2022-11-03 19:00:00 / NBI/B Piros csoport, Alapszakasz 7. forduló

Nem sikerült megtörni az átkot csütörtök este, de ilyen közel még soha nem jártunk ahhoz, hogy legyőzzük a BKG-t.

Nagykőrösi Sólymok KE - BKG Prima Akadémia 82 -89 (18-25, 21-19, 15-20, 28-25)

Sólymok: Fehér Péter 17/6, Lakosa Ákos 15/9, Kocsis Attila 14, Timkó Norbert 9, Molnár Bence 5; Csere: Váits Olivér 13/3, Vámos László 7/3, Mári György 2, Filep Áron, Erdei Bence; Vezetőedző: Puszta Dávid

BKG: Nagy Bo. 31/12, Nagy Be. 15/9, Lilaj 14, Plézer 8. Galambos 6, Cs: Halász 13, Kelenföldi 2, Szeleczki, Petrovics, Spiriev. Vezetőedző: Dr. Nagy Ágoston

A kétmeccses hét első játéknapján a BKG Prima Akadémia csapatát fogaduk a Kossuthban.

A tavalyelőtt ezüstérmet szerző, a múlt idényben a 6. helyen végző szigetszentmiklósi gárda nem kezdte túl jól az idei szezont, az első három fordulóban kikaptak, ám ezt követően jöttek a győzelmek is, 4 vereség mellett 2 győzelem áll a nevük mellett. Ponterős játékkal fektették két vállra a TF-BP, és az Óbudai Kaszások csapatát is. A BKG-val eddig három közös idényt töltöttünk az NBI/B Piros csoportjában, és eddig még nem sikerült meccset nyerni ellenük sem hazai pályán, sem idegenben. Arra készültünk, hogy megpróbáljuk megtörni ezt szériát, ám ismét beletört a bicskánk... Helyzetünket nehezítette, hogy kulcsjátékosok hiányoztak, hiszen Molnár Miklós betegség miatt nem játszott, és Mácsai Károly, valamint Kónya Levente sem tudott ezúttal a csapat rendelkezésére állni.

Nem indult túl jól a mérkőzés számunkra, az akarat kevésbé párosult jó megoldásokkal. Timkó Norbi paskolt vissza egy támadólepattanót, ezzel a vezetést megszereztük, ám máris jöttek a triplák beindult Nagy Botond, a Piros csoportos mezőny legjobb dobója. Molnár Bence asszisztjaiból előbb Lakosa Ákos, majd Fehér Peti fejezett be jó egy-egy támadást, viszont időt kellett kérni, mert ellenfelünk sokkal hatékonyabban kezdett. (6-15) A gyors taktikai megbeszélést követően javult a helyzet. Timkó Norbi másolta le korábbi találatát, Fehér Peti két büntetőt értékesített, Kocsis Attila pedig szenzációs labdaszerzésből, villámakcióval nyitotta pontjai sorát, Vámos Laci pedig betörésből volt eredményes. Az egyenlítés nem jött össze, mi több újra ellépett a vendégcsapat, mert két eladott labdánkat gyors leindításos kosarakkal büntette a BKG, és bezúgott egy újabb hárompontos is. (14-22) Kocsis Attila pompás megoldása két pontot hozott, ám a válasz mi más? Tripla... Az első tíz perc zárásaként Váits Olivér köszönt be közelről. (18-25)

A második játékrész sem az elképzeléseink szerint indult, két kimaradt Sólymok lehetőség, két könnyű kosár BKG részről. Kocsis Attila nagyon szorongatott helyzetből küldte be a támadóidő lejárata előtt, ám a vendégek ekkor Halász Ákos pontjaival növelték előnyüket, majd újabb Nagy tripla landolt a gyűrűnkben, a meccs legnagyobb különbégét kialakítva. (20-34) Pályára lépett Mári Gyuri, aki Hepp Kupa meccsen már kapott szerepet a felnőtt csapatban, ám bajnoki meccsen első játékperceit jegyezte. Egy elcsípett lepattanó került elsőként a stat-lapjára, majd hamarjában kioszt egy blokkot is. Fehér Peti neve mellé pedig újabb három pont íródik, mert távolról kínálta meg a gyűrűt. Egy újabb sikeres nekirugaszkodás, és jöttünk fel... Molnár Bence szerez lepattanót, meg is lódul és meg sem áll a gyűrűig, ezt Peti másolja le, ő is szólózik egyet, melyet követően egy újabb trojkát süllyeszt el. A 30-38-as állás BKG időkérést generál, ám hamarosan mi is kikérjük az újabb egyperces szünetet, mert zavar keletkezik a gépezetben, és két támadást is benyelünk.A hangulatot fokozandó, egy perc alatt két triplával küzdjük feljebb magunkat, Váits Olivér és Lakosa Ákos engedi el hibátlanul a hárompontos vonalon túlról. Az albán válogatott Lilaj kosara hűti a kedélyeket, de az első félidő vége még a miénk. Norbi egy büntetőt tesz a helyére, majd Kocsis Attila parádés labdalopása után szinte már  dudaszóra helyez a gyűrűbe. (39-44)

