Alulmaradtunk a szerda esti dobópárbajban
Nagykőrösi Sólymok KE - Budapesti Honvéd SE 94-101 (31-30, 21-30, 15-21, 27-20)
Sólymok: Fehér Péter 24/6, Kovács Soma 20/6, Lakosa Ákos 20/6, Mácsai Károly 13/6, Molnár Miklós 4, Jenei Gergő 5, Mester Márk 3, Kakulya Sándor 3/3, Bartos Bálint 2, Tóth Márk, Kónya Levente, Szrapkó Ádám; Edzők: Lakosa Zsolt, Kovács Sándor (Jókai Mátyás továbbra is sérüléssel bajlódik)
A Honvéd legjobb dobói: Tichov 19/6, Szatmári 17, Kopácsi 12/6, Kovács D. 12/6, Szentirmai 12
A múlt heti erőltetett menetet követően még két kemény meccs szerepelt NBI/B-s csapatunk programjában a rövid téli szünet előtt. December 16-án, az 1. fordulóból már kétszer is elhalasztott mérkőzésre került sor Kiskunfélegyházán. A találkozó először a fővárosiak kérésére került halasztásra, majd a következő meccsnap esetében mi kezdeményeztünk új időpontot. Ez a párosítás már több forró hangulatú, kiélezett összecsapást hozott az elmúlt években, és ezúttal is annak ígérkezett. A mieink is nagyon elszántan készültek, hogy a pénteki fiaskót feledtessék, de nem volt harci kedv hiányában ellenfelünk sem, edzőjük, szavai is legalábbis ezt támasztották alá: „Szerdán valódi háború vár ránk, ami többet jelent majd számunkra, mint egyszerű kosárlabda mérkőzés!” - nyilatkozta Puskás Artúr.
A meccs a várakozásnak megfelelően hatalmas küzdelmet hozott, és rengeteg pontot, ám számunkra nem kedvező elosztásban…
Feldobás után Fehér Peti avatta fel a gyűrűt, majd Ákos harcossága eredményezett két büntetőt, amiket hibátlanul el is végzett játékosunk. Vendégoldalról egy tripla jelentette a nyitányt, de Soma passzából Karcsi is triplával köszönt be.Soma óriásit küzd a lepattanókért, Ákos labdákat szerez és kettejük pontjaival 12-5-re léptünk el. Időkérés Honvéd részről, de ezt egy újabb labdaszerzés-kosárszerzés kombináció követi, a befejező Fehér Peti. A 4. percben már 10 ponttal állunk jobban. (15-5) Egy perc, két tripla: a Honvéd hármasára Soma válaszol távolival. Mutatványát Soma még kétszer megismétli, utóbbinál a vonalra lépve, ez így csak duplát ér. A kezdés parádés… lehetne… Merthogy a védekezésünk meglehetősen szellős, így vendégoldalon is szaporodnak a pontok. Soma pazar passzát Jenei Gergő teszi fel a palánk alól, ám újabb vendég tripla esik be, időt is kér Lakosa Zsolt. (25-17) A fővárosiak egyik játékosa rendkívül sportszerűtlenül viselkedik, „jutalma” két egymást követő technikai fault, így mehet zuhanyozni. A zűrzavar okozta rövid szünet azonban bennünket zavar meg jobban, felzárkózik a Honvéd. Ákos nagyszerű betörésekkel hoz számunka négy pontot, de ellenfelünk a negyed végén 11 egységet termel, köztük újabb triplával. 31-30-as állással zárul a kosárdús játékrész, melyben mindkét csapat 60% feletti dobóteljesítményt nyújtott.
A második etap Honvéd kosárral indul, és sajnos, amíg a vendégek dobóteljesítménye tovább javul, addig a miénk jelentősen visszaesik. Karcsi úsztatja be faulttal együtt, a büntető is a helyén, de újabb két Honvéd tripla borzolja idegeinket, és egy eladott labdát, és egy lépéshibát követően időt kérünk. (34-38) Mester Márk csíp el egy lepattanót, passzából Ákos szerez triplát, de a védekezésünk továbbra sem állt össze, és nő a hátrányunk. Márk és Soma révén jól elvégzett büntetőkkel tapadnánk, de már megint jön egy tripla, ez már a 7. a Honvéd részéről. Eladott labdáink számát növeljük a nagy csatában, de Bálint palánk alatti küzdelme végre újra pontokat is jelent. A távoli kísérletek kimaradnak, Peti közelről azonban jól fejez be egy akciót. Ákos triplája löketet adhat, érzik a vendégek is, időkéréssel reagálnak. (48-55)Soma tempója tökéletes, de hiába jöttünk közelebb, bosszantó eladott labdákkal segítjük a piros-fehéreket. A szünet előtti utolsó momentum: Soma passzába belenyúlnak, de Gergő még összeszedi, és dudaszó előtt felpakolja. (52-60) Az eredményjelzőn látható dobott pontok száma tökéletes lenne, de a 60-as szám vendégoldalon igencsak elborzasztó látvány. Emellett Soma, Karcsi és Mikszi neve mellett a 3-3 személyi hiba is ijesztőnek tűnik.
