Nem sikerült a bravúr...
Nagykőrösi Sólymok KE - Veszprémi Kosárlabda Klub 77-87 (18-28, 22-15, 13-19, 24-25)
Sólymok: Lakosa Ákos 22/9, Timkó Norbert 12, Molnár Bence 8, Fehér Péter 7, Mester Márk 6/6, cserék: Molnár Miklós 18/12, Jókai Mátyás 2, Kocsis Attila 2, Kónya Levente, Kakulya Sándor;
Veszprémi KK: Horváth 16/6, Madár 12/6, Tóth 16, Szabó 23/12, Glatz 17/6. Cserék: Dancsecs 3, Gaál, Birkás, Gárdai, Végh;
Nagy kihívás várt együttesünkre a 6. fordulóban, a bajnokság egyik favoritját, a Veszprémi KK csapatát fogadtuk a Kossuth iskola tornacsarnokában.
Együttesünk a legutóbbi hazai találkozón és a múlt héten idegenben is 90 pont fölé jutott, (93 és 95) mégis a rövidebbet húzta a dobópárbajokban. Elsősorban tehát a védekezést kellene szigorítani a sikerhez, ám ez embert próbáló feladatnak tűnt, hiszen szombati ellenfelünk remekül összerakott, nagyon erős kerettel vágott neki az idei szezonnak, és nagy célokkal. A kispadra egy fiatal, ám igen tapasztalt szlovák szakember, Martin Blaho érkezett vezetőedzőnek, aki a szlovák extraligában és a cseh első vonalban is tevékenykedett, és Szlovákia felnőtt nemzeti csapatánál az egyéni képzésért felelős edző is volt. A tavalyihoz képest megújult keretük is, de a gárda meghatározó tagjai maradtak, köztük a mezőny egyik legkiemelkedőbb erőcsatár-centere, a szerb Nebojsa Dukic is. Az alapból is ütős maghoz csatlakozott - többek között - a kilencvenszeres válogatott Horváth Ákos, és a hatvanötszörös válogatott Tóth Norbert, valamint az összes korosztályos válogatottban eddig kulcsszerepet betöltő, „A” csoportos tapasztalattal is bíró, 21 éves Dancsecs András. Az idényt mindezek ellenére felemásan kezdték, ők is részesei a „nagy körbeveréseknek”, mérlegük 3 győzelem (Honvéd, Salgótarján, Jászberény) és 2 vereség (TF-BP, Vasas).
Az esélyek tehát a veszprémiek mellett szóltak, még úgy is, hogy Dukic, a „szerb óriás” betegség miatt nem tudott pályára lépni, főképpen, hogy nagyon fontos láncszem hiányzott nálunk is. Mácsai Karcsi utánpótlás-edzői feladatai miatt, Spanyolországba utazott csapatával. Rajta kívül továbbra sem számíthatott együttesünk a sérültekre, Tóth Márkra, Filep Áronra és Kasza Hunorra sem.
A fiúk természetesen figyelmen kívül hagyva esélyeket és minden egyéb tényezőt, győzelemre készülve érkeztek szombaton délután a Kossuthba.
