Duplán értékes győzelem...
Nagykőrösi Sólymok KE U20 – Jászberényi KSE U20 78-67 (16-22, 12-13, 24-11, 26-21)
Sólymok: Mester Márk 21/15, Kakulya Sándor 18/18, Kocsis Attila 18, Rácz Zénó 14, Fruktusz Kevin 3, Nyerges Gergő 2, Hőgye Attila 2, Kis Bence, Blahut Bence, Kozma Gergő, Márton Máté, Irimia Krisztián
Erős túlzás lenne azt állítani, hogy frissen, üdén, kipihenten várta a mérkőzést U20-as csapatunk egy része, mivel a szombat este, a szalagavató után kezdődő buli igencsak elhúzódott.
Becsületére váljon azonban a társaság ebben érintett tagjainak (is), hogy ezek után sem gatyaféken érkeztek meg a pályára, és azonnal rárontottak ellenfelükre. A játék azonban nem volt az igazi és futottunk az eredmény után, a magas és erős szerkezetű vendégcsapat jól érvényesítette ezen erényeit. Nem könnyítette dolgunkat, hogy Filep Áron még továbbra sem játszhatott, és Mester Márk is a padon kezdett, tekintettel a később kezdődő felnőtt meccsre...
Mintegy az előzményeket igazolva, nem meglepő módon egy eladott labdával és egy könnyelmű faulttal kezdtünk, cserébe a jászberényiek 213 cm-es tornya pedig kosárral és értékesített büntetővel. Védekezésünk egyik oszlopa Nyerges Gergő küzdötte be magát aa ellenfél palánkja alá és elsőként ő talált be részünkről. Kakulya Sanyi messziről kínálta meg a gyűrűt, triplájával egalizáltunk (5-5) de a vendégek Grúziában született óriását képtelenek voltunk megállítani, magassági fölényét érvényesítve termelte csapata pontjait. Fruktusz Kevin harcos megoldása szép kosárral zárult, ezt Kocsis Attila pontok követték, ám elhibázott büntetők és eladott labdák sora gátolta, hogy utolérjük ellenfelünket. Sanyi ügyes labdaszerzése után Rácz Zénó köszönt be, és a következő találatot is ő jegyezte, itt az assziszt Kis Bence meglátását dicséri. (14-21) Kocsis Attila első sikeres labdaszerzését azonnal egy kosárral ünnepelte, viszont a negyed végén így is vendég előnyt jelzett az eredményjelző. (16-22)
A második tíz percben sem sokat javult a dobóteljesítményünk, sőt... De a védekezésben már többször sikerült kiszorítani a palánkunk alól a berényi centert. Kocsis Attila labdaszerzés + kosár, remek kombója után Sanyika zúzta be a hárompontos vonalon túlról, de egyenlíteni nem sikerült, pedig sorozatban adódott lehetőség, ám a hiba százalék meglehetősen magasra rúgott támadásban. (21-24) Kevin harca büntetőket hozott, ebből egy került a helyére, majd ismét jött egy távoli bomba „Sanyikától”, és az időkérésünk, mert a remek megoldásokat helyenként elképesztő könnyelmű megoldások váltották. A büntetőkkel is hadilábon álltunk, Zénó is csak egyet dobott be, a távoli kísérletek is célt tévesztettek, a palánk alatt pedig „elvesztünk” a túlerő szorításában. Kocsis Attila negyedszer csente ki a labdát ellenfele kezéből és mire feleszméltek újra a gyűrűben landolt a labda. Ez nagyon ment, csak a későn adott, elkapkodott passzok akadtak el rendre támadásban, így vendég előnnyel fordultak a csapatok a második félidőre... (28-35)
A csapat akarata és küzdeni tudása az első félidőben is jelest érdemelt, ám erre még rátettek egy lapáttal a folytatásban és végre a dobásokban is javulás jelentkezett. És beszállt Mester Márk, nem is akárhogyan... Első két közeli megoldása máris négy pontot hozott, majd messziről is elvállalta, triplája pedig már a döntetlent jelentette. (37-37) Márk kosarai közé beékelődött még egy parádés befejezés, Kocsis Attila ezúttal nem saját maga által szerzett labdából volt eredményes, Kevin tréfálta meg ellenfelét, és adott óriási gólpasszt Attilának. Az addig is fojtogató védekezésen tovább szorítva egész pályás zavarórepüléssel egyszerűen elszívták a levegőt ellenfelük elől a fiúk, rengeteg hibára kényszerítve őket. Nagyon elkaptuk a ritmust támadásban is, Mesti és Sanyika hármasaival már nálunk volt az előny, (43-37) de érkeztek a vendég pontok is, egalizáltak. A nagyon hasznos játékkal beszálló Hőgye Attila egy kettessel pontszerzőnek is feliratkozott, ám erre is volt jászberényi válasz, de ekkor állt utoljára döntetlenre a meccs. (47-47) Kocsis Attila betörése 2+1 pontot jelentett, Hőgye Attila támadó lepattanó szerzéséből pedig Zénó vágott be egy tempót. Kocsis Attila elképesztő ütemű és látványos labdaszerzéseiből a 12-et mutatta be, ebből pedig 16. pontját is megszerezte, a negyed végén ezzel hat egységgel álltunk előbb. (52-46)
Az utolsó játékrész 5 Zénó ponttal indult, de játékosunk elemében volt, kosarai mellett labdákat is szerzett. Kocsis Attila ziccerével pedig tíz egységre léptünk el ellenfelünktől (59-49) és olyan sebességgel közlekedett a pályán csapatunk, hogy már nehéz volt elképzelni, hogy meg lehet állítani. Szerencsére erre nem is került sor, mi több, jöttek újra a triplák, Sanyi-Mesti-Mesti-Sanyi leosztásban bő két perc alatt. (71-54) Ez pedig teljesen padlóra küldte a vendégeket, négy perccel a vége előtt. Sanyi élményszámba menő labdaszerzéséből Zénó növelte pontjaink számát, és megszületett a 11. triplánk is, feladója Mester Márk, aki 21 ponttal tökéletesen kimaxolta 11 perc játék idejét, a „triplapárbajt” pedig végül Sanyi nyerte 6-5 arányban. Mesti büntetőivel lezártuk a meccset, bár ellenfelünk még kicsit kozmetikázott, de ez már nem rontott a csapat, és a nagyszerű győzelemmel megörvendeztetett, ismét szép számú és hálás közönség hangulatán.
A pontok mellett néhány egyéb mutatót is érdemes megemlíteni, ami hozzájárult a nagyon értékes győzelemhez. Összesen 25 labdát szereztünk, ebből Kocsis Attila egymaga 15-öt(!) gyűjtött, és 31 eladott labdába kergettük ellenfelünket a vérszívó védekezéssel.Mindenkinek jár a vállveregetés, nagyszerű teljesítmény volt!
A sikerélményből pedig egy kis plusz erőt kellene meríteni a hétvégi Honvéd elleni idegenbeli találkozóra, hiszen oda tulajdonképpen „minél kevesebbel megúszni” járnak a csapatok. A listavezető fővárosi fiatalok eddigi 9 győzelmükből ötször jutottak 100 pont fölé.
Molnár Miklós edző: Nagy munkát végeztek a fiúk, hogy ellensúlyozni tudjuk a magassági hátrányunkat, és a rossz első félidei rossz dobóformánkat. Gratulálok mindenkinek!