2021-02-21 13:00:00 / Lány Kadett, Regionális bajnokság, Dél-keleti régió

Kadett lányaink 2021-es mérlege: háromból három!

Nagykőrösi Sólymok KE – Szeged KE/B 51-46 (18-11, 13-12, 14-5, 6-18)

Sólymok: Ronkó Hédi 22/6, Zetkó Zsuzsi 11, Pesti Lilla 9, Király Anna 3/3, Babusa Tifani 2, Bányai Réka 2, Szarka Noémi 2, Csókás Brigitta, Kis Zsófi, Pomázi Lola, Méhes Virág; Edző: Bányai Viktor

Vasárnap kora délután, idei harmadik „hazai” mérkőzését játszotta U16-os lánycsapatunk Tiszakécskén, a regionális kadett bajnokságban.

A feldobást követően Hédi kosarával szereztük meg a vezetést, és ő volt az első számú pontfelelős (8 pont) már az első negyedben is. Zsuzsi is érezte a gyűrűt (6 pont), és Lilla valamint Réka volt még eredményes. Jól mozogtak a lányok, magabiztosan irányították a játékot, és ha nem marad ki ötből négy büntető, még nagyobb különbséggel elléphettek volna a szegediektől az első szakasz végére. A második negyed kiegyenlítettebb játékot és eredményt hozott, a dobásaink kevésbé voltak pontosak, de a védekezés működött, így ellenfelünket sem hagytuk kibontakozni. Hédi – ahogy az első játékrészben is – bevágott egy triplát is, Lilla és Zsuzsi is szaporította pontjainkat, a szünet előtt pedig Tifani is beköszönt egy közelivel. A második tíz percet is hoztuk egy ponttal, de a harmadik ismét egyértelműen a miénk volt. A védekezés dicsérete az öt kapott pont, még ha a támadás befejezések nem is sikerültek túl fényesre. Az előnyt egy 11-0-s futással növeltük, ehhez Hédi és Lilla pontjai mellett Anna triplával járult hozzá. A negyed végére a különbség 17 pontosra duzzadt, (45-28) de hátradőlni még nem lehetett… Főleg, hogy a záró etapban nagyot változott a játék képe. A szegediek erőre kaptak, míg a mieinknél egyre jobban kiütközött, hogy – lehetőség híján - kevés az edzés. Az előny fokozatosan csökkent, mert védekezésben és támadásban is hiányzott a koncentráció. Küzdöttek a lányok, lassították a játékot, érezvén, hogy ebből még akár baj is lehet, de az utolsó három percben még a büntetővonalról sem ment a célzás, így melegedett a pite…

De minden jó, ha jó a vége, amit az első három negyedben felépítettek a lányok, azt az ellenfél egy játékrész alatt már nem tudta lerombolni, így a vége megérdemelt győzelem. A csapat teljesítményének jutalma pedig  egy újabb értékes siker. Ebben az esztendőben a Szolnok, és a Félegyháza után a Szeged ellen is miénk a győztesnek járó „piros jegyzőkönyv”, és nem mellesleg a két bajnoki pont…

Bányai Viktor edző: A meccs végére elfáradtunk, de 35 percig nagyjából az történt a pályán, amit szerettünk volna. A nagyobb előnyből szerencsére maradt a végére is, jár a dícséret a lányoknak.




nagykőrösi sólymok kosárlabda egyesület