A feldobást követően elhoztuk a labdát és az első támadásunkat Timkó Norbi kosara zárta, Fehér Peti remek passzából. A vendégek válasza sem késlekedett, előbb egy 2+1-es akció, majd tripla formájában, és a megszerzett előnyt gyors ütemben növelték is. Lakosa Ákos ziccerezett jól, majd látványos gólpasszt adott Norbinak, aki nem hibázott közelről. Ákos a hárompontos vonalon túlról is jól engedte el, csakhogy ellenfelünk a 3. percben már három triplánál járt és mivel közelről is kihasználták lehetőségeiket, így 9-16-ot mutatott az eredményjelző az 5. percben. Peti két szép megoldása 4 pontot hozott, ám behullott a 4. veszprémi tripla, és amíg nálunk minden dobás célt tévesztett, ellenfelünk 8-0-ás szakaszt produkált, amire időkéréssel reagált Kovács Sándor. (13-24) Ez sem vezetett eredményre azonban, újabb két vendég találattal folytatódott a meccs. A bő három perces gólcsendünket Molnár Bence törte meg, nagyszerűen tört be és helyezett a gyűrűbe. A negyed utolsó kosarát Molnár Miklós triplája jelentette, amit Jókai „Kobra” harcos lepattanó szerzése és remek helyzetfelismerése előzött meg. (18-28)
A második etapot ott folytattuk ahol az elsőt befejeztük, úgy tűnt jól elkaptuk a fonalat. Masszívan védekeztünk és a befejezések is sikerültek. Mikszi lépett be a palánk alá és tette fel jól, Ákost sem tudták megállítani, betörése két pontot hozott, és a felzárkózást Norbi közelijével folytattuk, akit Ákos talált meg egy pazar passzal. (24-28) Időt kértek a bakonyiak, de a lendületünk tovább tartott a taktikai szünet után is. Kocsis Attila érkezett a padról és látványos támadólepattanó szerzéssel, kiharcolt faulttal szállt be a játékba. Mikszi süllyesztett el egy triplát, mellyel egyetlen egységre faragtuk le a 15 pontos hátrányt. (27-28) A mezőny legrutinosabbja Horváth Ákos tett féket a 11-0-s futásunkra, aki egy labda eladást büntetett kosárral. Egy furcsán megítélt szituációt követően – Kocsis Attilát borították fel, mégis - ellenünk szólt a síp, a pillanatnyi zavart is kihasználta ellenfelünk és 5 ponttal ellépett. Mikszi vállalkozott távolról, és jól is tette, a labda csont nélkül landolt a gyűrűben, tapadtunk a vendégekre. (30-32) Sőt... A védekezésünk ebben a periódusban továbbra is hatékonyan működött, s, bár néhány akciónk elakadt, de sikerült egalizálni is. Attila és Kobra vívtak nagy harcot a veszprémi palánk alatt, mely az egyenlítést is meghozta, Attila pompásan hozta helyzetbe Kobrát, aki a gyűrűbe helyezte a labdát. (32-32) A következő két percben azonban újra ellenfelünk növelte aktívabban pontjai számát, jött egy újabb tripla, és közelről is beestek a dobások, míg részünkről Bence két szép megoldása hozott 4 pontot. (36-39) Ákos labdaszerzését és gólpasszát Peti váltotta pontokra, majd a félidőt Norbi közeli találatával zártuk, itt is feljegyezhetünk egy tökéletes passzt is, Ákostól. (40-41) Óriásit küzdöttek a fiúk, ezt jól példázta Ákos megmozdulása is, amelynek következtében a lelátó padja állította meg, ahogy csúszott, hogy elcsípjen egy labdát az oldalvonal előtt. Vagy éppen Peti labdaszerzése is ide sorolható, amivel meg is iramodott, ám a befejezést elhibáztuk, és a vezetés megszerzése helyett a vendégek dudaszó előtti kosara 40-43-ra alakította a félidei állást.
