2021-11-09 17:45:00 / Lány Junior, Regionális bajnokság, Keleti régió

A keddi „körömrágóssal” kettőből kettő

Nagykőrösi Sólymok KE - Szegedi KE/B 74-70 (22-15, 26-23, 16-16, 10-16)

Sólymok: Botocska Gréta 24/6, Smith Daisy 18, Ronkó Hédi 11, Budai Gréta 8, Zetkó Zsuzsanna 4, Kele Viktória 3, Csókás Brigitta 2, Kovács Orsolya 2, Pap Tímea 2, Szarka Noémi, Király Anna, Bányai Réka

A nagyszerű szombati rajtot követően kedden újabb megmérettetés várt junior lányainkra, a Regionális Bajnokság Keleti régiójában.

Az önbizalom növelő győzelem után újabb hazai mérkőzésre sorakoztak fel a lányok a Rákóczi iskola tornatermében, ahol azonban egy nehéznek tűnő feladat várt rájuk. Mely nem csak annak tűnt, az is volt, főleg, hogy a lányok még tovább is nehezítették maguknak…

A feldobásból a mieink hozták el a labdát, ám a vezetést a szegediek szerezték meg, és az első negyed közepéig – bár fej-fej mellett haladt a két csapat, de – mi futottunk az eredmény után. Ehhez az is kellett, hogy több ziccer mellett három büntetőt is elhibáztunk. A 7. percben Szeged-Botocska 11-10, is állhatott volna az eredményjelzőn, ugyanis Gréta húzta a szekerünket pontjaival, közelről, távolról és a büntetővonalról is jól célzott. Amikor aztán a társak kosarai is megérkeztek, átvettük a vezetést, és ki sem adtuk a kezünkből a meccs végéig…Persze azért ez közel sem volt ilyen egyszerű… Smith Daisy betörése révén kerültünk előnybe (12-10), őt Budai Gréta követte pontszerzésben, majd betalált Kovács Orsi is, de Gréta is folytatta eredményes tevékenységét, első negyedben gyűjtött 22 pontunkból összesen 14-et vállalt. (22-15)

A második játékrészt Daisy és Ronkó Hédi aktív főszereplésével indítottuk, mindketten remekül tették a dolgukat a palánk alatt, ekkor már a lepattanók terén is jobban álltunk, mint az első negyedben, és Daisy 8, Hédi pedig 4 ponttal járult hozzá, hogy tartani tudjuk a 7-8 pontos fórunkat. Budai Gréta is villant, de a vendégek is jó százalékban használták ki lehetőségeiket, a kosarak felváltva estek. A negyed második felében Zetkó Zsuzsi is remekül találta meg a rést a védelmen, egymás után kétszer talált a gyűrűbe. Kele Viki büntetőjével pedig először vezettünk 10 ponttal. (40-30) Botocska Grétát továbbra sem tudták megállítani, aki duplázott, (44-30) majd Viki mezőnyből is kiválóan oldotta meg, de mivel ebben a szakaszban a szegediek is rendre megtalálták az utat a gyűrűnkhöz, faragták a hátrányt. A dudaszóra érkezett Daisy kosárral azonban 10 egységnyi előnnyel fordulhattunk. (48-38)

A harmadik tíz percben először úgy tűnt, hogy teljesen kézbe vették a meccset lányaink, nagyon energikus palánk alatti játékkal, Daisy és Botocska Gréta kosarakkal növeltük a különbséget, majd Hédi a hárompontos vonalon túlról engedte el hibátlanul. Budai Gréta érkezett jól és tette fel, kosarával 17 pontra duzzadt az előny, a játékrész felénél járva. (59-42) Ekkor azonban jött egy hullámvölgy, elkapkodott támadásokkal, eladott labdákkal, lyukas védekezéssel. Hét szegedi pont született zsinórban, nagyon fontos pillanatban talált be Pap Tímea és Hédi, de a vendégek megérezték, hogy elbizonytalanodott csapatunk és a negyed végére visszakapaszkodtak 10 pontra. (64-54)

Az utolsó etap meglehetősen izgalmasra sikeredett, mert a lányok több támadást elkapkodtak, érthetetlenül idegesen játszottak, és ellenfelünk ezt jól használta ki. Hat szegedi ponttal indult a negyed, (64-60) ismét nagyon jókor jött, hogy Hédi biztos kézzel értékesített egy ziccert. Nagy küzdés alakult ki minden labdáért, lepattanóért és nagyon akarták a győzelmet lányaink, de több esetben túlzottan is... Botocska Gréta triplája idegnyugtatóként hatott, de megint becsúszott néhány baki, amit ellenfelünk két találattal büntetett. (69-64) Lepattanót, ebből rendkívül fontos kosarat szerzett Csókás Brigi, és a következő támadásnál hasonlóan cselekedett Daisy is, így kicsit fellélegezhettünk. (74-66) A vendégek azonban nem adták fel, de a végjátékban sorra rontották el büntető dobásaikat, viszont két mezőnykosárral még közelebb tudtak zárkózni. (74-70)

A vége ugyan körömrágósra sikeredett, de ezzel együtt nagyon értékes győzelem született. Mindenki nagyon akart, és szerencsére a végén is mindig akadt valaki, aki lélektanilag nagyon fontos pillanatban talált a gyűrűbe. Jól indult a szezon, két meccs két győzelem, várjuk a hasonló folytatást!

Bányai Viktor edző:Amennyire koncentráltak voltunk a Cegléd elleni meccsünkön, most annyira pontatlanok. Sok technikai hibával tettük szorossá magunknak ezt a meccset, de öröm, hogy így is nyerni tudtunk. Ha majd nem ejtünk el ennyi labdát, és nem hagyunk ki ennyi könnyű dobást, akkor simábban is nyerhetünk. Gréta, Daisy ponterős játéka dicséretet érdemel, de a védekezésünkben túl sok volt a felesleges fault. A végjátékban bedobott hárompontosaink azt mutatják, hogy van még tartalék a csapatban, várom, hogy a felnőtt bajnokságban melyik arcunkat mutatjuk.




nagykőrösi sólymok kosárlabda egyesület