2021-02-06 19:25:00 / NBI/B U20 Piros csoport, Alapszakasz 19. forduló

Győzött a nagyobb tudás

NKA Pécs U20 - Nagykőrösi Sólymok KE U20 93-39 (19-8, 27-13, 29-11, 18-7)

Sólymok: Kakulya Sándor 12/6, Filep Áron 9/3, Nyerges Gergő 4/3, Kocsis Attila 4, Mester Márk 3/3, Petrás Vajk 3/3, Szrapkó Ádám 2, Rácz Zénó 2, Blahut Bence; Edzők: Kovács Sándor és Kovács Soma

Nagy reményeket nem táplálhattunk a pécsi pályára lépést illetően, hiszen az akadémia csapata minden tekintetben jóval előttünk jár. Jellemzően nem is győzni járnak oda a csapatok, ebben az idényben egyedül a TF-BP fiataljai tudták őket két vállra fektetni otthonukban, mérlegük 12 győzelem és 3 vereség. Kovács Sándor és Kovács Soma együttese betegségek, sérülés miatt összesen kilenc játékossal tudott útra kelni, akik közül hatan már a felnőtt meccsen is szerelést öltöttek a felnőtteket sújtó sérüléshullám miatt.

A felnőtt csapat bravúr győzelme után sorra kerülő találkozón fiataljaink számára már egy kispontszámú vereség is a bravúr kategóriát jelentett volna. Ez azonban nem következett be, de nem jelenti azt, hogy a srácok nem is próbálták meg a lehetetlent… Nagy iramot diktáltak a hazaiak az első pillanattól, de igyekeztünk tartani a lépést, viszont a hatalmas magassági fölénnyel nem igazán tudtunk mit kezdeni.  A hazai palánk közelébe nem jutottunk, de védekezésben is meglehetősen nehéz helyzetben voltunk. A küzdeni tudás azonban nincs magassághoz kötve, így ezzel kompenzáltunk valamelyest. Márk triplája jelentette első pontjainkat, a 4. percben. A negyed végén Sanyinak sikerült rést találni a hazai védelmen, majd a dudaszó pillanatában a felezővonalat éppen csak átlépve vágott be egy hárompontost.

A második negyedben tovább erősödött a hazai dominancia, ez pontokban is megmutatkozott, és a szünetre már lőtávon kívül kerültünk (46-21)… A távoli próbálkozásaink sem sikerültek, Vajk és Áron egy-egy triplát szerzett, de zömében célt tévesztettek kényszerből elengedett dobásaink.

A harmadik negyedben sem változott a játék képe, nagyon agresszíven és hatékonyan védekezett, eredményesen támadott a hazai csapat és növelte előnyét.

Az utolsó tíz percben született a legkevesebb pont, de az olló tovább nyílt és az egyoldalú meccs sima  hazai győzelemmel zárult. A lepattanózást 52-28 arányban nyerték a pécsiek, a meccset pedig 54 pontos különbséggel.

 




nagykőrösi sólymok kosárlabda egyesület