Egy kis kárpótlás...
HSA U18 - Nagykőrösi Sólymok KE 44-79 (11-18, 13-23, 11-21, 9-17)
Sólymok: Mészáros Bianka 19/3, Smith Daisy 17, Kovács Orsolya 12/3, Botocska Gréta 11/3, Szarka Noémi 8, Budai Gréta 6, Csókás Brigitta 4, Pap Tímea 2, Ronkó Hédi
Junior lányaink kétmeccses és két korosztályos Csongrád-Csanád megyei túrán vettek részt december 1-jén. Délután az U18-as regionális bajnokságban várt rájuk egy megmérettetés Szegeden, ahol hosszabbításban maradtak alul, így kissé csalódottan érkeztek Hódmezővásárhelyre, ahol JNKSZ-megyei női felnőtt mérkőzés keretében léptek pályára, egyetlen "felnőttel", Mészáros Biankával kiegészülve.
A plusz feladat nem okozott különösebb nehézséget, és legalább egy kis kárpótlást is jelentett a szegedi fiaskóért.
A feldobást követően Szarka Noémi szerezte meg a vezetést csapatunknak, Kovács Orsi pedig egy triplával jelentkezett be, de egy kis időnek kellett eltelni, hogy a friss negatív élmény törlődjön a fejekből, így a hazaiak irányították a meccset az első 5 percben. Ekkor azonban kezdett egyre jobban összeállni a csapatunk játéka és a negyed második felétől már a mi akaratunk érvényesült. (11-18)
A második negyedet 9-0-s futással indítottuk és a kialakult különbséget tartottuk is folyamatosan, gyors játékkal sok ügyes befejezéssel.
A szünet után is hasonlóan alakult a játék képe, a pontszerzés jól eloszlott a játékosok között, és ezt a 10 percet is 10 ponttal nyertük meg, az érdemi kérdéseket le is rendezve a negyed végére. (35-62)
Az utolsó etapban tovább gyakorolták lányaink a támadásvariációkat és ezt a játékrészt is megnyerve nagyon magabiztosan hozták a kötelezőt.
Bányai Viktor:Nagyon nehéz túrán vagyunk túl, pici hiányérzettel... A szegedi junior meccs után fáradtan, kicsit csalódottan játszottuk le a felnőtt bajnokinkat Vásárhelyen, ahová a felnőtt játékosaim nélkül érkeztünk. A lányok leküzdötték minden fásultságukat és Bia, Daisy és Orsi pontjaival magabiztos győzelemmel zárták ezt a hosszú napot. Szép volt, lányok!