2021-02-28 14:00:00 / Junior Országos Főtábla rájátszás

A tompa kezdés és a két csapat közötti fizikális különbség döntőnek bizonyult…

Nagykőrösi Sólymok KE - Atomerőmű-GYKSE 63-90 (10-25, 15-24, 19-17, 19-24)

Sólymok: Kasza Hunor 26, Filep Áron 12/3, Kocsis Attila 7, Szécsény Erhard 6/3, Rácz Zénó 5/3, Fruktusz Kevin 3/3, Simon Róbert 2, Irimia Krisztián 2, Kozma Gergő, Kis Bence, Edző: Mérész Tamás

A kiemelt junior bajnokság rájátszásában „hazai” pályán, Kiskunfélegyházán fogadta U18-as csapatunk az Atomerőmű-GYKSE csapatát vasárnap délután. A bonyhádi alakulat játékerejéről gyorsan képet kaptunk, gyors és pontos kosárlabdával állva hagyták a mieinket. 0-14-et mutatott az eredményjelző az 5. percben, időt is kért Mérész Tamás. A sorokat rendezve, a negyed második felében már kiegyenlített küzdelem zajlott, és fiaink is megtalálták a gyűrűhöz vezető utat, Hunor járt élen a pontszerzésben.

A második etapban két percig egyik csapat sem talált be, majd Kevin és Áron triplájával feljebb jöttünk. Teljesítményünk azonban továbbra is nagyon hullámzott, jó megoldások és nagy hibák váltogatták egymást, a vendégek pedig minden büntettek minden hibát, amellett, hogy magassági fölényüket is érvényesítették. A támadólepattanók megszerzése után második szándékból is gyűjtötte a pontokat, ráadásul távolról is eredményesen tüzelt a vendég csapat. A fordulás előtt Hunor 8 pontot szerzett zsinórban, de így is eldőlni látszott a meccs a szünetre… (25-49)

A harmadik szakaszban azért megmutattuk, hogy mire vagyunk képesek, ha koncentráltan játszunk. Sokkal agresszívebb védekezéssel, több gyors és pontos támadás befejezéssel ezt a 10 percet meg is nyertük. A távoli dobások nem mentek, büntetőket is többet elhibáztunk, Kevin bokasérülése is megzavarta a csapatot, de még így is sikerült valamelyest faragni a hátrányból. (44-66)

A záró negyedben is egyenrangú ellenfelei voltunk az esélyesebb Atomerőműnek, de a különbség tovább nőtt, ebben eladott labdákkal segítettünk, (összesen 27 ezek száma) és a távoli dobásaink továbbra is rossz százalékban értek célba. Közelről és bátor betörésekből, gyors indításokból azonban szép találatok születtek és ha az elején nem engedjük el a vendégeket egy jóval szorosabb meccset is összehozhattunk volna.

 A tompa kezdés és a két csapat közötti fizikális különbség azonban döntőnek bizonyult, de szégyenkeznivalónk nincs. Annak viszont nagyon lehet örülni, hogy nálunk szerepelt a mezőny legjobbja, Kasza Hunor, akinek statisztikája: 26 pont, 17 lepattanó, 8 kiharcolt fault, 41 VAL pont.

Mérész Tamás edző: Az első félidőben nagyon tiszteltük az ellenfelet. A védekezésünk nem volt elég agresszív és támadásban sem sikerültek a dobásaink. A második félidőben már voltak biztató jelek mind védekezésben, mind támadásban. Nem lehet így elkezdeni egy mérkőzést, hogy nem égünk üzemi hőfokon. Próbálunk ezen javítani és minél jobban megnehezíteni az ellenfél dolgát.

 

 




nagykőrösi sólymok kosárlabda egyesület