2019-10-27 11:00:00 / Regionális Junior Bajnokság - Dél-keleti régió, alapszakasz

Fölényes győzelem a vasárnapi kosármatinén

U18: Szolnoki Olaj KK - Nagykőrösi Sólymok KE 45-72 (13-15, 9-19, 9-26, 14-12)

Kasza Hunor 20/3, Mester Márk 14, Kakulya Sándor 11/9, Kocsis Attila 8, Szécsény Erhard 7/3, Filep Áron 5/3, Zagyi Attila 4, Nyerges Gergő 2, Fruktusz Kevin 1, Koselák Zsolt, Hőgye Attila; Edzők: Kovács Sándor, Fehér Ádám

Az idény első két mérkőzésén még sajnos „titkolta” valós tudását a regionális bajnokságban szereplő juniorcsapatunk, de a múlt heti hazai meccsen és vasárnap idegenben már ízelítőt adtak hozzáértésükből. A Szeged elleni, hazai sikert újabb győzelem követte Szolnokon, ahol az elején még döcögött egy kicsit a játék, de ahogy belemelegedtek a fiúk, magabiztosan húzták be a délelőtti kosármatinét.

A találkozón a hazaiak szereztek vezetést, ám Kasza Hunor gyorsan „belőtte” magát, az első 6 pontunk a nevéhez fűződik. Jött az első tripla is Kakulya Sanyi előadásában. Mi diktáltuk az iramot, de a Szolnok is állta a sarat, így nagyobb előnyt még nem sikerült szereznünk.  Filep Áron majd Mester Márk két kosarával nálunk az előny a dudaszónál.

A rövid pihenő sem hozott nagyobb változást, fej-fej mellett haladt a két csapat, de bő három perc elteltével nagyobb sebességi fokozatba kapcsoltak a mieink. Kasza két kosara gyújtotta be a rakétákat, és a támadás befejezéseknél két Attila, Zagyi és Kocsis is jeleskedett. Mester Márk ziccerével pedig tíz ponttal álltunk előrébb. Kakulya Sanyi ismét triplával jelentkezett, majd a negyed végén Erhard is betalált. 

Az első félidőben is a mieink irányították a játékot, de a harmadik negyedben ez nagyobb hatékonysággal is párosult. A szigorú védekezés sok labdaszerzést is eredményezett, ezt villámgyors indítások, gyorsan befejezett támadások követték, és az irányzékkal sem volt baj. Pedig nem úgy indult a játékrész… Két percig csak egy Mester dobás ért célt, a hazaiak tíz pont alá jöttek. Kovács Sándor időt kért, rendezte a sorokat, és innen indult a száguldás. Kocsis kosarával indult egy 13-1-es Sólymok futás. A dominancia nem csak a mezőnyjátékban mutatkozott meg, remek dobóteljesítménnyel is párosult.  A negyed végén Erhard közelről és távolról is növeli előnyünket, majd sül Áron keze is egy triplával, és el is dőlt a meccs. (31-60)

Talán túlzottan megnyugodva álltunk oda a záró felvonáshoz, mert a „lőlapunk” közel sem volt olyan, mint az előző tíz percben. Kasza és Zagyi talált a gyűrűbe az első négy perc alatt, de továbbra is kontrolláltuk a meccset. Kakulya Sanyi suhintott egy hármast, majd hosszabb pontszünet, és Kocsis Attila zárta a sort pontszerzésben. A rengeteg kihagyott büntető ellenére is közel jártunk az 50%-os dobóteljesítményhez, ami egy önbizalom-növelő fölényes győzelmet hozott. Bravó srácok!

Kovács Sándor edző: Az egész mérkőzés során nagy iramot diktáltunk, végig egész pályás letámadást alkalmaztunk. Az első félidőben még nem jól használtuk ki a helyzeteket illetve nem vettük észre a lehetőségeket. Úgy érzem, az Olaj KK a második félidőre egy picit elfáradt, ezt mi kihasználva, sok labdaszerzéssel és könnyű kosarakkal büntetve nyertük meg nagyobb különbséggel a mérkőzést. A  24 kihagyott büntető aggodalomra ad okot.

 




nagykőrösi sólymok kosárlabda egyesület