Hosszabbításban maradt alul U18-as csapatunk
Vásárhelyi Kosársuli - Nagykőrösi Sólymok KE 86-79 (17-21, 19-12, 17-18, 20-22, 13-6)
Sólymok: Kasza Hunor 25/3, Mester Márk 15, Kakulya Sándor 12/12, Filep Áron 12, Nyerges Gergő 9/3, Kocsis Attila 6, Zagyi Attila, Méhesi Ákos, Bartus Levente, Szécsény Erhard, Fruktusz Kevin, Hőgye Attila; Edzők: Kovács Sándor, Fehér Ádám
A keddi fiaskót követően nem sok pihenő jutott U18-as csapatunknak, csütörtökön újra útra keltek, ezúttal Hódmezővásárhelyen léptek pályára.
A keddi mérkőzéshez képest meggyőzőbb és jóval ponterősebb játékkal rukkoltak elő juniorjaink. Mester Márk nyitotta a kosarak sorát, majd a negyed közepén futottunk egy 10-0-át, Kakulya Sanyi két remekbe szabott triplájával, illetve Mester Márk és Kasza Hunor találataival. Hárompontosokkal fordított a Vásárhely, de az első negyed zárásaként Filep Áron és Kocsis Attila közelről, Nyerges Gergő pedig távolról célzott eredményesen, így előnnyel zártuk az első tíz percet.
A második etap játékban és eredményességben is elmaradt az elsőtől. A negyed elején Kakulya Sanyi újabb triplájával és Kasza Hunor pontjaival még növeltük az előnyt, de jöttek a rossz döntések, elkapkodott támadások, védekezési hibák, és felesleges egyénieskedések. A játékrész utolsó két percében 12 pontot engedélyeztünk a hazaiaknak.
A harmadik negyed hullámzó játékot hozott, előbb a mieink, majd a Vásárhely ostromolta jobban a gyűrűt. Kasza Hunor volt a legaktívabb a pontgyűjtésben. Az ügyes megoldások azonban bosszantó hibákkal párosultak, az eredmény pedig a negyed közepétől kedvezőtlenül alakult számunkra, fordítottak a hazaiak (53-51).
A negyedik játékrészben fej-fej mellett haladt a két együttes, hol egyik, hol másik vezetett egy-két ponttal. Csapatjátékunk hagyott kívánnivalót maga után, de pontszerzésben a leghatékonyabb negyedet produkálták a fiúk. Kicsit jobb összpontosítással eldönthettük volna a meccset, így azonban kiélezett, izgalmas végjátékban egálra mentettük Kasza Hunor távolijával (73-73)
A hosszabbítás nem a szánk íze szerint alakult, a hazaiak akarata érvényesült, és gyorsan szerzett kosarakkal eldöntötték a meccset. Megvolt a lehetőségünk a győzelemre, de i nem jött össze, kár érte… Folytatás kedden, hazai pályán! Hajrá fiúk!
Kovács Sándor edző: Nem igazan találjuk meg az alacsony szerkezetes játékunkat, sok benne a hiba. Több játékosom is képes 20 pont fölött teljesíteni, de tudatosítani kell bennük, hogy vannak mérkőzések, amikor pontok helyett másban kell megmutatkozniuk, így lesz meg az egyensúly. Végig kiélezett meccsen, hosszabbítás után szenvedtünk vereséget, kis szerencsével és rutinnal nyerhettünk volna, de ez azért mar jobb volt, mint az előző mérkőzés.