2018-11-07 19:15:00 / NBI/B Piros-csoport 7. forduló

Szoros vereség idegenben

MTK Törökbálint - Nagykőrösi Sólymok KE 80-76 (19-19, 20-20, 19-20, 22-17)    

Sólymok: Fulvio C. 22, Chris V. 17/3, Fehér Á. 10/3, Molnár M., 8/6, Mácsai K. 8, Fehér P. 6/3, Jókai M. 3, Kónya L. 2, Andó L., Tóth M., Mester M. Vezetőedző: Lakosa Zsolt

/A Kőrösi Újság beszámolója/

A múlt hétvégén, a három mérkőzésből álló idegenbeli sorozat első állomásán, negyedóráig tudták megfékezni a Honvéd lendületét kosarasaink, de meglepetést okozni nem sikerült a dobogóra hajtó fővárosiak otthonában. Szerdán újabb utazás várt a fiúkra, ezúttal az egyik nagy rivális, a Törökbálint vendégeként léptek pályára a Sólymok, az egyik kulcsember, Lakosa Ákos nélkül.

A győzelem nélkül álló hazaiak találtak gyűrűt először, de Chris V. egyenlített és fej-fej mellett haladtak a csapatok az egész negyedben, mely hazai triplával, és döntetlennel zárult. A legeredményesebb kőrösi, Fulvio volt, és a második negyedben is ő termelte a pontokat a leghatékonyabban, 14-ig jutott. Ebben a tíz percben sem tudott meglépni egyik csapat sem, felváltva estek a kosarak. Fehér Ádám első triplájával 28-28, a másodikkal vezetünk. Mácsai Károly zsákolása után Fehér Peti is hint egyet távolról, majd a játékrész végén újra Fulvio volt az úr a palánk alatt.

Az állás húsz perc után is egál (39-39). A harmadik negyedben remek kőrösi kezdés, hét pont zsinórban. Chris Viqueira és Fulvio révén, majd az amerikai játékosunk triplája után, Molnár Miklós is szórt egy hármast. Ekkor jól szedtük a lepattanókat is, ám a védekezést nehezítette, hogy nagyon gyűltek a faultok, Mácsai majd Jókai Mátyás is 4-nél járt. Chris V. és Jókai kosarai után még 49-53. Fulvio egy perc alatt két blokkot oszt ki, de mindez kevés, az előny fogyott. Fehér Ádám tripla zárta a negyedet, így a vége egy pont ide, 58-59. A 4. negyedet Fulvio nyitotta, és folytatódott a rendkívül szoros verseny, majdnem végig… A 33. percben 61-61, egy Molnár tripla után 66-68, és jön a nagy érvágás, három perccel a vége előtt Mácsait kipontozták. Fulvio először hibázott büntetőből, de Chris V. révén (68-71) még vezettünk a 38. percben. Az utolsó két perc azonban a kevesebbet hibázó hazaiaké volt, egy 11-1-es rohammal behúzták az addig nagyon kiegyenlített csatát hozó meccset. A végén egy Fehér Peti tripla már csak a szépségtapaszt jelentette a Sólymok számára.

Lakosa Zsolt nyilatkozata: Szoros mérkőzésen az döntött, hogy a hazai csapat játékosai frissebbek voltak az utolsó negyedben, jobban mozogtak. Igazából a játékot alig tudtuk elkezdeni annyira fáradtak voltunk. Gratulálunk az ellenfélnek!

http://hunbasket.hu/merkozes/x1819/hun2a/hun2a_228




nagykőrösi sólymok kosárlabda egyesület