Háromból három! Újabb szép győzelem!
Két idegenbeli sikert követően ezúttal a hazai pályát jelentő katonatelepi sportcsarnokban is megnyerte regionális bajnoki mérkőzését kadett fíú csapatunk, egy nagyon jó második félidővel, kiváló védekezéssel, és a 35 pontig jutó Szokonya Gergő vezérletével. Szép volt fiúk!
Nagykőrösi Sólymok KE - Félegyházi TSI 71 - 53 (13-24, 22-15, 16-7, 20-7)
Sólymok: Szokonya Gergő 35/6, Wágner Botond 10/3, Kis Balázs 7, Halászy Mátyás 7, Lassu Marcell 4, Parádi Pál 4, Halápi Mátyás 2, Bobák Dávid 2, Laczi Roland, Gyárfás Erik, Fazekas Tamás;
Lakosa Zsolt edző: Ellenfelünk kitűnően kezdte a mérkőzést. Magas játékosuk jól kihasználta a termetéből adódó előnyöket és mellette jól dolgozott a mezőnysor is. A Sólymok talán megijedtek az előttük tornyosuló akadálytól, így a különbség tíz pont fölé kúszott. Lassan kiderült, hogy csak két emberre kell a védekezésünket összpontosítani, eszerint változtattunk, és kettőzésekkel megállítottuk a pontgyártásukat. Bár a mi támadásaink nem lettek sokkal hatékonyabbak, de elkezdtük a felzárkózást. Később a vezetés is meglett, s nagyobb különbség is kialakult, ami nem feltétlenül tükrözte a találkozón látottakat. Szokás szerint Gergő hozta a pontokat, de az összes pályára lépő hozzájárult a győzelemhez, mert nagy erőket raktak a védekezésbe.