Ahogy zártuk az alapszakaszt, úgy kezdtük a 9-12. helyekért zajló rájátszást, vagyis győzelemmel! Ez volt zsinórban a hetedik, a helyosztón az első.
Nagykőrösi Sólymok KE – TF-BP 100-81 (29-19, 25-23, 38-21, 8-18)
Sólymok: Molnár Miklós 18/9, Mester Márk 17/12, Kovács Soma 14/6, Bartos Bálint 14, Mácsai Károly 13/3, Fehér Péter 11, Lakosa Ákos 9, Jenei Gergő 2, Kónya Levente 2, Jókai Mátyás, Szrapkó Ádám, Kakulya Sándor, Kocsis Attila; Edző: Lakosa Zsolt, Kovács Sándor
TF-BP: Kerkai 23/9, Karosi 19/3, Nagy Sz. 8/3, Szántó 8/3, Szabó M. 6, Somogyfoki P. 6, Kutrovich 4/3, Rozs M. 3, Csík 2, Korompai Á. 2, Korompai Zs., Magda; Edző: Beák Gábor
Három hetes szünetet követően lépett pályára újra csapatunk, és amíg a mieink - biztos bennmaradóként - edzésekkel készültek a helyosztókra, addig ellenfelünk, a TF-BP keményen és eredményesen harcolt a bennmaradásért. A két idénnyel korábban még az NBI/A mezőnyében szereplő fővárosiak három mérkőzést játszottak az MTK-Elite Basket csapatával és 2-1 arányban nyerték meg a párharcot, ezzel megőrizték csoportbeli tagságukat.
Az alapszakaszt hat egymást követő győzelemmel zártuk, vasárnap este zsinórban a hetedikért tehát TF-BP csapatát kellett legyűrni. A tét az NBI/B Piros csoportjának 9-12. helyezései, a célunk, hogy megőrizzük az alapszakaszban kiharcolt 9. helyünket. A keretből továbbra is hiányzik Tóth Márk, Kókai Dávid pedig az alapszakasz végén távozott, így ő már nem tagja egyesületünknek.
A találkozó egyperces gyászszünettel kezdődött, dr. Elek Andrásra emlékezve. A Vásárhelyi Kosársuli alapítója, elnöke, korábbi vezetőedzője és mindenese, a hódmezővásárhelyi kosárlabdasport éltetőmotorja, 2021. április 17-én hunyt el.
A szomorú pillanatok után az első támadást a TF vezette, de az első kosarat Mácsai Karcsi szerezte. A vendégek triplával nyitottak, ám a válasz is három pontot ért, Kovács Soma vágta be a távolit. Soma újra, egy lepattanót tesz vissza a gyűrűbe, ezt Bartos Bálint ismétli meg, de a vendégek tartják a lépést. (9-9) Nem a küzdelemé volt a főszerep, öt perc után érkezett az első fault, ekkor viszont itt is, ott is. Ákos büntetői célba értek, majd egy vendég tripla után újra Ákos a pontszerzőnk. (13-13) Ekkor volt utoljára egál az állás. Magasabb sebességi fokozatba kapcsolt csapatunk és a negyed végére 10 pontos előnyre tettünk szert. Molnár Miklós hozta helyzetba Karcsit, aki nem hibázott, majd Mikszi értékesített egy - a TF ellen ítélt technikai faultért járó – büntetőt. Edzőpárosunk folyamatosan cserélt, és mindenki hozzá is tette valamit a játékhoz. Mester Márk a támadóidő végén indított egy sikeres távolit, (19-13), majd két büntetőt tett a helyére. Soma laza csuklós triplával folytatta, Peti pedig Mikszit találta meg egy szenzációs gólpasszal, kapitányunk kosara (26-17) időkérést is eredményezett a fővárosiaknál. Az első szakasz zárásaként Soma palánk alatti harca 2+1 pontot hozott, és 10 pontos előnyt. (29-19)
Hibák sorozatával indul a második etap mindkét oldalon, a vendégek hármasa az első találat, amire hazai időkérés a válasz, ám egy újabb távolival küzdi magát feljebb a TF. Mikszi is elsüllyeszt egy triplát, Ákos passzát pedig Márk váltja pontokra, s közben faultolják is, így 2+1-es a támadás vége. (35-26) A TF Kerkai triplájával jön közelebb, de Karcsi is suhint egy hárompontost, majd kioszt egy óriási blokkot, és egy ziccert is érvényesít, Peti tette elé a lasztit tökéletes ütemben. Ám a vendégek többször céloznak jól, akadozik a játékunk, 40-33-nál újra időt kérünk. Mikszi végez el hibátlanul büntetőket, majd egy gyönyörű labdajáratás végén újra Mikszi jegyzi pontjainkat, hatalmas triplával hármat is. (45-36) Ákos büntetője a gyűrűben, de zárkózik a TF, (46-42) ám a játékrész vége a miénk, 8-0-s futással zárjuk az első félidőt. Ákos egy-egyezik jól, majd labdaszerzése után Peti a kosárszerző. Újabb gyors támadás, Peti a labdaszerző, Soma passzából pedig Bálint ziccerezik, 10 van közte (52-42), a reakció TF időkérés. Ezt követően Karcsi a büntetővonalról céloz jól, és 54-42-nél jöhet a nagyszünet.
