2021-11-06 16:30:00 / Lány Junior, Regionális bajnokság, Dél-keleti régió

Soha rosszabb rajtot! Fölényes győzelemmel indították az idényt lányaink.

Nagykőrösi Sólymok KE - Ceglédi EKK 83-36 (26-9, 15-12, 20-10, 22-5)

Sólymok: Smith Daisy 21, Ronkó Hédi 20, Kovács Orsolya 8, Szarka Noémi 8, Botocska Gréta 6, Király Anna 6, Zetkó Zsuzsanna 6, Kele Viktória 4, Budai Gréta 2, Csókás Brigitta 2, Pesti Lilla, Pap Tímea, Bányai Réka

Június óta nem játszottak tétmérkőzést, így érthető, hogy nagyon várták már junior lányaink is hogy végre feldobáshoz sorakozhassanak fel a 2021-2022-es idényben.

Az U18-as regionális bajnokságban szereplő csapatunknak erre elsőként november 6-án a Rákóczi iskola tornatermében adódott lehetősége, ahol ennek megfelelően, nagy játékkedvvel lépett pályára együttesünk.

Smith Daisy avatta fel a gyűrűt, és annak ellenére is, hogy több dobásunk nem ért célba, hamarjában 6-0-át mutatott az eredményjelző. Az újonc Budai Gréta köszönt be, majd a csapatkapitány, Kovács Orsi iratkozott fel a pontszerzők közé. Megérkeztek az első ceglédi pontok is, de a nagy fordulatszámon induló csapatunkat ez nem zökkentette ki, a folytatásban Daisy is újra eredményesen támadta a gyűrűt, valamint Ronkó Hédi fejezett be hat támadást is kosárral. Az első negyed utolsó két találatát Botocska Gréta szerezte, egy 14-0-ás futást, és a játékrészt lezárva. (26-9)

A második tíz percben a támadás befejezések hatékonysága visszaesett, ami azonban nem jelentette azt, hogy az előny apadt volna, ugyanis a védekezés továbbra is jól zárt. Daisy, Hédi és Orsi szállították a pontokat, Daisy betörésből állította be a félidei 20 pontos különbséget. (41-21)

A harmadik etapban tovább cserélt Bányai Viktor, folyamatosan szállt be mindenki, és a lehetősséggel igyekeztek is élni a lányok. Szarka Noémi kosarával indult a játékrész, de első számú pontfelelőseink Daisy és Hédi sem tétlenkedtek, és az olló tovább nyílt. Felszabadult játékkal, helyenként ötletes befejezésekkel a negyed végére már 30 egységnyire duzzadt az előnyünk. Zetkó Zsuzsi és Király Anna szaporította pontjaink számát a 3. játékrész végén, s majd a 4 elején is.

Az utolsó szakaszban a kérdést már csak a győzelem aránya jelentette, amit próbáltak a lányok minél nagyobbra alakítani. Ebben a szakaszban több könnyű kosarat sikerült szerezni a kivédekezett támadások utáni gyors indításokból. Király Anna dobta támadásba többször is a jól helyezkedő társakat, akik jó százalékban értékesítették a ziccereket, és előbb egy 10-0-ás, majd egy 8-0-ás szakaszt produkáltunk. A negyedik negyedben is több akciónál lejárt a vendégek támadóideje, dobóhelyzetig sem jutottak a hatékony védekezésünknek köszönhetően. A végére a jó teljesítmények mellett majd mindenkinek sikerült pontokkal is hozzájárulni a szomszédvár csapata elleni fölényes győzelemhez.

Bányai Viktor edző: Izgatottan vártuk az idei első tétmeccsünket, ennek megfelelően szuper volt a lányok hozzáállása. Nagy hangsúlyt fektettünk a védekezésre, lepattanókra. A gyors indításaink még akadoztak, de a felállt védelemmel szemben sokszor szépen járt a labda. Jó helyeken, pontosan tudták megpasszolni a lányok Daisyt és Hédit, akik ezt sok ponttal hálálták meg. Hiányoznak még a büntetőink és a kinti dobásaink, remélem, következő meccsen már abból is többet látok.




nagykőrösi sólymok kosárlabda egyesület