Nagyszerű csapatmunka, újabb győzelem!
Nagykőrösi Sólymok KE – Vasas Akadémia 83-71 (19-18, 25-13, 21-19, 18-21)
Sólymok: Dobos László 17, Chris Viqueira 16/12, Fehér Péter 16/6, Molnár Miklós 13/9, Lakosa Ákos 9, Mácsai Károly 6/3, Bartos Bálint 4, Tóth Márk 2, Csukás Attila 2, Lakatos Péter, Jókai Mátyás, Mester Márk; Edzők: Lakosa Zsolt, Kovács Sándor
A vendégcsapat kérésének eleget téve halasztásra került az U20-as mérkőzés, és változott a felnőtt meccs kezdési időpontja is. Ez, mármint a vasárnap esti késeinek mondható időpont a nézőszámnak sem tett jót, de így is szép számban töltötték meg a győzelemben reménykedő szurkolók a lelátót.
„Nagykőrösön extra kell a Vasastól, ha életben akarja tartani PO-reményeit, hiszen megszakadt hetes győzelmi szériája a Faragó-legénységnek és már csak akkor biztos a rájátszásba jutása, ha minden hátralévő meccsét megnyeri…” – írta a Kezdő5.hu az NB1/B hétvégi fordulójának beharangozójában. Számunkra egészen más volt a motiváció… A legutóbbi hazai meccsen hosszú nyeretlenségi sorozatot sikerült lezárni, és az egyre teljesebb kerettel újabb sikerben bizakodott mindenki, csapat és szurkolók egyaránt. A vendég fővárosiaknak a legutóbbi fordulóban szakadt meg egy 7 meccses győzelmi szériája, és kosarasaink célja, az volt, hogy ne vasárnap kezdődjék egy esetleges újabb, ráadásul egy siker számunkra azt is jelentheti, hogy egyet elléphetünk az utolsó helyről.
Decemberben, idegenben sikerült a bravúr, hosszabbításban nyertük meg a meccset.
A feldobást követően Dobos Laci szerezte meg a labdát, és Lakosa Ákos betörésből az első kosarat. Nagy küzdelem kezdődött, de a fővárosiak komoly gondban voltak a palánkok alatt, Laci az első pillanattól uralta a légteret. Egy eladott labdánk és egy kihagyott ziccerünk után Laci az 1. perc végén kiosztotta az első blokkot, - amiből összesen ötig jutott - majd Bartos Bálint remek passzát tette fel. De a védekezésünk nem igazán állt még össze, a Vasas is megtalálta az utat a gyűrűnkhöz. Chris vállalta el a hárompontos vonalon túlról jól, ezzel egalizáltunk. (7-7) Ákos varázsolta a labdát Laci kezébe, onnan pedig egyenes volt az út a gyűrűbe. Egész pályán letámad a Vasas, igen nehezen jutunk át a palánkjuk alá, ott azonban már könnyebben oldjuk meg a helyzeteket. Laci pazar passzát Miki váltja pontokra, (11-11) fej-fej mellett halad a két csapat. Fehér Peti enged el egy trojkát a sarokból, de jön egy vendég hármas is válaszul. Chris forog dobóhelyzetig és közelről sem hibázza el, Peti fűzi át magát a védőkön, ez is kettő pontot hoz, de tartják a tempót a vendégek, és 19-18-nál jön az első kisszünet. Óriási a győzni akarás, és az látszik, hogy a csapat önbizalmának nagyon jót tett a legutóbbi hazai meccs…
A második negyedben Miki kezdi meg a pontgyűjtést egy hidegvérű triplával. Bálint lép be jól üresbe és a ziccer is a helyén. Mikinek a 3. faultot fújják be, finoman szólva is furcsa az ítélet… Rotációs lehetőségünk immár nagyobb, cserélget is Lakosa Zsolt, majd időt kér, mert egy kis megtorpanás jelentkezik a játékban. De csak pillanatnyi… A Lakosa-Dobos duó két remekbeszabott akciójával, majd Peti betörésével vezetünk, és egy rögtönzött tűzijáték lezárásaként, Csukás Attila kiosztását vágja be Peti a kígyótérről. (33-27) Laci teszi helyére a labdát, odapiszkáló kezek sűrűjében, a megítélt plusz büntető is a helyén. Sorra szedjük a lepattanókat, a vendégeket egyre jobban sikerül elbizonytalanítani, és miközben a palánk alatt Lacit „felügyelik” újabb két kinti dobás landol a gyűrűben. Chris engedi el a "csontnélküli" triplát, s ezzel 10 pontra nőtt az előnyünk, majd Miki áll bele jól, 42-29-re alakítva az eredményt. Az 51,5%-os dobóteljesítményünk, és a hat tripla szép mutató, de a játék minden elemében jobbak vagyunk, nagyon biztatóan alakul a meccs. Ákos két büntetőt tesz még a helyére, így 44-31 az első félidő vége.
