Visszafogottabb játékkal is magabiztos siker
Nagykőrösi Sólymok KE – Százhalombattai KSE/2 68-35 (10-12, 20-2, 15-8, 23-13)
Sólymok: Juhász Gréta 11, Fehér Anna 10, Király Adrienn 9, Kakulya Réka 7, Jeszenszky Szabina 5/3, Karainé Danóczi Linda 5/3, Bányainé Schleisz-Bognár Viktória 4, Kovács Rebeka 4, Lengyel Dorka 4, Mészáros Bianka 3/3, Istráb Anett 3/3, Szabó Nóra 3; Edző: Bányai Viktor
Január 24-én, pénteken este, hazai pályán, visszavágásra készültek a Sólymok lányok. Azt a Százhalombattát fogadták a Rákóczi iskola csarnokában, akik ebben a szezonban egyedüliként tudták felülmúlni csapatunkat.
Bizonyítási vágy ide vagy oda, a kezdés nagyon harmatosra sikeredett. Egyik csapat sem remekelt, de a feledhető első negyedben a vendégek valamivel jobb százalékban használták ki lehetőségeiket. Linda betegen is vállalta a játékot, el is süllyesztett egy triplát. de az összesen szerzett 10 pont és a szellős védekezés miatt a vendégek vezetésével zárult az első tíz perc.(10-12)
A második játékrésztől kezdve azonban teljesen kézbe vettük az irányítást és felpörgettük a játékot. Linda tempója ért célba elsőként, majd Anna és Gréta gyűjtötték szorgalmasan a pontokat ebben a negyedben. A védekezésünk feljavult, Réka labdákat szerzett és jól mozgatta a támadásokat. Az etap végét két remek találat zárta, előbb Szabina suhintott egy hárompontost, majd a dudaszó pillanatában Lengyel Dorka emelt rá hibátlanul a védők szorításából. A 20-2-es játékrész már azért sejtette, hogy nem lesz baj… (30-14)
A szünet után is akadtak hibák bőven, de kontrolláltuk a meccset, a védekezés is megfelelően működött. Viki és Gréta kosaraival indult a harmadik tíz perc, de a pontszerzésből is már majd mindenki kivette a részét, így az előny tovább nőtt, 45-22-nél ért véget ez a negyed.
A negyedik etapban tovább javultak a teljesítmények, Adrienn, Réka, Anna is szép találatokkal duzzasztották a különbséget. Nóri harcosan labdákat- és kosarat is szerzett. Bianka bátran állt bele egy hárompontosba, amivel már 30 ponttal álltunk jobban. (61-31) Az egész meccsen több szerepet kaptak a fiatalok, akik igyekeztek is élni a lehetőséggel, de rutinosabb játékosaink is sokat tettek azért, hogy a visszafogottabb játékkal is meggyőző sikert érjünk el, és alaposan visszavágjunk ellenfelünknek. A meccsen a legnagyobb tapsot Istráb Anett utolsó pillanatokban eleresztett triplája váltotta ki, de ugyanúgy szólt az egész csapatnak, hiszen listavezetőként várhatják a rájátszást.