Kihozta a maximumot csapatunk a szombati, idegenbeli meccsből, vagy talán annál is többet, az a néhány játékos, aki egyáltalán ott tudott lenni, illetve pályára is tudott lépni...
A mérkőzésen extrát nyújtó, dupla-duplát elérő Farkas Dominik (31/6 pont, 15 lepattanó, 6 gólpassz, 46 VAL) mellett a 23 pontot termelő Bíró Gyuri is eddigi legjobbját tette hozzá, és a többiek is beleadtak mindent, de győzelmi esélyeink - jelen helyzetben - tulajdonképpen már a busz indulása előtt elszálltak. Alig maradt épkézláb illetve bevethető ember az év utolsó mérkőzésére, s bár a névsor alapján nem mutattunk rosszul, igazán csak a „padunk volt erős”. Zsolti betegség, Harsányi Ákos sérülés miatt csak megmutatták mezüket Egerben, Attila szintén betegséggel bajlódva rövid ideig megpróbálkozott a játékkal, sőt még pontokkal is besegített. Márton Ákosra a felnőttben várt kulcsszerep, így őt ezért volt muszáj parkoltatni, így pedig gyakorlatilag hat emberrel kellett volna csodát tenni. Ez nem sikerült, de a tisztes helytállás igen, amiért csak dicséret illeti a srácokat!
Tavasszal itthon, teljes létszámmal pedig visszavágunk!
Egyik fő karácsonyi kívánságunk, ugyanúgy, mint a felnőtt csapat esetében, hogy gyógyuljon, épüljön fel, és végre álljon rendelkezésre mindenki, ami magával hozhatja majd az eredményességet is.
Eszterházy SC U21 - Nagykőrösi Sólymok KE U21 101 -87 (24-18, 23-22, 21-25, 33-22)
Sólymok: Farkas Dominik 31/6, Bíró György András 23/9, Rácz Zénó 13/6, Kocsis Attila 9, Szabó Dávid 4, Balog Zalán 4, Gyorsa-Dali Kornél 3, Márton Ákos, Sárai-Szabó Zsolt, Harsányi Ákos; Edző: Csorvási Milán