A szünet után tovább fokozódott a küzdelem, minden labdáért hatalmas csata folyt, de energiánkat az is emésztette, hogy kétségbeesetten próbáltunk egyenlíteni. Peti mezőnyből, Ákos büntetőkből eredményes, Karcsi harmadik szándékból gyötörte be egy labdát. Gergő blokkal állít meg egy támadást, nem sokkal később Tóth Márk is, de a távoli kísérleteinket sorra hibázzuk el, nem úgy, mint a Honvéd. Peti büntetőket értékesít, Mikszi és Ákos is egyet-egyet, Peti pedig remekül forgatja meg védőit és szerez kosarat. Az újabb eladott labdáinkat azonban könnyű kosárral büntetik sorozatban a vendégek és egyre nagyobbra nyílik az olló. (64-81) Negyed zárásként Soma pontok, de a helyzetünk közel sem ideális…
A 67-81-ről induló utolsó tíz percet Soma sikeres középtávolija indítja, majd Karcsi bődületes blokkja tovább fokozza a tüzet, és mennek is fiúk előre rendületlenül, ám a célzással baj van. Sorra hibázzuk el a dobásokat, a vendégek az előny birtokában nyugodtabban játszhatnak, és eldőlni látszik a meccs. Peti remekül tör be és ez 2+1 pontot jelent, de óriási ziccereink maradnak ki. Két és fél perces gólcsendünket Ákos találata töri meg, Mikszi duplája kozmetikázza az eredményt, de az idő fogytán, a távolság nagy. (76-93) Utolsó erőtartalékok mozgósítva, rohamozunk! Triplák kellenének, de nem megy… Lepattanószerzés után villámgyors támadást fejez be jól Karcsi, Peti büntetőket értékesít, 80-95-nél időkérés, 2:14 van vissza. És felcsillan a csoda lehetősége… Előbb még kettőből csak egy büntető sikeredik, de Peti két triplát zúz be fél perc alatt! A forgatókönyv mindkét esetben nagyon hasonló: Karcsi lepattanó, Soma helyzetfelismerése és passza Petinek. (87-95) Kakulya Sanyi érkezik a padról, és hidegvérrel vágja be távolról. Triplájával egy 10-0-s futás végén már csak öt pont a hátrányunk. (90-95) Egy büntető bemegy, egy kimarad, nagy kár érte, de Karcsi óriási triplájával négy közte, (94-98) de már minden hiába… A másodpercek lepörögnek, faultokkal próbálkozunk, de a büntetőket nem hibázzák el a vendégek, így a hatalmas hajrá ellenére övék a meccs. (94-101)
Remek kezdés után, kevésbé jól sikerült a folytatás. Védekezésünk hibáit kíméletlenül kihasználták a nagyszerű dobóformát mutató fővárosiak és ők diadalmaskodtak a kosárgazdag találkozón. Sok idő nem marad emésztgetni a vereséget, vasárnap újabb ütközet, a mindössze egyetlen vereséget – éppen a Honvédtól - begyűjtő Nyíregyháza ellen is rettenetesen nehéz dolgunk lesz.
Edzői nyilatkozatok:
Lakosa Zsolt: Gratulálok a Honvédnak! A meccs 90%-ában nagyon eredményesen és jól kosárlabdáztak. Sok pontot szereztünk, amivel elvileg nyerhetnénk is, de ennyi kapott kosárral nehéz. A védekezésben ki kell találni valamit, mert rengeteg pontot kapunk. Most is volt olyan szakasza a mérkőzésnek, amikor minden támadásból kosarat kaptunk. Igyekszünk változtatni, vasárnap pedig a Nyíregyháza ellen próbálunk javítani.
Puskás Artúr: Gratulálok a csapatomnak a győzelemhez! Azt gondolom, hogy a Nagykőrös ellen nyerni mindig nagy dolog, főleg, hogy ebben az évben még veretlenek voltak hazai pályán. Nagyon fontos mérkőzés volt ez számunkra, több szempontból is, és nem csak a tabellán elfoglalt pozíciónk miatt, hanem egy kicsit személyesre is vettük ezt a mai találkozót. Megvolt rá az okunk, de most erről nem akarok beszélni, mert ahonnan jövök, ott nem teregetjük ki a szennyest, még akkor sem, ha ez nem feltétlenül a mienk. Nagyon fizikális mérkőzés volt, mindkét csapat beletette magát. A védekezésben sok volt a hiba, úgy gondolom, hogy fizikálisan tudtunk a Nagykőrös fölé kerekedni, és ezért tudtuk megnyerni ezt a mostani meccset. Megyünk tovább, még két összecsapás vár ránk négy napon belül, próbálunk azokra is felkészülni és azokat is megnyerni.