelkedő teljesítményt nyújtott, gratulálok hozzá!”
Nagykőrösi Sólymok KE/A - Kecskeméti KA Jégtörő Mátyás 44 -131 (7-39, 12-31, 11-34, 14-27)
Sólymok: Dudás Balázs 16, Borbás Dávid 14, Szabó Benett 4, Mondi Dominik 3, Lakatos Roland 3, Farkas-Sasinszki Máté 2, Halász Bálint 1, Nagy Nándor 1, Sárközi Zalán, Nádró Zoltán Ezékiel, Ferrari Enzo
Kecskeméti KA Alfák - Nagykőrösi Sólymok KE/A 73 -84 (19-23, 18-20, 13-19, 23-22)
Sólymok: Dudás Balázs 22, Borbás Dávid 22, Lakatos Roland 13/3, Mondi Dominik 9, Nagy Nándor 8, Szabó Benett 7, Sárközi Zalán 2, Farkas-Sasinszki Máté 1, Nádró Zoltán Ezékiel, Ferrari Enzo, Halász Bálint