Nem sikerült a bravúr, a második negyedbeli rövidzárlat döntőnek bizonyult...
NKA Pécs - Nagykőrösi Sólymok KE 81-68 (18-18, 29-13, 20-27, 14-10)
Sólymok: Mester Márk 22/15, Timkó Norbert 13, Fehér Péter 9, Lakosa Ákos 6, Molnár Miklós 1; cserék: Rozs Máté 9/3, Molnár Bence 6, Kónya Levente 2, Kakulya Sándor, Kocsis Attila; Vezetőedző: Kovács Sándor, edző: Lakosa Zsolt
NKA Pécs: Bíró L. 21/3, Djordjevic N. 16/3, Meszlényi R. 10/6, Benke K. 6/6, Kocsis Z. 6, cserék: Rátvay B. 10, Scherer B. 4, Lados E. 4, Kollár B. 2, Herger S. 2, Váits O., Kazy B. Vezetőedző: Ivica Mavrenski
A múlt heti, Baja elleni „edzőmeccs” után sokkal nehezebb feladat várt csapatunkra, a dobogóra hajtó NKA Pécs otthonában. Nem könnyítette meg együttesünk dolgát, hogy a már korábban is hiányzók mellett (Jókai Mátyás, Tóth Márk, Filep Áron, Kasza Hunor) ezúttal nélkülözni kellett Mácsai Karcsit is. Szombat esti ellenfelünk jól muzsikál ebben az idényben, nem véletlenül az élboly tagja, idénybeli mérlegük 10 győzelem és 5 vereség, melyből az egyiket októberben, Nagykőrösön szenvedték el, amiért nagyon készültek visszavágni.
A feldobást követően az első lehetőséget mindkét csapat elhibázta, majd pécsi vezetéssel indult a meccs. Lakosa Ákos büntetőkkel egyenlített, ezután pedig a hazaiak szerb légiósa, Djordjevic Nemanja tette le névjegyét, zsinórban szerzett 7 pontjával, (9-2) miközben mi eredménytelenül támadtuk a gyűrűt. A 4. percben, a padról jól beszálló Rozs Máté süllyesztett el egy triplát a sarokból, de igen lassan szaporodtak a pontok mindkét oldalon, mivel sok hibát vétettek a felek. A következő két találatunk is távoli kísérletből született, mindkettő Mester Márk révén. Előbb Ákos passzából küldte be Mesti, majd Fehér Peti asszisztjából engedte el tökéletesen a hárompontos vonalon túlról, ezzel egálra alakítva az állást. (11-11) Eladott labdákkal folytattuk, amit kosarakkal büntettek a hazaiak és ellógtak kissé, de a sarkukban voltunk, sőt... Máté fordult be jól, Peti ballal küldte be betörésből, és a fault miatti plusz büntetőt is a helyére tette, Ákos büntetőivel pedig már vezettünk is. Újabb eladott labda rontja statisztikánkat, s ami még rosszabb, ebből a hazaiak dudaszó pillanatában egalizálnak is. A kiegyenlített játékot hozó negyed végül eredményben is döntetlent hozott. (18-18)
A második etapban is kimarad az első itt is, ott is, és újabb két eladott labdával növeljük a rossz megoldásaink számát, amire ráadásul egy hazai kosár a válasz. Mesti nagyszerű passzából Norbi jegyzi a kosarat a palánk alól (20-20), távolról azonban nem ilyen pontos a befejezés, a triplakísérletünk lejön, a hazai ellentámadás pedig 2+1-es kombinációval zárul. Molnár Bence iratkozik fel a pontszerzők közé egy duplával, Mesti pedig trojkát suhint, és újra vezetünk, (24-25) amit időkéréssel reagálnak le a pécsiek. Eladott labdák mindkét oldalon és fej-fej mellett haladnak a csapatok eredményt illetően is. Timkó Norbi sarkazása után közelről helyezi a gyűrűbe a labdát, ahogy a büntetővonalról is kétszer, (28-29) ellenben a kinti dobásaink célt tévesztenek. A pécsiek viszont megszerzik első triplájukat, és újabb két eladott labdánk két könnyű kosarat is hoz számukra, ezzel az állás 33-29, időt kérünk. A gödörből azonban nem tudunk kilépni, a sorminta folytatódik, két eladott labda részünkről, két kihasznált pécsi lehetőség, (37-29) Végre Peti beküzdi közelről, ám védekezésünkben lyuk tátong, ez könnyű pécsi ziccert eredményez, és máris újra időt kér Kovács Sándor. (39-31) A támadásaink azonban továbbra is vérszegények, a jól védekező Pécs pedig hatékony támadásban is, jelentős különbség alakul ki az első félidő végére. (47-31)
