Rókák által megtépázott Sólymok
Miklósi Kékrókák KE - Nagykőrösi Sólymok KE 90-59 (24-18, 29-18, 16-7, 21-16)
Sólymok: Szurnyák Zsombor 19, Kajári Levente 17/9, Herczeg Dávid 14/3, Jakab Roland 6/6, Tóth Ambrus 3/3, Szarka Zsombor, Márton Milán, Balog Zalán, Farkas Albert
Két nap, két meccs... Mozgalmasan indult a hete kadett fiú csapatunknak, hétfőn és kedden is pályára léptek, mindkétszer idegenben.
Hétfőn Kunszentmiklósra utazott együttesünk és sajnos továbbra is szűkös kerettel.
A vezetést a mienk szerezték meg, Jakab Roland vágott be egy triplát nyitányként, ám erre 11-0-s futással válaszoltak a hazaiak, az első negyed közepén pedig már 11 pontos hátrányba is kerültünk. (18-7) Sikerült zárkózni, Kajári Levi két triplát süllyesztett el, majd az első alkalommal szerepet kapó Herczeg Dávid köszönt be közelről. Hat hazai pontot követően Dávid a hárompontos vonalon túlról is betalált, így szoros eredményt hozott első tíz perc. (24-18)
A második etapban fokozódott a hazai nyomás, de a fiúk próbálták tartani a lépést, több-kevesebb sikerrel. Tóth Ambrus is távolról iratkozott fel pontszerzőnek, majd Szurnyák Zsombor palánk alatti harcai hoztak pontokat elsősorban, de az első félidő végére már kezdtünk leszakadni, amiben nagy szerepet játszott, hogy a büntetőkkel hadilábon álltunk, hét kísérlet is célt tévesztett. 53-36-nál jött a szünet.
A harmadik negyedben mindkét oldalon a hibák száma nőtt intenzívebben, a pontoké kevésbé. Ám ekkor is a hazaiak akarata érvényesült, és a játékrész végére tetemes hátrányba kerültünk. (69-43)
Az utolsó tíz percben sem adták fel fiaink, küzdöttek, hajtottak, de a hazaiak továbbra is uralták a meccset és az olló tovább nyílt. A támadás befejezéseink eredményesebben zárultak, mint az előző negyedben, és újabb két triplát is feltettünk a táblára, Roland és Levi révén, viszont az utolsó szó a hazaiaké volt, a dudaszó előtt állították be a végeredményt. (90-59)
Molnár Bence edző: