Orrhosszal maradt le a győzelemről kadett fiú csapatunk
Szolnoki Olaj KK - Nagykőrösi Sólymok KE 63-60 (12-19, 18-14, 20-11, 13-16)
Sólymok: Szurnyák Zsombor 32, Kajári Levente 18/9, Szarka Zsombor 6, Tóth Ambrus 2, Balog Zalán 2, Farkas Albert, Márton Milán, Bognár Máté, Jakab Roland
Az Olaj elleni hazai meccs végig szorosan alakult, ám a végjáték a szolnokiaknak sikerült jobban. A decemberi összecsapáson kiemelkedett a mezőnyből Szurnyák Zsombor, aki 36 ponttal zárta a találkozót. Ezt a rövid összefoglalást akár „copizhatnánk” is az áprilisi visszavágón is, hiszen nagyon hasonlóan alakult a találkozó...
Zsombor pontokkal indult a meccs, Kajári Levi pedig egy hármast suhintott, 3 perc után 0-6-ot mutatott az eredményjelző. Egalizáltak a hazaiak, ám Tóth Ambrus szép találatával újfent nálunk volt az előny, amit sikerült növelni is, Levi közelről és távolról is jól célzott, 7 pontot tett a közösbe zsinórban, majd az első negyed végén Szarka Zsombor is megvillant, 12-19-el zárult az első tíz perc.
A hullámzó játékot hozó meccs első félidejében már végig nálunk volt az előny. A második etapban Szurnyák Zsombor és Kajári Levi szállították a pontokat, ám sok lehetőség kimaradt, így nem sikerült ellépni ellenfelünktől, sőt a játékrész végén 3 pontra faragta hátrányát a Szolnok. (30-33)
A harmadik negyed nagyon nem az elképzelésünk szerint alakult, nagy gödörbe lépett a csapat. A védekezés is szellősnek bizonyult, a támadások pedig sorra elakadtak, aminek köszönhetően fordított és 10 ponttal ellépett a hazai gárda. (50-40)
A fiúk azonban nem hagyták annyiban és a kimagasló teljesítményt nyújtó, egyben a mezőny legeredményesebbjeként végző Szurnyák Zsombor vezérletével ledolgozták a hátrányt az utolsó felvonásban. Nagyon izgalmas és kiélezett csata zajlott! Az utolsó előtti percben egálnál azonban kimaradt két büntetőnk is, és a végjátékban mezőnykísérleteknél is megremegtek a kezek, így a siker kapujában megtorpantunk...
Bánkódni azonban nem kell, s, ha majd a küzdeni tudás, kicsit több tapasztalattal párosul, sikerül átlépni a küszöböt is...
Molnár Bence edző: Szoros meccsen sajnos megbosszulta magát a sok kihagyott ziccer, de azért jár a dicséret a srácoknak, szépen küzdöttek.