A szünetben ismét tombolasorsolás zajlott a Pizza Pont és Gyros Pont jóvoltából, de nemcsak a tombola nyertesek tűntek elégedettnek a nézőtéren…
A nagyszerű játék a szünet után is folytatódott, Mikszit nem tudták megállítani, emberrel a nyakán is begyötörte, majd Laci simított két labdát a gyűrűbe, először Ákos 6. gólpasszát, majd Bálint 3. asszisztját. És ahogy a védők behúzódtak centerünkre, megint bezúgott egy tripla, feladója Molnár Miklós, ezzel 53-34, a játékunk meggyőző, előnyünk magabiztos… Ám Mikinek nem igazán volt szerencséje az ítéletekkel, egy tévesnek tűnő fújás megint neki jelentett személyi hibát, a 4-et. Ákos újabb gólpassza, ezúttal Csukás Attila a befejező, és ismét érkezik egy trojka, Chris céloz kiválóan távolról a támadó idő utolsó pillanatában. Ováció a nézőtéren, és felhangzik a „Húsz! Húsz! Húsz!” (58-38) Fehér Peti tovább növeli az előnyt, megtalálja a rést a védelmen, így már 22 a különbség. Masszív védekezés, óriási mezőnymunka, parádés támadások, és szinte hihetetlen eredmény: 60-38! De messze volt még a vége… A palánk alá tömörülő védekezést Chris dobja át, immáron negyedszer, de a negyed végén farag a hátrányból a Vasas, mert Ákos büntetői ellenében 8 ponttal zárják az etapot. Ebben azért segítünk eladott labdákkal, elkapkodott, célt tévesztett dobásokkal, kihagyott büntetőkkel.(65-50)
A negyedik játékrészben még agresszívebben letámadott a Vasas és nem nagyon találtuk ennek ellenszerét, ami sok eladott labdát eredményezett. A fővárosiak pedig ráéreztek, hogy nem lefutott még a meccs. Miki tényleg nagyon balszerencsés volt, harsant a játékvezetői síp, 5. személyi hiba. Mindösszesen 11 perc(!) játékidő jutott kapitányunknak a kipontozódásig, ami talán veretes pályafutása negatív rekordját jelentheti. A játékvezetők sem tévedhetetlenek, de Miki ezen a napon elképesztően peches volt e téren… Nélküle folytattuk, ám nem ez volt az oka, hogy hullámvölgy következett játékunkban. Karcsi parádés - reménytelennek tűnő helyzetből elengedett -triplája még nem utalt arra, hogy akár baj is lehet… Szerencsére nem is lett, de melegedett a pite! Óriási hibák, döbbenetes labdaeladások élesztették újra a Vasas esélyeit, akik mindent elkövettek, hogy éljenek is vele. Ákos egy-egyezett jól, de ezt követően elveszítettük a magabiztosságunkat, és veszélyesen jött fel a Vasas. Az érthetetlen kapkodás következményeként, három percig nem találtunk gyűrűbe, de mivel a Vasas is elhibázott több lehetőséget, „csak” hat ponttal jöttek közelebb. Fehér Peti balosa a legjobbkor villant. (72-58) Két vendég tripla közé egy Dobos Laci dupla ékelődött be, egy lepattanót pöcizett be laza mozdulattal játékosunk, nagyon fontos lélektani pillanatban. Karcsi értékesített két büntetőt, majd állított meg egy támadást újabb látványos blokkal, ami ebben a kategóriában a 4. volt neki. És másfél perccel a vége előtt, eldőlni látszott a meccs… Bartos Bálint vállalkozott bátran, Christől kapott tökéletes gólpasszt. (78-64) Faultokkal próbálkozott a Vasas, de a büntetőket nem hibáztuk el, így a taktikájuk nem vált be. Egy triplával azért még tíz alá jöttek, de Lakosa, Chris és Fehér büntetők révén megőriztük az előnyt.
A csapat nőnapi ajándéka nem csak a hölgyeknek okozott örömet, ismét boldogan pacsizhattak a játékosok a lelkes szurkolókkal! Kiváló csapatmunkával, több remek egyéni teljesítménnyel sikerült – újra - elkapni a Vasast. Mindenki hozzátett a győzelemhez, így ismét a csapatjáték volt a siker kulcsa.
A vasárnapi győzelmet követően egy szusszanásnyi pihenőt kap csapatunk és szerdán este máris jön az újabb kőkemény megmérettetés. A tavalyi bajnoki döntős, jelenleg 3. helyen álló HOYA-Pannon Egyetem Veszprém csapatát fogadjuk.
Edzői nyilatkozatok:
Lakosa Zsolt: Néhány percet jól is játszottunk a mérkőzésen, utána - megmagyarázhatatlan, de - töménytelen eladott labdánk volt. Ezzel nehezítettük meg a végén a helyzetünket, az egyébként igen lelkesen játszó, és a mérkőzést végig föl nem adó Vasas ellen. Gratulálok mindkét csapatnak!
Faragó Péter: Gratulálok a Nagykőrösnek! A statisztikát nézve csak kétpontos-, hárompontos-, és mezőnyszázalékban, valamint lepattanóban, kiharcolt faultban, szerzett labdában, gólpasszban és blokkban voltak jobban nálunk. Így tulajdonképpen nem meglepetés a hazaiak győzelme. Mi most próbáljuk a jobbik formánkat megtalálni, hogy tudjunk nyerni a jövő héten a BKG-Príma SE ellen.
Statisztika, eseménylista itt érhető el: http://hunbasket.hu/merkozes/x1920/hun2a/hun2a_525