2019-03-23 14:00:00 / Pest megyei bajnokság /FK/ alapszakasz

A negyedik negyedben állva hagytuk ellenfelünket

Nagykőrösi Sólymok KE -  Miklósi KékRókák KE  79-49 (19-10, 17-16, 20-19, 23-4)

/Pest megyei kadett fiú, bajnoki mérkőzés/

Sólymok: Szécsény Erhard 29/9, Baranyi Zsolt 12/6, Takács Máté 9/3, Kis Bence 8, Irimia Krisztián 6/6,  Marticsek Milán 6, Tran Dao Tuan Kiet 5, Csókás Zoltán 4, Gévai Levente, Csécsy Bence,

Edző: Király Henrik és Fulvio Candido

/A mérkőzésen ezúttal Bányai Viktor lépett be helyettesítőként, hiszen Király Henrik munkája miatt nem tudott itt lenni, Fulvio pedig a felnőtt meccs miatt csak az első félidőben irányította a fiúkat./

Két azonos mérleggel álló csapat lépett pályára szombaton a Pest megyei, kadett fiú bajnoki mérkőzésen a Rákócziban. Mindkét együttes egyaránt 6 győzelemmel és 3 vereséggel várta a feldobást, melyet követően a mieink ragadták magukhoz a kezdeményezést, és rajt-cél győzelmet arattak, visszavágva az őszi idegenbeli vereségért.

Kis Bence és Marticsek Milán kezdték a pontgyártást, melyben aztán a meccs folyamán, Szécsény Erhard járt az élen. Az első negyed végén Irimia Krisztián két triplával nyomatékosította győzelmi szándékunkat.

A második tíz perc kiegyenlítettebb játékot hozott, a negyed elején zárkóztak a vendégek, de mielőtt vérszemet kaphattak volna Baranyi Zsolti közelről és távolról is eredményes volt, így 36-26-al fordultunk.

A harmadik negyedben tovább gyorsítottuk a játékot, és Erhard mellett Takács Máté is remekül fejezte be a támadásainkat, mindketten 8-8 pontot szereztek ebben a periódusban.

A negyedik negyedben Erhard vezérletével átrohantunk ellenfelünkön! Rengeteg labdaszerzés, ebből villámgyors indítások, szép befejések jellemezték csapatunk játékát, felszabadultan kosaraztak a fiúk és teljesen megérdemelt győzelmet könyvelhettünk el. Szép volt srácok!




nagykőrösi sólymok kosárlabda egyesület