A harmadik etap forgatókönyve is hasonló, ellépnek a vendégek, mi pedig kapaszkodunk... Két távoli BKG kísérlet hull be pillanatok alatt, ismét 10 fölött a differencia. (39-50) Peti tempójával érkezünk meg a második félidőre, amit egy 7 pontos futás első kosara. Ez lehetne nagyobb is, ám sajnos a büntetőkkel hadilábon állunk. Attila és Bence is egyet-egyet értékesít, viszont Ákos triplája már döfi! (46-50) A szufla ismét csak arra volt elegendő, hogy a nyakukon lihegjünk, 10-0-s futással ismét jelentősen növeli a fórt a BKG. Ezt azonban a sokadik nekiveselkedés eredményeként faragjuk, még úgy is, hogy csapatunk egyik legjobbja, Kocsis Attila a padra kényszerül, miután a 4. személyi hibát ítélték meg ellene, ebből kettőnek a jogossága erőteljesen megkérdőjelezhető. Ez igencsak borzolta a kedélyeket a teremben és a kispadunkon egyaránt. ám a csapat válasza erre a pályán érkezett. Peti és Norbi a büntetővonalról, az első pontjait szerző Mári Gyuri a palánk alól talál be, Vámos Laci pedig egy triplát süllyeszt el. (54-60) A muníciónk azonban erre a negyedre elfogyott, a vendégek viszont még sikerrel támadták a gyűrűnket, 10 egységnyire feltornázva ismét a távolságot.

A záró felvonás aztán óriási izgalmakat hozott... és nem kevés bosszúságot...

A fiúk tették a dolgukat tovább becsülettel, ám úgy tűnt, hogy az erőnket felőrli az üldözőverseny, a folyamatos zárkózás. Olivér büntetőket tett a helyére, ám eladott labdák jelezték a fáradtságot, amit köszönt ellenfelünk, és növelte előnyét. A második szándékból szerezett kosarak száma jelezte a palánk alatti fölényüket, de a fiúk nem adták fel ezúttal sem. Timkó Norbi brusztolja be második próbálkozásra a megszerzett támadó lepattanót, majd a kényszerűségből sokat pihenő Kocsis Attila cikázik át a védők között, ezzel az állás 60-70. Olivér harcol ki büntetőket, hármat sikerrel végez el. Bánatunkra az albán légiós is igyekszik bizonyítani, hogy jó vétel volt, de szívósan tapadunk, Vámos Laci remekül tör be és teszi fel közelről, Olivér pedig Kocsis Attila labdaszerzését követően egy középtávolival növeli a szurkolótábor hangerejét. Öt perc vissza, öt oda... (67-72) Lepattanó csatákat vesztünk a palánkunk alatt, ebből vendég pontok kerülnek a táblára. Kocsis Attila szenzációs megoldással rukkol elő ismét, ám nagyon hiányoznak a kimaradt büntetők, ismét csak egy-egy ér célba Olivér és Attila két-két kísérletéből. A dobásaink közelről, távolról leszédülnek, a vendégek ismét meglógnak 13 ponttal, és az idő nekik dolgozik, valamivel több, mint kettő perc a hátralévő idő. (71-84) A Sólymok feltámadások újabb nagyszerű fejezete is lehetett volna azonban ez a mérkőzés, hiszen extra energiák megmozgatásával és óriási szívvel, egy jó másfél perc alatt, egy 11-0-s rohammal szinte teljesen eltüntettük a hátrányt... Szinte...

A fergeteges pillanatok során lepattanókat téptünk le, labdákat szereztünk és kosarakat. Bence passzából Ákos a befejező, majd a meccs egyik legszebb akciója fut végig, Ákos, Attila és Peti révén, utóbbi a két pont szerzője. Ákos triplája bezúg, a közönség talpon, amikor jön a fekete leves. Peti csen labdát sprintel, felteszi, a csarnok felrobban... Először az örömtől, majd a dühtől, miután a kosarat érvénytelennek ítélik, Peti ellen pedig támadót fújnak... Ez már nem csak a közönségnek sok, a fiúknál is elszakad a cérna, ennek „jutalma” egy technikai... Ám az extázisban játszó csapat tovább robog, Lakosa Ákos harcol meg egy labdáért ebből pedig újabb két pontot tesz a közösbe. (80-84) A drámai végjáték Kocsis Attila kipontozódásával folytatódik, de Mári Gyuri és Molnár Bence is két-két lepattanót gyűjt be, és Bence kosarat is szerez, amivel egyetlen találatra jöttünk fel, 20 mp-cel a vége előtt. (82-84) Ám ekkor - szándékosan elkönyvelt hazai fault formájában - újabb érthetetlen ítélet születik, a meccs pedig vendégbüntetők sorával ér véget...