A harmadik tíz perc meghozta a fordítást is, ám a végére mégsem a szánk íze szerint alakult... Triplapárbaj vezette fel a második félidőt, melyből mi jöttünk ki jobban. A veszprémiek szerezték az elsőt, erre Mikszi válaszolt, majd Mester Márk kétszer indított hármast érő rakétát, amivel átvettük a vezetést is. (49-48) Mindkétszer Peti tette ki a labdát a jól helyezkedő Mestinek. A második trojka váltotta ki a legnagyobb ovációt, de nem csak azért, mert a fordítást jelentette, hanem azért is, mert egy rendkívül látványos labdajáratás végén született meg. A folytatásban a befejezéseknél egyik fél sem jeleskedett, de sajnos mégis inkább a veszprémi pontok gyarapodtak, így a vezetésünk pünkösdi királyságnak bizonyult... Attila küzdötte be magát dobóhelyzetbe és szerzett kosarat, ugyanezt tette Ákos is, ám ellenfelünk ez idő alatt jóval hatékonyabban támadott, 10 ponttal többet gyűjtött, így a harmadik negyed végére újra nagyobb fórt alakítottak ki. (53-62)
Sok energiát kivett a fiúkból a felzárkózás, ám a küzdőszellemet dicséri, hogy a negyedik játékrészben újra nagy erőket mozgósítottak, hogy közelebb kerüljünk, és esélyünk legyen a győzelemre. Kezdésként Mesti passzából Norbi fordult be kettest érően, majd Ákos szerzett labdát és ebből kosarat. (57-62) A védekezésünk hibáit azonban kegyetlenül kihasználta a rutinos vendég gárda, közelről és távolról is betaláltak, így újra 10 volt közte. Mikszi hozta helyzetbe Norbit, centerünk jól oldotta meg, ám a másik oldalon újabb triplával zárult egy támadás. Lélektanilag a legrosszabb pillanatban, amikor már úgy tűnt sikerült kivédekezni az akciót, és éppen lejárt volna a támadóidő... Újabb veszprémi kosár ezúttal közelről, (59-72) időkéréssel próbáljuk rendezni a sorokat a végjátékra. Úgy tűnt alakul is valami, hiszen a következő perc a miénk. Ákos labdaszerzése, gólpassza és kiharcolt faultja, Norbi lepattanó szerzése és kiharcolt faultja mellett - nem mellesleg - Molnár pontok is kerülnek a jegyzőkönyvbe, kettő Miklós, kettő Bence neve mellé. (63-72) A távolságot azonban nem sikerül tovább csökkenteni, pedig újabb ragyogó támadás befejezést jegyezhetünk fel. A védők által körbezárt Attila teszi ki ügyesen Ákosnak, aki a hárompontos vonalon túlról vágja be. (66-74) Ezzel azonban szinte el is lőttük a puskaport... Az idő fogy, a nagyon rutinos vendégek pedig őrzik az előnyt, illetve növelik is, a védekezésünk hiányosságait megtalálva könnyű kosarakkal is. Peti egy büntetőt értékesít, majd csapatunk legjobbja, Ákos próbál meg mindent és szerez zsinórban 8 pontot, közelről, távolról és a büntetővonalról is jól célozva. Mikszi jegyzi az utolsó kosarunkat, a vendégek büntetőből szerzett pontja pedig beállítja a meccs végeredményét. (77-87)
Nem sikerült tehát a bravúr. A vereség azonban akkor is fájó, ha „csak” a papírforma érvényesült. Főleg, hogy nem játszott alárendelt szerepet csapatunk és nem is voltunk esélytelenek. Nem kezdtük azonban jól a találkozót, és nagyot küzdve hiába sikerült fordítani, a győzelem megszerzéséhez már nem maradt energia.
Folytatás pénteken (november 5. 18:30) a Vasas Akadémia ellen idegenben, ott is jókora bravúrra lenne szükség, hogy javítsunk a mérlegünkön, ami 2 győzelmet és 4 vereséget mutat.
Edzői nyilatkozatok:
Kovács Sándor vezetőedzőnk: Ismét egy fájó vereség. Sajnos rosszul kezdtük a mérkőzést, próbálkoztunk zónával, de a játékosaim nem találták meg a pozíciójukat, nem mindig tudták mi a feladatuk. A védekezésváltás után visszajöttünk a mérkőzésbe, a vezetést is sikerült átvenni. Bíztam a támadójátékunkban a második félidőben, de ez nem jött össze, nagyon pontatlanul támadtunk. A végjátékban rossz döntéseket hoztunk, illetve egy-egy jónak tűnő védekezés után demoralizáló hárompontosokat kaptunk, ez nagyon megütötte a csapatot, a gödörből nem sikerült kimászni. Ellenfelünknek több a minőségi és rutinos játékosa, ez döntött. Gratulálok nekik is és a csapatomnak is!
Martin Blaho, a Veszprém vezetőedzője: Örülünk, hogy megnyertük ezt a mérkőzést, amely nem volt könnyű. A nagyszünetben változtatnunk kellett a védekezésünkön, és a második félidőben ez működött is. Ennek volt köszönhető, hogy megnyertük ezt az összecsapást. Reméljük, hogy folytatni tudjuk mindazt, ami jó. Volt sok hiba is a játékunkban, de dolgozunk ezeken és próbálunk fejlődni.