Az „i”-re a pont! Zsinórban negyedik győzelmünk a biztos bennmaradást jelentette!
PVSK Cargate - Nagykőrösi Sólymok KE 75-82 (18-27, 17-15, 19-25, 21-15)
Sólymok: Molnár Miklós 22/15, Fehér Péter 18/6, Mácsai Károly 9/3, Jókai Mátyás 9, Lakosa Ákos 8/6, Mester Márk 8/6, Bartos Bálint 8, Kónya Levente, Szrapkó Ádám, Kakulya Sándor, Kocsis Attila; Edző: Kovács Sándor
PVSK: Meleg G. 18, Carev 17/3, Martinez R. 9/3, Rátvay B. 9, Heimann B. 8/6, Mándity M. 7/3, Bor S. 4, Lakatos P. 3/3, Kovacevic V., Tóth M., Villányi B. Edző: Rab Gyula
A legnagyobb cél az volt, hogy vasárnap estére pontot tegyünk a végére...Ehhez „csak” idegenben kell nyernünk, a pécsiek - a PVSK „A” csoportos csapatában is szereplő játékosokkal megerősített együttese ellen, akik ugyan mögöttünk állnak a tabellán, de ebben a nagyon kiegyenlített mezőnyben ez egyáltalán nem jelent semmit. Vendéglátóink otthonában elvérzett például a négy közé jutásért küzdő Veszprém, és a 2. helyezett BKG is, ugyan tartalékosan, de ez azért jól mutatja, hogy a hazaiak (is) bárkit elkaphatnak. Csapatunk célkitűzése természetesen a két bajnoki pont begyűjtése volt, a remek sorozat folytatása. Háromszor is hihetetlen végjátékban - ebből kétszer hosszabbításban - harcolták ki a fiúk a győzelmet az előző három meccsünkön, és ezúttal egy – akár egyetlen pontos - siker már a biztos bennmaradást jelentené számunkra, az NBI/B Piros csoportjában.
Dolgunkat nehezítette, hogy a sérültek száma tovább nőtt, Kovács Soma, Tóth Márk és Jenei Gergő mellé feliratkozott az újoncunk, Kókai Dávid is, aki a hét közben, edzésen szenvedett bokasérülést. Foghíjas csapattal vágtunk neki a találkozónak, de ez ebben a szezonban már sajnos megszokott...
A feldobást követően több elhibázott dobásunkra (három távoli, egy közeli) egy hazai zsákolás és egy ziccer értékesítése volt a válasz, 4-0, nem egy álomkezdés. Fehér Peti találja meg elsőként az utat a pécsi gyűrűhöz, gyönyörű triplát suhint. A hazaiak egyik ásza, Carev Aleksej is távolról talál be, de a mi vezérünk, Molnár Miklós is trojkával köszön be a vendéglátóinknak. (7-6) Peti gyors passzából Bartos Bálint a kosárszerző, majd Peti viszi végig a támadást, megszerezzük a vezetést. (9-10) Bálint betörése kosárral végződik, Mikszi közelről helyez a gyűrűbe. (9-14) Peti passza után Jókai „Kobra” Mátyás a befejező. Kézbe vettük az irányítást. Peti ismét, nem tudják megállítani, 11-18, jön a pécsi időkérés. Ezt követően érkeznek meg Karcsi első pontjai, majd Peti betörése 2+1pontot hoz a faultért járó, +plusz büntető értékesítésével. (15-23) Kobra tép le egy támadólepattanót és teszi vissza, ezzel már 10 egységnyi az előnyünk. (15-25) „Nagykőrösi” tripla, ennek azonban nem örülünk, szerzője a pécsieket erősítő Lakatos Peti. Szép akció a negyed végén, Mikszi passzából Kobra a befejező. (18-27)
Második etap első kosarának a pécsi kispad örülhet, ám Mikszi triplája a másik oldalt ugrasztja talpra 10 pont a különbség. (20-30) Kobra egyik büntetője a helyén, majd Lakosa Ákos jegyez egy gólpasszt, amit Bálint realizál pontok formájában. (22-33) Ákos ezúttal blokkal állít meg egy támadást, de a hazai „A” csoportosok közül Meleg és Carev gyűjtik a pontokat, és tapad a Pécs. Eladott labda után, 26-33-nál időt kérünk. Mikszi tör be remekül, faultolják is közben, 2+1 ponttal zárul a támadás. Ám egy újabb eladott labdával juttatjuk kosárszerzéshez a hazaiakat, majd büntetőkkel zárkóznak tovább. (30-36) Az elképesztő nagyot küzdő Kobra passzából Peti növeli előnyünket, amire a válasz, hazai időkérés. Ezt egy pécsi tripla követi, majd Kobra újfent, ezúttal egy elcsípett támadólepattanóból teszi vissza a labdát a gyűrűbe. Ákos passzából Peti a kosárszerző, (33-42) ám gyors a hazaiak válasza, erre reagálva időt kérünk. A keményebb védekezést hozó negyedet, illetve az első félidőt is egyben, kihagyott hármasok zárják, mindkét csapat részéről. (35-42)
