A dudaszó pillanatában landolt a gyűrűben a győzelmet jelentő tripla!
Nagykőrösi Sólymok KE - Békési SZSK 85 -82 (22-21, 17-27, 18-19, 28-15)
Sólymok: Rácz Zénó 27/15, Kovács András 18/9, Baranyi Zsolt 16/6, Kéri Krisztofer 13/3, Kovács Bálint 5, Balla Levente 4, Szurnyák Zsombor 2, Jankó József, Bányai Barnabás, Herczeg Dávid
A múlt heti vásárhelyi mérkőzésen érvényesült a papírforma, és hazai győzelem született, ám annak arányát nagyban befolyásolta, hogy mindössze öt játékos tudott Fehér Ádám edző rendelkezésére állni. A fiaskót követően mindenképpen javítani szerettek volna a srácok, arról nem is beszélve, hogy a békésieknek is törleszteni szerettek volna, mármint a pályán, sportszerű körülmények között. Mert ugye idegenben nem éppen így zajlott, az ottani fogadtatás és miliő fájóan mély nyomot hagyott a fiúkban. Ami már jó hírnek számított a kezdés előtt is, hogy ugyan - sérülés miatt - hiányzók továbbra is akadnak, tíz játékos neve is bekerülhetett a jegyzőkönyvbe.
Az első félidőben nyújtottak azonban nem azt sugallták, hogy megfelelően ráhangolódtak a fiúk a visszavágásra, többeknél hiányzott a koncentráció és leginkább a kellő tűz... A feldobást követően Kéri Krisztofer avatta fel a gyűrűt, de azonnal jött a békési válasz, triplával és ezt hamarosan újabb vendég távoli követett, amivel vezetett is ellenfelünk. Nagyszerű megoldások és elemi hibák váltogatták egymást támadásainkban, sajnos utóbbiból akadt több, és a védekezésünk is sok kívánnivalót hagyott maga után, így csak futottunk az eredmény után... Pontosabban fogalmazva, csak kocogtunk, mert vagy körülményesen vezettünk támadásokat, vagy elkapodva azokat indulhattak a békésiek. Krisztofer és Zénó pontjaival kapaszkodtunk, majd Kovács András küldött be két távolit, és Baranyi Zsolt tört be nagyszerűen, így az első negyed végén nálunk volt a minimális előny. (22-21)
Ám a pontatlanság a sok figyelmetlenség miatt a második negyedben elhúzott a sokkal lelkesebben játszó Békés. Baranyi Zsolt triplájával kezdtük ezt a tíz percet, majd Kovács Bálint villant meg, kétszer is jól tört be, Kéri Krisztofer is jól célzott közelről, (31-30) ám továbbra is sok eladott labdával és számtalan elhibázott ziccerrel sokat segítettünk ellenfelünknek, hogy ellépjenek. Hiába cserélgetett és kért időt is Fehér Ádám, nem találtuk a játék ritmusát. Néhány szép jelenet, ügyes befejezés (Szurnyák Zsombor, Balla Levente, Rácz Zénó) azért akadt, ám összességében ez vékonynak bizonyult, és a szünetre kilencpontos hátrányba kerültünk. Ehhez persze kellett némi szerencse is ellenfelünknek, mert a dudaszó előtti pillanatban a félpályáról elengedett dobás is behullott a gyűrűnkbe... (39-48)
Nem is volt elégedett Fehér Ádám, de a gondok tovább szaporodtak a harmadik negyedben, hiszen nem értük el az „üzemi hőfokot”, és tovább nőtt a különbség a két csapat között. Az akarással már nem volt baj, ám ehhez nem párosult kellő koncentráció továbbra sem, és a védekezésünk is puhának bizonyult. Krisztofer gyötörte be kezdésnek, majd Kovács András tüzelt jól távolról és közelről is, Levente tette fel ügyesen palánk alól, ám a vendégek hatékonybban dolgoztak és 15 pontos előnyre tettek szert. (48-63) Ekkor azonban éledeztünk, és előkerült a kalapból a küzdeni tudás is... Krisztofer engedte el jól a hárompontos vonalon túlról, „Zsoltika” és Kovács András folytatta a pontgyűjtést, 10 pont alá is jöttünk, de a végén megint kihagyás, a vendégeké az utolsó szó.(57-67)
A negyedik negyedet végre úgy kezdtük, ahogy azt szerette volna látni Fehér Ádám és a szép számban megjelent nézőközönség is. Zénó és Zsolti jól törte meg a védelmi falat és bő két perc alatt egyenlítettünk is. Zénó két triplát is elsüllyesztett, közelről is betalált és Zsolti kettese jött még hozzá a 10-0-s futáshoz. (67-67) A vezetést nem tudtuk azonban átvenni, mert sajnos eladott labdákban is „jól teljesítettünk”, és büntetőket is hibáztunk. A küzdés azonban már mindenképpen bizakodásra adott okot... Bálint villant újfent, majd Zsolti óriási triplája már Sólymok vezetést jelentett (72-71) de megint fodult a kocka, 6-0-s futással előny a Békésnél. (72-77) Időkérés, cserék és óriási izgalmak, mert Zénó és Kovács András higgadt és remek megoldásaival visszajövünk egy pontra, az utolsó előtti percre fordulva. Az nem a mi malmunkra hajtotta a vizet, hogy a már két perce kipontozódott Zsolti mellé leül Kovács András is 5. faultját begyűjtve, ám aki a pályán van, mindent belead. Egy büntetőt értékesít a Békés, Zénó pedig hatalmas triplával újra minket hoz nyerő helyzetbe. (79-78) Az óriási feszültségben azonban megremegnek a kezek, nem tudjuk eldönteni a meccset, mert két büntetőnk is kimarad. nem úgy odaát, mindkettő behull, előny ott. Ekkor azonban újra Zénó veszi kézbe a pálcát, bátran vállalkozik és be is zúzza távolról, a közönség óriási ovációja közepette. Az egész padunk talpon, elképesztő pillanatok, mert a következő támadást kivédekezzük ugyan, ám a labdát sikerül eladni és ebből egyenlít a Békés. El is szakad a cérna két játékosunknál is az oldalvonalon kívül, ám a pályán szerencsére van akinek rendben vannak az idegei... Döntetlen állásnál, (82-82) egészen hihetetlen jelenetek... 11 másodpercünk van megszerezni a győzelmet, a kőkeményen védekező vendégek szorításában azonban nem sikerül helyzetet kialakítani, sőt úgy tűnik, hogy az ide-oda pattogó labdával még akár meg is lódulhat a Békés, ám a labda valahogy az ellenfél térfelének közepe táján tartózkodó Zénó kezében köt ki, aki nem sokat teketóriázik, ráküldi. A labda pedig a dudaszó pillanatában a gyűrűben landol... (85-82) A csapat pedig Zénó nyakában, és hangrobbanás rázta meg a Rákóczit...
Elképesztő meccs, óriási győzelem, sikerült visszavágni a békési fájó vereségért...
Fehér Ádám edző: Ahogy édesanyám mondaná: Tűr az isten, de nem felejt!