2020-03-10 17:45:00 / Regionális Junior Bajnokság - Dél-keleti régió, alapszakasz II.

Alulmaradtunk a dobópárbajban…

SZEDEÁK/A - Nagykőrösi Sólymok KE 96-90 (27-20, 22-15, 28-26, 19-29)

Sólymok: Szécsény Erhard 25/12, Kasza Hunor 23/3, Filep Áron 14, Kocsis Attila 11, Kozma Gergő 10, Fruktusz Kevin 3, Márton Máté 2, Gál Gergő 2, Csókás Zoltán, Irimia Krisztián, Marticsek Milán; Edzők: Kovács Sándor, Mérész Tamás

Két hazai győzelmet követően, kedden Szegedre utazott a regionális bajnokságban szereplő U18-as együttesünk, ahol nagy dobópárbajt vívott a két csapat…

Feltehetőleg fűtötte a visszavágás vágya a hazaiakat, hiszen februárban Nagykőrösön, egy rendkívül fordulatos összecsapáson egyetlen ponttal (71-70) maradtak alul. A szegediek már a zsebükben érezhették a győzelmet, de egy óriási Sólymok hajrá végén Kakulya Sanyi triplája a mieink javára döntött. 

A Kossuthban 17-3-as Sólymok kezdést követően fordítottak a szegediek, ezúttal számunkra volt feladva a lecke, 20-5-el indult a meccs. A hazaiak mindenhonnan betaláltak, míg részünkről Szécsény Erhard triplája és Kozma Gergő kétpontosa ért célba. Időkérést követően kicsit lefékeztük vendéglátónk lendületét, és a támadójátékunk is hatékonyabbá vált. Filep Áron és Kocsis Attila betörései kosár+büntető kombinációval 3-3 pontot hoztak, és Erhard mellett Kasza Hunor is megtalálta az irányzékot. A katasztrofális kezdést követően a negyed végét jelző dudaszó már biztatóbb, 27-20-as állásnál érkezett.

A 2. negyed Erhard kosarával indult, (27-22) de a védekezésünk továbbra is szellősnek bizonyult, újra tízpontosra nőtt a hazai vezetés. (32-22) De zárkóztunk, Erhard tripla, Gergő és Hunor találatok révén 32-29-re jöttünk fel. A hazai triplakísérletek azonban sorra behullottak. Hunor közelről szerzett kosarakat, zsinórban hármat, de a hazaiak jóval eredményesebben támadták a gyűrűt, újra elléptek, 49-35-el ért véget az első félidő.

A 3. negyed a legszorosabb, egyben a legpontgazdagabb játékrészt hozta. A két csapat szinte nem is töltött, csak tüzelt, összesen 54 pont született. Ebben a tíz percben is sikerült ugyan közelebb jönni, de az etap végére mégis tovább duzzadt a különbség. „K”- betűs kőrösi kosarakkal (Kozma, Kozma, Kasza, Kocsis) kapaszkodtunk, de 10 pont alá nem tudunk jönni. (54-43) Felváltva találtak gyűrűbe a csapatok, a védekezés kissé háttérbe szorult, s hullottak a kosarak. Áron és Kocsis Attila kétszer emelt rá pontosan, majd Márton Máté és Gál Gergő volt eredményes, de a távolság nem csökkent. (66-55) Két jó védekezés és gyors támadások eredményeként Hunor és Áron pontjaival 69-61-re módosítottuk az állást, de 8-0-s hazai futással, és 77-61-el ért véget a játékrész.

A dobópárbaj a 4. negyedben is folytatódott, ekkor azonban már a mieink céloztak jobban. Szórtuk a kosarakat, Hunor tripláját Kevin 2+1 (betörés+fault) pontja követte, majd Áron tempója és Erhard közelije kötött ki a gyűrűben. Ezekre a találatokra még hazai válasz is érkezett, így nem kopott a hátrány. A védekezés a hajrában stabilabban működött, és a támadások hatékonyságát is tovább fokozták a fiúk. Erhard elsüllyesztett két triplát, melyek közé Kozma Gergő ékelt be egy közelit, így tíz alá jöttünk. (89-80) Izgalmasan alakult a végjáték. Áron és Hunor célzott jól, 91-84-es állásról indult az utolsó két perc, és labdaszerzések majd Erhard - Kocsis Attila - Erhard kosarak révén felcsillant a győzelem esélye is, ötpontnyira faragtuk a különbséget. Zárásként három – szorongatott helyzetből elengedett - tripla kísérletünk maradt ki, így a nagy adok-kapokból végül a szegediek jöttek ki jobban.

Az idegenben szerzett 90 pont ellenére azonban a meccset nem sikerült behúzni, mert a hazaiak dobóformája még ennél is jobbnak bizonyult.

Kovács Sándor: Egy nagyon szimpatikus csapat otthonában játszottunk, ahol végig futottunk az eredmény után. Az egész meccsen agresszíven védekeztünk, mégis végig a Szeged vezetett, mert nagyon jól dobtak. Voltak hullámok, amikor feljöttünk, de nem éreztem azt, hogy a vezetést meg tudjuk szerezni. Akadtak jó egyéni teljesítmények, de az most mit sem ért. Dolgozunk tovább! Gratulálok mindkét csapatnak, és Kiss Zsolt edzőkollégának!




nagykőrösi sólymok kosárlabda egyesület