Két pont eltéréssel ugyanaz az eredmény született a csütörtöki visszavágón is, mint a jászberényi első mérkőzésen, ám ennek ezúttal is ellenfelünk örülhet.
Szokonya Gergő a mezőny legeredményesebbjeként 28 pontot termelt, ám ez is kevésnek bizonyult a szorosabb eredményhez, a nagyobb játékerőt képviselő ellenféllel szemben.
Nagykőrösi Sólymok KE - Lehel Kosársuli 62 -106 (14-25, 9-30, 21-25, 18-26)
Sólymok: Szokonya Gergő 28/3, Schleisz-Bognár Kristóf 14, Juhász Zsombor 7/6, Burai Levente 6, Wágner Botond 4, Nagy Lőrinc 3/3, Halászy Mátyás, Kis Balázs, Fritschek Zsolt, Orlik László
Mérész Tamás edző: Sajnos nem sikerült szorosabbá tennünk ezt a mérkőzést, mert nem voltunk elég agresszívak sem támadásban, sem védekezésben. Akadtak jó periódusok a második félidőben, de védekezésben sokkal agresszívabbnak kell lennünk, a védő lepattanókat sokkal jobban kell szednünk, nem szabad ennyi támadó lepattanót engedni az ellenfélnek.