A térfélcserét követően remekül, egy 7-0-s futással kezdünk! Mikszi passzát Bálint váltja pontokra, majd csapatkapitányunk süllyeszt el egy triplát, Karcsi pedig labdát szerez és be is viszi azt gyűrűig, (35-49) Nem meglepő módon, jön is a pécsiek időkérése. Ez kisebb fordulatot hoz két hazai tripla köt ki a gyűrűnkben egy perc alatt, amire viszont edzőnk reagál egy egyperces játékmegszakítással. (41-49) Az első félidő 3/15-ös tripla mutatóján nagyot javítottunk a harmadik tíz percben, miközben védekezésünk továbbra is hatékonyan működik, kisebb megingásokkal... Meglepő módon Ákos még nem talált gyűrűbe, de megszületett első kosara, ez rögtön három pontot ért, majd közvetlenül utána érkezett a második is, ez is méretes tripla formájában. (43-55) A hazaiak is hármassal igyekeztek tartani a lépést velünk. A triplaparádéba Mester Márk is beszállt, mesterien... Kettőt is bebombázott rövid idő alatt, ezzel 48-61-re alakítva az állást. Két jól befejezett támadással azonban 10 pont alá jönnek újra a pécsiek, amikor Mikszi triplája zúg be messziről. (52-64) Meleg mutat be egy újabb zsákolást, de a záró momentum a miénk: Egy pontot tesz a közösbe Peti büntetője, majd Karcsi támadólepattanót gyűjt be, és második szándékból a kosár sem marad el. A hat kőrösi hárompontost hozó harmadik negyedet hat ponttal nyertük meg, és 13 pontos előnnyel vághattunk bele a záró felvonásba. (54-67)
A negyedik játékrész hazai kosárral rajtolt el, de ellencsapásként Mikszi a 10. triplánkat torpedózta be. (56-70) A faultjaink száma aggasztóan szaporodik, és nagyon belelendült a Meleg - Carev páros, pontjaikkal is húzzák a hazaiak szekerét. Hamar 10 egység alá jönnek, (61-70) időt kérünk, de nincs változás a játékban nyom a Pécs, és 5 perccel a vége előtt 5 pontra feljönnek (65-70) Az öt perc alatt összehozott 3 pontunk nem túl biztató a végjátékra. A helyzet tovább nehezedik, a tripláink nem érnek célba, viszont a 13-3-as szakasz után már a nyakunkon a pécsiek. A feszültség hatalmas, büntetőink is kimaradnak, de megint akad valaki, aki átlendíti a csapatot a holtponton. Karcsi alakít óriásit, kulcsfontosságú, hogy megszerez egy támadó lepattanót, majd pedig bezúz egy triplát. A pécsiek is betalálnak kettőt érően, és alig két perc a hátralévő idő, amikor „közte négy” a különbség. (69-73) Újabb idegfeszítő végjáték, zsinórban negyedszer... Az utolsó percre fordulva Peti hidegvérrel vállalja el távolról, a tripla jó, az állás 69-76, azonnal jön a pécsi időkérés. A hazaiak büntetőkkel jönnek közelebb, majd gyors kosárváltás, a miénket Márk teszi fel. Az idő a hazaiakat sürgeti, szabálytalanul állítják meg támadásunkat, de Mikszi nem hibázza el a büntetőket, ahogy majd Ákos sem és zsebünkben egy újabb rendkívül értékes győzelem. (75-82)
Ami több, mint egy győzelem, ez az „i”-re a pont! Az idegenbeli sikerrel koronázta meg csapatunk idei, újabb fantasztikus szereplését, és a hátralévő két forduló eredményeitől függetlenül kiharcolta a biztos bennmaradást az NBI/B Piros csoportjában! Óriási teljesítmény, szenzációs eredmény! Hatalmas gratuláció jár mindenkinek, játékosoknak, edzőknek, vezetőknek! És nagy ajándék ez a szurkolóknak is, akik ebben a lehetetlen helyzetben is távolról drukkoltak, velünk izgultak és küldték a támogató energiát! Köszönjük, és reméljük, egy közös ünneplés hamarosan összejöhet.
A sikerkovács edzőpárosunkból, Lakosa Zsolt - betegségéből felgyógyulva - is a csapattal tartott már Pécsre, de a nyilatkozatot Kovács Sándor adta, aki vezetőedzőnk hiányában is nagyszerűen irányította és készítette fel a csapatot.
Kovács Sándor: Gratulálok saját kis csapatomnak, nagyszerűen küzdöttek. Nagyon nehéz összecsapásra számítottunk, és az is lett belőle. Volt a mérkőzésnek két-három olyan periódusa, amikor meg tudtunk volna lógni, de saját hibáink miatt ez nem sikerült, a pécsiek többször is vissza tudtak jönni a meccsbe. A végjátékban kicsit elfáradtunk, szerencsére itt volt pár sikeres támadásunk, ami eldöntötte a mérkőzést. Most már megkönnyítettük az MTK és a TF dolgát, mert velünk már nem kell számolniuk, ezzel a győzelemmel a Piros csoportos tagságunkat bebiztosítottuk. Gratulálok a Pécs csapatának, ők is nagyot küzdöttek. Mielőbbi felépülést kívánok a sérült játékosainak.
Rab Gyula (PVSK): Gratulálok a Nagykőrös csapatának, végig vezetve kontrollálták a mérkőzést. Az utolsó negyedben nagyot küzdöttünk és volt esélyünk arra, hogy egylabdássá tegyük a végjátékot, de erre sajnos nem kaptunk lehetőséget…
Folytatás március 21-én, az MTK Törökbálint csapata ellen, Kiskunfélegyházán.