Túl nagy falatnak bizonyult a MAFC
Nagykőrösi Sólymok KE – MAFC 61-91 (14-21, 19-26, 17-22, 11-22)
Sólymok: Fehér P. 14/9, Fulvio C. 13, Molnár M. 11/3, Chris V. 11/3, Andó L. 5/3, Kövecs M. 4, Mácsai K. 3, Fehér Á., Jókai M., Varga M., Kónya L., Mester M. Vezetőedző: Lakosa Zsolt
/A Kőrösi Újság beszámolója/
Három rendkívül fontos győzelmet húzott be zsinórban a Nagykőrösi Sólymok KE, NBI/B-s kosárlabda bajnokság felsőházában (Piros-csoport) szereplő férfi felnőtt csapata. Ebből kettőt idegenben - Bonyhádon és Békésen – nyertek meg a fiúk, egyet pedig itthon a PVSK ellen, és mivel mindhárom ellenfél közvetlen rivális a bennmaradásért folyó harcban, így lépéselőnybe került csapatunk velük szemben.
A folytatás azonban egy olyan találkozó, amit a Kezdő5.hu kosárlabda hírportál egyszerűen csak Dávid és Góliát párharcaként említ. És valóban… A tavaly még „A” csoportos, idén a feljutásért küzdő, jelenleg egy vereséggel a 2. helyen álló patinás múltú MAFC érkezett a Kossuthba szombaton.Ez persze nem jelentette azt, hogy a mieink ijedten, feltartott kézzel léptek pályára, hiszen a bravúr „műfaja” nem ismeretlen számukra, többször mutatták már be, a kőrösi kosárszurkolók nagy örömére.
Jól is indult a meccs! Fehér Peti triplája már az első percben talpra ugrasztotta a szurkolókat, majd Chris Viqueira középtávolija is ült, így 5-0-ra vezettünk! Máris hangosan szólt a „Nagykőrös! Nagykőrös!” A vendégek csak a 3. percben találtak gyűrűt, büntetőkből. De Washington révén az 5. percben átvették a vezetést. Óriási akarattal és lendülettel ment előre csapatunk, Molnár Miklós és Fulvio pontjaival az előny újra nálunk volt. A szurkolók a játék képe alapján reménykednek, erősödik a biztatás is. A bátor hazai kezdéstől meglepődött MAFC próbálja átvenni az irányítást, egyenlítenek, de a 8. percben, Mácsai Károly büntetőjével, egy ponttal még mi állunk jobban. Az utolsó két percben azonban sokat hibáztak kosarasaink, nem igazán tudtak mit kezdeni az agresszíven védekezéssel, a villámgyors ellencsapásokkal operáló MAFC pedig nyolc pontot szerzett ekkor zsinórban.
A második negyed két triplával kezdődött, ám sajnos ezeket a vendégek szerezték, így elléptek 13 ponttal. És innen nem volt visszaút a mieink számára. Chris V. és Molnár is bevert még egy-egy távolit, majd Kövecs Martin is, de ő a vonalra lépett, így csak kétpontost ítéltek a bírók. A MAFC védekezése azonban továbbra sem ízlett a mieinknek, és mivel hatékonyabbnak bizonyultak támadásban is a fővárosiak, húsz pont előnyre tettek szert a 19. percben. Ekkor még Fehér Péter egy kígyótérből elengedett triplával és egy közelivel kozmetikázta a különbséget, de így is nagyon soknak tűnt a hátrány a szünetre, hiszen mégiscsak egy szinte „A” csoportos kerettel rendelkező csapat volt az ellenfél. (33-47)
A harmadik tíz perc sikeredett a legszorosabbra, de a remény a fordításra csak a játékrész első perceiben csillant fel. Fulvio hatalmas blokkját, majd szép kosarát követően Andó Levente is eredményes volt. Újra Fulvio, majd Fehér Péter tripla és tíz alá jöttünk. (42-51) Újra felpörgették azonban a ritmust a fővárosiak, és a negyed végére egyértelműnek tűnt, hogy eldőlt a meccs.
Az utolsó etapban sem adták fel azonban a Sólymok, a hálás közönség pedig nagy tapssal jutalmazott minden szép megmozdulást. Így például Fulvio bődületes blokkjait (összesen négyet osztott ki a meccsen), a „kis” Andó Levi nagy tripláját, Mácsai látványos lepattanó szerzését, egy gyönyörűen kijátszott támadást, melyet Molnár fejezett be. Sok volt azonban a hiba, az eladott labda, az elkapkodott támadás. A vendégek tempója erősnek bizonyult a mieink számára, így a különbség tovább nőtt, és végül harminc pontnyira duzzadt, ami azonban túlzó a játék képe alapján.
„Dávid” egyáltalán nem szeppent meg „Góliáttól” bátor játékkal felvették a kesztyűt a mieink, és ennek jutalma, hogy a nagy különbségű vereséget követően is hosszasan szól a taps a csapatnak. Tudtuk, hogy a MAFC nagyon jó csapat, ezt itt be is bizonyították. De abban is biztosak lehettünk, hogy a Sólymok az utolsó pillanatig küzdeni fognak. Így is történt, és ebből most ez kerekedett. Mindkét csapat hajt tovább a céljaiért: a MAFC a feljutásért, míg a Sólymok a biztos bennmaradásért. Viszont, sajnos elmaradt a „testvérharc”, hiszen Lakosa Zsolt vezetőedző két fia, a két kiváló játékos közül Ákos továbbra is sérüléssel bajlódik, így csak Zsolt lépett pályára, aki 13 ponttal járult hozzá a vendégsikerhez.
Lakosa Zsolt vezetőedző: Gratulálok az ellenfélnek! Sok hibával játszottunk, de úgy érzem, a játék képe alapján nem volt akkora a különbség a két csapat között, amit a végeredmény mutat.
http://hunbasket.hu/merkozes/x1819/hun2a/hun2a_258