Parádés harmadik negyed, nagyon fontos győzelem!
Nagykőrösi Sólymok KE - PVSK-Kronosz-Kiadó 74-71 (12-15, 13-26, 25-8, 24-22)
Sólymok: Fehér P. 27/12, Molnár M., 26/9, Chris V. 6, Mácsai K. 5, Fehér Á. 4/3, Tóth M. 4, Jókai M. 2, Kónya L., Andó L., Varga M., Kövecs M., Mester M. Vezetőedző: Lakosa Zsolt
/A Kőrösi Újság beszámolója/
Három idegenbeli találkozót követően hétvégén saját közönségük előtt léphettek pályára a kőrösi kosarasok, mégpedig a PVSK-Kronosz Kiadó csapata ellen. A pécsiek szintén az alsóház tagjaként, a bennmaradásért küzdenek, így nagyon fontos találkozó várt csapatunkra. Pluszként pedig némi kis „elszámolnivalója” is akadt csapatunknak a vendégekkel szemben, még tavalyról... Az előző bajnokságban egyetlen kivételével mindegyik csapat ellen sikerült győzelmet ünnepelni kosarasainknak, vagy az alapszakaszban, vagy a rájátszás során. Az egyetlen kivételt a PVSK-Kronosz Kiadó csapata jelentette. A pécsiek az alapszakaszban, e párharc mindkét mérkőzését megnyerték, ráadásul egyedüliként tudtak győzni a Kossuthban, a Sólymok 2018-as szenzációs tavaszi menetelése során.
Idegesen kezdték a felek a mérkőzést, a tét rányomta a bélyegét a játékra. Mácsai Károly kosarával nyitottunk, majd négy pécsi pont következett. Kosárszegény percekkel indult a találkozó, Molnár Miklós triplája a 4. percben 5-4-es vezetést jelentett, a 8. percben pedig mindkét csapat 12 pontnál járt. 12-12 után azonban a vendégek magukra találtak, megnyugodtak, támadásaikat rendre kosárral fejezték be, köztük négy triplával, melyből három már a második negyed elejére jutott. A másik oldalon nem találták a fiúk, sem a gyűrűt, sem az agresszív pécsi védekezés ellenszerét. Távoli dobásokkal próbálkoztak, de a gyűrűt mintha bedeszkázták volna, és ez 5-18-as pécsi futást eredményezett. Sem a folyamatos cserék, sem időkérés nem segített.
Az első húsz percben nem sok öröme volt a hazai szurkolóknak, annak ellenére sem, hogy a meccs egyik legszebb kosarát ekkor komponálta meg Molnár és Mácsai, és szintén üdvrivalgást váltott ki Fehér Peti hanyattesés közben elengedett, és célt ért dobása is. Ám a szurkolók nem akartak hinni a szemüknek, amikor 15-20 másodperc leforgása alatt négy hazai kísérlet is leszédült a gyűrűről, majd az ellentámadást triplával fejezte be a Pécs. Az egyre jobban vérszemet kapó vendégek 16 pontos előnyre tettek szert a második negyed végére, amitől kétségbeesett arccal és lógó orral mentek játékosaink az öltözőbe.
A szünetben azonban Lakosa Zsolt újra varázsceruzával rajzolhatott a taktikai táblára, hiszen ami ezután történt, az ismét aranybetűkkel kerül bejegyzésre a klub történelemkönyvébe. A tetemes hátránnyal látszólag nem törődve kezdtük a harmadik negyedet, melyben a 21 éves Fehér Péter vette kezébe a karmesteri pálcát, és a Sólymok vezérével, Molnár Miklóssal karöltve húzták ki a csapatot a gödörből. Az elszántság, kemény védekezéssel és ötletes támadásokkal, 11-0-ás zárkózást hozott. A pécsiek csak öt perc után szereztek pontot, melyre Tóth Márk válaszolt. Majd egy olyan igazi „Fehér Peti tipikus” – vagyis a „világ végéről”, hanyag eleganciával elengedett – triplát követően Molnár kosara már egált jelentett (43-43), büntetője után pedig már vezettünk is egy ponttal. Tűzbe hozta a közönséget is ez az elképesztő fordítás: bő 8 perc alatt, -16-ról, 22-2-es rohammal. Büntetők sora következett, majd Fehér Ádám is villant, hintett egy bődületes triplát. Ezzel már öt ponttal álltunk jobban (50-45), de a sokkból kikecmergő pécsiek is összehoztak 4 pontot, így a vége 50-49, ide… Ki mert volna erre fogadni a szünetben?! A harmadik etapban éppen annyi pontot termeltünk, mint az első kettőben együtt.