A szünetben sikerült rendezni a sorokat, jól is indult a 3. negyed. Mesti kétszer is jól áll bele távolról, és két triplájával visszajövünk tíz pontra. (47-37) A feljebb zárkózás azonban még várat magára, mert beesik egy hazai távoli is majd egy ziccer is. Újra nekiveselkedünk, és ezúttal már bemegyünk 10 pont alá... Ákos passzát Norbi váltja pontokra remekül, 2+1-et érően, Mesti ziccere landol a gyűrűben, Peti indul el egy megszerzett labdával, végig is viszi 52-44, nem is marad el a hazai időkérés. A lendületünk azonban nem törik meg, és szívós munkával faragjuk tovább a hátrányt. Előbb Mesti betörése –faulttal együtt - zárul 2+1 ponttal, majd Bence emeli rá jól, és a következő pontokat is Bence szerzi büntetőkből, eltüntettük a tetemes hátrányt. (54-51) A játékrész vége azonban a hazaiaké, de ebben sokat segítünk nekik, újabb eladott labdákkal megteremtve a könnyű kosárszerzést. Mikszi és Mesti büntetőivel jövünk újra feljebb, (58-54) ám két hazai hármas talál utat a gyűrűnkbe, így újra 10 van közte, időt kérünk. Ákos harcol ki és értékesít két büntetőt, Norbi küld a helyére egy tempót, ám az utolsó szó - egy büntetőből érkező pont - a hazaiaké, ezzel pedig 67-58 a negyed vége.
A záró szakaszt Sólymok találat indítja, egy labdaszerzést követően Máté gyömöszöli be, valahogy, de nagyon nem örülhetünk, mert érkezik egy hazai hármas feleletként. (70-60) Nagyon jól védekezünk, de támadásaink nem sikerülnek, majd három percig nem találunk gyűrűbe sem közelről, sem távolról. A szerb légiós keze azonban sül, és egy újabb eladott labda immáron tényleg soknak tűnik, elúszni látszik a hajó, de nem adjuk fel. Alapvonali bedobás után Norbi teszi fel, Bence és Máté oldja meg remekül (72-64) ismét több akciót állítunk meg jó védekezéssel, de mivel nem tudjuk kosárral befejezni a támadásokat, nem csökken a különbség. Hazai büntetőkkel ismét 10 fölé ér a távolság és már csak szűk két perc van hátra, amikor egy pécsi tripla végleg lezárja a meccset. Peti balosa villan, Kónya Levi tempót enged el jól, az utolsó találat pedig a hazaiaké, amivel kialakul a 81-68-as végeredmény.
A bravúr tehát nem sikerült, a második negyedbeli rövidzárlat döntőnek bizonyult... Mester Márk egyéni pontcsúcsával (22/15) mezőny legeredményesebb játékosaként zárt, Timkó Norbi egyedüliként ért el dupla-duplát (13 pont, 11 lepattanó) ám ez csak szépségtapaszt jelentett szombat este.
A folytatás ismét idegenben, január 22-én az Óbudai Kaszások elleni találkozó sem ígérkezik könnyebben...
Edzői nyilatkozatok:
Kovács Sándor: Gratulálok a Pécsnek! Ivica Mavrenski nagyszerűen összerakta ezt a csapatot, amely kiválóan védekezett ellenünk, nagyon jól kivették a kulcsembereinket a játékból. Sajnálom, hogy a második negyed végén volt egy három perces rövidzárlatunk, ez döntőnek bizonyult. A folytatásban próbáltunk visszakapaszkodni, a harmadik negyedben sikerült is négy pontra megközelítenünk a házigazdákat, de aztán elfáradtak azok, akiktől pontokra lehetett számítani. Huszonnégy eladott labdával nem lehet nyerni. Jó mérkőzést játszottunk, további sok sikert kívánok a Pécsnek!
Ivica Mavrenski: Gratulálok a játékosaimnak a győzelemhez! Tudtuk, hogy nem lesz könnyű mérkőzés, a Nagykőrös jó csapat, több tapasztalt játékosa is van. Negyven percen keresztül keményen kellett dolgoznunk azért, hogy nyerjünk. Ismét voltak hullámhegyek és hullámvölgyek a játékunkban, de végül győztesen hagytuk el a pályát. Sok sikert kívánok a Nagykőrösnek a folytatásra!