A bravúr kapuját nem sikerült átlépni, ám a küszöböt talán nem csak a szintén nagyszerűen küzdő ellenfél jelentette... Viszont, zengett a „Szép volt fiúk!” mert a szurkolók győztesként éltették a csapatot, nagyra értékelték, amit a fiúk ismét letettek az asztalra, sokadszor megmutatva, mit is jelent a Sólymok-szív.

A múlt heti, salgótarjáni sokkot kiheverve, elképesztően nagyot küzdött csapatunk, és 14 pontos hátrányból visszakapaszkodva, a végjátékban egy karnyújtásnyira kerültünk ahhoz, hogy végre elkapjuk a BKG-t. Le a kalappal a csapat teljesítménye előtt, és a srácok mellett külön kiemelve még vezetőedzőnket még amiatt, hogy nagy levegőt véve, röviddel a találkozó után higgadtan tudott nyilatkozni. Mert nem minden esetben elég 10-ig elszámolni, ahhoz, hogy ne kerüljenek említésre a furcsa játékvezetői ítéletek, főleg amikor hatalmas csatát vívó két csapat nagyszerű meccsén sorsdöntő pillanatokban érkezik néhány erősen vitatható sípszó, vagy éppen annak elmaradása nagyon véleményes...

Természetesen a vereség okait ezúttal sem másban keressük, akadtak hibák is bőven a játékunkban, de csapatunkat csakis dicséret illeti, hiszen ismét egy sokkal nagyobb lehetőségekkel rendelkező, magasabb célokért hajtó gárda ellen adott tanúbizonyságot küzdeni tudásáról, csapatszelleméről. Szép volt fiúk!

Vasárnap pedig újra nekifutunk... Mindent bele, hajrá Sólymok!

Köszönjük szurkolóinknak, hogy ismét nem csak nézőként voltak jelen, nem győzzük hangsúlyozni, hogy a támogatásuk milyen sokat jelent.

Várunk mindenkit szeretettel november 6-án, vasárnap is, 17 órától egy újabb kemény derbi vár a csapatra, a PHOENIX-MT Fót alakulata ellen.

Edzői nyilatkozatok:

Puszta Dávid: Először is gratulálok a BKG csapatának! Egy szokatlan felállású védekezéssel próbáltuk őket megtörni, ahol időnként megtalálták a rést a jól dobó vezérjátékosaik. Kicsit későn, a második negyedre vettük fel azt a ritmust, és egyéni felelősséget védekezésben, amit az elejétől fogva jó lett volna megoldani. Először tehát magamba, magunkba nézek, a mi hibáinkat nézzük meg elsőként. Az elején ellépett ellenfelünk, végig futottunk az eredmény után, többször visszajöttünk néhány pontra, talán egylabdára. És ekkor viszont rendre történtek olyan dolgok, amivel abszolút nem tudok egyetérteni... De inkább leszek sportszerű, és azt mondom továbbra is foglakozzunk magunkkal! Koncentráljunk arra, hogy a következő meccset még jobban kezdjük. A BKG-nak gratulálok, jól játszottak, jól reagálták le ezt a fajta védekezést, amivel készültünk. És kifejezetten gratulálok a csapatomnak! A játékosaim a szívüket-lelküket beletették, emberfelettit küzdöttek. Nagyon büszke vagyok rájuk, és ezen az úton megyünk tovább! Szurkolóinknak pedig köszönjük a nagyszerű hangulatot, a biztatást, a támogatást, és azt a lendületet, amit a végén adtak, hogy visszajöjjünk.

Dr. Nagy Ágoston: Irigylésre méltó a nagykőrösi oroszlánbarlang hangulata. Sokat fejlődött a hazai csapat, és nem hagytak megnyugodni minket. Nehéz úgy megőrizni a tudatosságot és magabiztosságot, hogy 39 percen keresztül csak öt büntetőt sikerült kiharcolnunk. Ilyen értelemben biztosan szerencse is kellett a győzelemhez. Értékes győzelmet arattunk, és boldogok vagyunk.

 




nagykőrösi sólymok kosárlabda egyesület