Elfújta a szél... a győzelmet is, vasárnap Szegeden...
Szeged KE/B – Nagykőrösi Sólymok KE 67-53 (19-14, 16-20, 21-7, 11-12)
Sólymok: Király Anna 16, Erdélyi Hédi 13, Kele Viktória 12, Pesti Lilla 8, Bányai Réka 4, Steiner Emese, Andó Boglárka, Kiss Emese, Nagyszombati Petra
Kadett lányaink továbbra sem tudtak teljes csapattal utazni az újabb idegenbeli mérkőzésükre, amire ismét Szegeden került sor. S, ahogy egy héttel korábban nem termett babér tartalékos csapatunknak a Tisza-parti városban, úgy most sem...
A szegediek „B” jelű alakulata fogadta lányainkat, akik sajnos nem fogtak ki jó napot, így a hazaiak sikerével zárult a találkozó.
Nem kezdtünk valami jól, de ez az eredményben nem mutatkozott meg, hiszen a hazai vezetést követően – Anna és Hédi pontjaival - a 7. percben nálunk volt a minimális előny (13-14) Az első negyed azonban itt véget is ért számunkra pontok tekintetében.
A második tíz percben Viki vezetésével újra fordítottunk, és az első félidő végéig – elsősorban Lilla és Anna pontjaival – felvettük a versenyt a hazaiakkal. (35-34)
A szünetben az öltözőben maradtunk... A harmadik negyedet tulajdonképpen oda ajándékoztuk a szegedieknek, hiszen nemhogy a mezőnyből, még a büntetővonalról sem nagyon sikerült bevenni a gyűrűt, összesen tíz büntetőt hibáztunk el ebben a szakaszban. A szegediek rendre kihasználták lehetőségeiket, így a játékrész végére tetemes hátrányt szedtünk össze. (56-41)
Az utolsó etapban megpróbáltuk ugyan, de a küzdelem ezúttal inkább csak küszködés volt, melynek árán – továbbra is gyenge dobóteljesítménnyel – egyetlen pontot sikerült faragni a hátrányból a meccs végére. Pontjaink sorát Viki nyitotta, ő is zárta, de ez nem a mi napunk volt, így a remélt győzelem elmaradt...
Bányai Viktor edző: Sajnos nem pörögtünk fel rendesen a meccs elején, ezzel igencsak megkönnyítettük a szegediek dolgát. Könnyű kosarakat engedtünk, és sok labdát elszórtunk különösebb ok nélkül. Utána elkezdtünk ugyan erőlködni, de sok dobást hibáztunk és nagyon bizonytalanok voltunk. Többször átvettük még így is a vezetést, de sajnos megnyugtató előnyt nem sikerült összeszednünk és a 3. negyed gyenge dobásai megpecsételték a sorsunkat. Vannak ügyes játékosaink, de ma nem tudnék kiemelni senkit, remélem, legközelebb mindenki a jobbik arcát mutatja. Szükség lesz rá!