A negyedik negyed eleje a pécsieké volt, gyorsan vissza is vették a vezetést. A nagy rohanásban kissé elfáradt csapatunk, és az addig energiát sugárzó Mácsai kipontozódása sem javította esélyeinket. A pillanatnyi ijedtség látszott az arcokon, de ezt kompenzálta a harmadik negyed parádéjából szerzett önbizalom, és a hatalmas fordítás adta lélektani előny. Molnár „Mikszi” kosara, melyet higgadtan tett fel a támadóidő leteltének pillanatában, talpra ugrasztott sok szurkolót. Chris V. büntetői után ismét egyenlítés (56-56), öt perccel a vége előtt, majd jött egy ijesztő rövidzárlat. A támadásaink eredménytelenül zárultak, előny (4 pont) újra a vendégeknél, két perccel a meccs vége előtt.
Ekkor előbb Molnár tanárian emelt be egyet távolról, majd, Fehér Peti tüzelt pontosan messziről, kiszorított helyzetből. Óriási izgalom pályán, nézőtéren egyaránt! A hangulat fokozódott, és úgy tűnt, e két triplától a Pécs meg is rogyott. Fehér Péter a büntetőket is jól dobta, de egy kétségbeesetten elengedett pécsi tripla beszédült, ami még szorosabb és izgalmasabb befejezést ígért. Hiba itt, hiba ott, de az idegek harcából mi jöttünk ki jobban, és Molnár Miklós hidegvérűen elvégzett büntetőivel már nem engedtük ki a meccset a kezünkből. A kiváló csapatmunka két kimagasló teljesítménnyel párosulva újabb nagyszerű győzelmet eredményezett.
Ennek kapcsán érdemes egy elfogulatlan véleményt idézni. Puskás Artúr a Bp. Honvéd vezetőedzője nyilatkozta néhány hete, hogy: „Csapatszellemet tekintve etalon Lakosa Zsolt kollégám gárdája. Hétről-hétre bizonyítják, őszintén, alázatosan, egymásért a végsőkig küzdve, sok esetben papíron jobbnak tartott ellenféllel szemben is győzelmi esélyt lehet teremteni.” Vasárnap délután a PVSK-Kronosz Kiadó csapata is megtapasztalta, hogy mit is jelent a csapatszellem Sólymok-módra. A két – sérüléssel bajlódó – alapemberét (Lakosa Á., Fulvio) továbbra is nélkülöző kosárcsapatunk, egy igencsak borzalmasra sikeredett első félidő után ismét megmutatta, hogy miért is nehéz küldetés pályára lépni a Kossuthban vendégként, még akkor is, ha 16 pontos vendégelőnyt is mutat az eredményjelző két negyedet követően… Pontokat tekintve ugyan Fehér Péter és Molnár Miklós vették vállukra a csapatot, de mindenki hozzátett valamit ehhez a nagyon fontos győzelemhez… „Őszintén, alázatosan, egymásért a végsőkig küzdve…”
Lakosa Zsolt nyilatkozata: Jó csapatvédekezéssel, és két kiemelkedő egyéni teljesítménnyel sikerült megfordítani a mérkőzést. A közönségünk megint átlendített minket a holtpontokon!
http://hunbasket.hu/merkozes/x1819/hun2a/hun2a_243