2021-10-17 16:30:00 / NBI/B U20 Piros csoport, Alapszakasz 4. forduló

Több, mint egy félidőn át partiban voltak tartalékosan felálló U20-asaink, de végül nem sikerült megfékezni a lendületben lévő óbudaiakat, vendégsikerrel zárult a vasárnap délutáni találkozó.

Nagykőrösi Sólymok KE U20 – Óbudai Kaszások U20 53-79 (7-16, 19-17, 10-26, 17-20)

Sólymok: Kocsis Attila 17/3, Rácz Zénó 11/3, Filep Áron 11, Kakulya Sándor 6, Kis Bence 4, Blahut Bence 2, Fruktusz Kevin 2, Irimia Krisztián, Méhesi Ákos, Kozma Gergő, Mester Márk;

Nem könnyítette meg Molnár Miklós edző dolgát, hogy a később kezdődő felnőtt meccs miatt a felnőtt kerettagok terhelésére is figyelnie kellett, így például a kulcsemberek közül Mester Márk nem is lépett pályára, és rajta kívül is akadtak hiányzók és nem bevethető játékosok.

Az eddig három meccsből három győzelmet elérő és magassági fölényben pályára lépő Kaszások szerezték a meccs első kosarát, de Kocsis Attila erre két szép találattal válaszolt. Az első negyedben egyik csapat sem érezte igazán a gyűrűt, főleg igaz ez a mienkre, így egy nagyon pontszegény első tíz percet produkáltunk. A vendégek két triplával elléptek kicsit, míg nekünk nem mentek be a távoli kísérletek sem. Filep Áron büntetője után újfent Attila szerzett kosarat, de a többi támadásunk pontatlanul zárult. Több nagyszerű labdaszerzést követően indítottunk akciót, ám a befejezésekkel  hadilábon álltunk. Többek között a tíz triplakísérletből egyszer sem találtunk célba. A negyed végén 7-16-os vendégelőnyt mutatott az eredményjelző.

A második negyedre javult a támadójátékunk és zárkóztunk is valamelyest... A játékrész nyitánya az elsőre negyedére hajazott, vendég kosárra két Kocsis Attila találat érkezett válaszul. A folytatás már csak részünkről volt hasonló, Áron büntetőből, Attila a mezőnyből küldte a labdát a gyűrűbe. Négy egységre jöttünk fel (14-18) ám ezt követően percekig se közelről, se távolról, de még a büntetővonalról sem sikerült újabb pontokat szerezni, tízre nőtt a hátrányunk. (14-24) Fruktusz Kevin engedte el jól két pontot érően, majd végre megszületett az első, majd nem sokkal utána a második triplánk is. Rácz Zénó suhintotta mindkettőt, előbb az egyik, utána a másik sarokból.  A gólpasszok is „Ejha!” kategóriába tartoztak, Kakulya Sanyit dicsérik nagyszerű meglátásáért. Ebben a negyedben szerezte első pontját Sanyi és Kis Bence is, egy-egy büntetőt értékesítettek, az utolsó momentum pedig Ároné volt, aki 4 mp alatt sprintelt végig a pályán és dudaszóra helyezett a gyűrűbe közelről. A gyenge dobóforma ellenére, nagyon biztató, 26-33-as állással mentünk a nagyszünetre.

A harmadik negyedben már nem tudtuk tartani a lépést esélyesebb ellenfelünkkel. A küzdésben felvettük a versenyt, ám játékban nem sikerült. A palánkok alatt nem sok esélyt adtak nekünk, a lepattanó csatákat is egyre nagyobb számban nyerték meg. Távolról próbálkoztunk, ám továbbra is nagyon gyengén dobtunk. Ellenfelünk ebben is előttünk járt, a hárompontos vonalon túlról is eredményesen ostromolták a gyűrűnket. A játékrész első 5 percében összesen három pontot jegyeztünk Áron révén, majd ezt Sanyi két büntetője követte a 6. percben. Nagyon szép befejezéssel iratkozott fel a pontszerzők közé Blahut Bence, majd Sanyi tett még 3 pontot a közösbe, ám az egyre nagyobb fordulaton támadó vendégek előny 23 pontosra duzzadt a negyed végére. (36-59)

A fiúk nem adták fel, annak ellenére sem, hogy az utolsó negyed tulajdonképpen már csak formalitás volt. Mezőnydobásaink közül azonban egy sem landolt a gyűrűben az első hat percben, csak Zénó és Áron büntetőzött jól, a hátrány pedig tovább nőtt. (40-73) Zénó és Attila javította valamelyest a dobószázalékunkat, mindketten elsüllyesztettek egy triplát, majd Áron villant meg, egy támadólepattanót szerzett, abból pedig kosarat. Az utolsó percre is maradt még látványos megoldás, előbb Attila villámgyors betörése, majd Kis Bence bátor és eredményes távoli kísérlete jelentették a szépségtapaszt.

Tartalékosan ennyire futotta, ami miatt nincs ok szégyenkezni, egy minimum átlagos dobóteljesítménnyel pedig lényegesen szorosabb meccset is kihozhattunk volna ebből.

Molnár Miklós edző: Sajnos kevesen voltunk, és gyengén dobunk... Több kulcsemberünk is hiányzott, így eleve nehéz helyzetből indultunk, erre rátett egy lapáttal, hogy rendkívül gyenge dobóformát fogtunk ki. Így hiába lehettem elégedett az intenzitással, és a hozzáállással a mérkőzés nagy részében, a győzelemre nem volt esélyünk.

 




nagykőrösi sólymok kosárlabda egyesület