A térfélcserét követően indult a Sólymok-kosárparádé. Soma ziccere kötött ki először a gyűrűben, amit egy büntetővel toldott meg, a TF pedig triplával kezdi a második félidőt. Bálint közelről eredményes, majd Ákost rángatták meg, büntetőket dobhatott, nem is hibázott. Karcsi remek védekezése után indulhattunk előre, a dobás lejött ugyan, de Bálint nagyszerűen tette vissza a gyűrűből kipördülő labdát. Karcsi labdaszerzése és gyors indítása után Bálint zsákol. A látványos befejezéssel az állás 65-47, jön egy TF időkérés. Lendületünket nem töri meg ez sem, Mikszi betörése újabb két pontot hoz, Peti büntetői is ülnek, majd Peti labdát szerez és sprintel, újabb szép befejezés a vége. Márk messziről küld be egy triplát, Mikszi gyors indításából Peti a kosárszerző, (76-53) újabb vendég időkérés. Mikszi sapkázza meg ellenfelét, ezt a sporik érthetetlenül szabálytalannak ítélték, de a TF büntetők után újra ponpás megoldásokkal növeljük az előnyt. Jenei „Jenci” Gergő a palánk alól tekerinti fel a kezek közül, majd Mikszi gyors indításából Karcsi zsákol óriásit. Ezt követően pedig három trojka is színesíti az előadást, Mikszi áll bele jól, Márk is távolról küld be egy újabbat, és Peti büntetője után újra Márk bombázza be nagyon messziről. (90-59) A „gálába” később bekapcsolódó Kónya Levi egy tempóval köszön be, ez zárja a ragyogó produkciót, a 38 pontos negyedünket. (92-63)
A meccs eldőlt, ám az utolsó játékrész óriási fordulatot hoz. Négy TF ponttal kezdődött és időkéréssel a részünkről, majd pazar megoldásokkal, de ezzel el is lőttük a puskaport... Ákos hát mögötti passzából Bálint a befejező, Mikszi pedig újabb nagy blokkot oszt ki. A védekezésünk viszont nem működik, és sorra kapjuk a kosarakat, újabb időkérés következik 94-73-nál. Lakosa Zsolt eligazítása sem hoz változást, nem megy a játék, meg sem közelítjük az eddig nyújtottakat. Borzasztó sok a hiba. A győzelem nincs veszélyben, de faragja a hátrányt a TF. Nagyon hosszú gólcsend után Mikszi büntetőkkel növeli pontjainkat, (96-80) majd Peti villan és azért sikerül a 100 pontot is elérni, Bálint veri meg jól a védőjét és helyez a gyűrűbe. A 4. negyedet ennek ellenére inkább gyorsan felejtsük is el...
Ám összességében nem volt probléma, a nagyszerű csapatmunka újabb szép sikert eredményezett. Hat játékosunk is kétszámjegyű pontot tett a közösbe, köztük a kiválóan teljesítő, a „fiatal-poszton” egymást váltó Márk és Bálint is. Karcsi és Soma pedig lepattanó szerzésben is 10 fölé jutott. Vezetünk tehát, folytatás szerda este a fővárosban, ahol nagyon szeretnénk le is zárni a párharcot!
Edzői nyilatkozatok:
Lakosa Zsolt: Nagy nehezen megszületett a rájátszás első hazai győzelme. Gondoltam, hogy egy 38 pontos 3. negyed után lesz visszaesés, de, hogy ilyen mértékű, arra nem, kicsit sajnálom a mérkőzés végét. Szerdán szeretnénk lezárni ezt a párharcot.
Beák Gábor: Gratulálok a Nagykőrös csapatának, nagyon jól játszottak! Mi egy kicsit indiszponáltak voltunk, lehet, hogy még „otthon maradtunk” a play-out párharcunk után. Remélem a szerdai mérkőzésen kicsit össze tudjuk rázni a társaságot és egy sokkal jobb mérkőzést fogunk tudni játszani.