Csak egy félidőn keresztül tudtuk tartani a lépést
BKG-Príma SE - Nagykőrösi Sólymok KE 104-74 (15-23, 32-15, 26-18, 31-18)
Sólymok: Mácsai Károly 23/3, Lakosa Ákos 18/6, Fehér Péter 16/3, Bartos Bálint 9/6, Molnár Miklós 4, Mester Márk 3/3, Lakatos Péter 1, Csukás Attila, Petrás Vajk, Szrapkó Ádám, Jókai Mátyás; Edzők: Lakosa Zsolt, Kovács Sándor
Továbbra is nagyon tartalékosan, öt hadra fogható felnőtt játékossal és utánpótláskorú kosarasainkkal ismét nem nagy győzelmi reményekkel vághattunk neki a vasárnapi, idegenbeli mérkőzésnek, a rájátszásért küzdő szigetszentmiklósiak ellen.
Jókai Mátyás és Chris Viqueira továbbra is a kispadról figyelte az eseményeket, de az összesen hat maródi nélkül is jól kezdtünk, az első negyedet meg is nyertük. Fehér Peti remek betörése után két triplakísérletünk lejött, de Karcsi passzával Ákos lépett be jól a gyűrű alá, az akció 2+1 pontot hozott, ezzel az állás 0-5. Részünkről itt véget is érhetett volna a találkozó… Hazai tripla érkezik, de újra Ákos villan, lepattanót szed és végig is viszi az akciót. Karcsi tempója is a gyűrűben, majd a nagyszerű védekezésünk bizonyítéka egy Mácsai blokk. Jól szedjük a lepattanókat, ebben is Karcsi jár az élen, mint ahogy támadásban is. Két büntető értékesít, majd bevág egy hárompontost. Jobban játszunk, és amikor Fehér Peti passzát Bálint teszi fel, jön is a hazai időkérés. (5-16) Ákos egy-egyezik jól, majd újra ő veri meg védőjét. Hazai találatokra a „válaszunk” két eladott labda, két pontatlan távoli kísérlet, és időkérés Lakosa Zsolt részéről. Mester Márk higgadtan vállalkozik távolról, a tripla jó. A magassági fölényben lévő hazaiaknál jobban szedjük a lepattanókat is. A negyed végére azonban eltűnik a kétszámjegyű vezetésünk, de az állás így sem rossz, 15-23.
A második etapban háromszor állítunk meg látványos blokkal támadást, Miki, Karcsi és Csukás Attila révén, de ennek ellenére egyre többször találják meg a rést a védekezésünkben a hazaiak. De az első percekben még vezetünk. Peti ballal varázsol, Karcsi lepattanót szed le, a ziccert értékesíti, az eredmény 19-27. De egy hatalmas ziccer marad ki, ezt két kosárral is bünteti a BKG. Ákos szerez kosarat bravúros megoldással, de jönnek a hazai triplák, és 31-31-nél érnek utol minket vendéglátóink. Bálint büntetőből eredményes, és jól céloz távolról is, de triplája után a BKG pontok gyűlnek, és 35-34-nél már mi vagyunk hátrányban. Karcsi betörésből eredményes, de beesik az 5. hazai tripla, majd Fehér Peti cikázik a gyűrűig, ezzel 40-38 az állás. A játékrész azonban egy 7-0-ás hazai futással zárult, így 47-38-nál jött a félidei szünet.
A harmadik negyed egy Mikszi közelivel indult, de a folytatás nem alakult valami fényesen. Eladott labdák, célt tévesztett dobások, kimaradt ziccerek után 54-40-nél időt kért vezetőedzőnk. Bálint hárompontosával próbálunk kapaszkodni, de sorra maradnak ki a távoli kísérletek, palánk alatt pedig nem sok mozgásterünk van. De küzdünk! Mikszi kihasznált egy ziccert, szép labdajáratás végén Karcsi közelről teszi fel, majd Fehér Peti tempója is helyén van, de a védekezésünk nem áll össze, így a különbség tovább nő, húsz pontnyira (71-51). Ákos villan, majd Fehér Peti vág be egy triplát, de közelebb jönni már nem nagyon tudunk.
Az utolsó negyedben is a hazaiak akarata érvényesült, a fiúk küzdöttek, próbálkoztak, de ahhoz nagyon kevesen voltunk, hogy visszajöjjünk a meccsbe. Néhány momentumunk akadt: Ákos választ jó megoldást az ellenfél palánkja alatt, Peti újabb triplát hint, Karcsi helyez a gyűrűbe látványosan, Peti biztos kézzel enged el egy kétpontost, Karcsi pöciz be egy lepattanót. A távolság azonban nem csökken, sőt, a végén a hazaiak növelik a tempót, a száz pont elérésért. Ákos és Karcsi is suhint egy-egy triplát, ezzel valamelyest kozmetikázunk az eredményen, de a vége így is 30 pont különbség.
Zsinórban ez volt a 8. vereségünk, a helyzetünk nem túl rózsás, de menni kell tovább, küzdeni, hajtani, mindent megtenni a bennmaradásért! A fiúk sokszor bizonyították, hogy képesek csodát tenni, most is nagy szükség lesz rá. Ehhez azonban mindenkire szükség lenne, így a legfontosabb, hogy minél gyorsabban pályán legyenek a hiányzók.
Szombaton hazai mérkőzés következik, a tabella 3. helyezettje, a nagyon jó formában lévő Budafok érkezik a Kossuthba.
Edzői nyilatkozatok
Hazai edző, dr. Nagy Ágoston: Számomra a Nagykőrös a 2. legszimpatikusabb csapat. Ma sem hazudtolták meg magukat, küzdöttek az utolsó pillanatig. Nehezen sikerült az első negyedben megtalálni azt az ellenszert, ami az ő speciális stílusuk ellen működik. Egészen kiválóan játszottak, 39 pontot tudtak dobni az első félidőben, aminek nem örültünk, hogy hazai pályán ennyi pontot kapunk egy több sebből vérző csapattól. Gratulálok mindkét csapatnak.
Lakosa Zsolt: Az első félidőben tisztességesen játszottunk. A félidő végén kaptunk 6-8 pontot 2.-3. szándékból. A harmadik negyedben üres helyzeteink voltak, de semmit sem sikerült bedobni. Botival (Nagy Botond) nem bírtunk mit kezdeni, megérdemelten nyertek ilyen különbséggel a hazaiak.
Statisztika, eseménylista itt: http://hunbasket.hu/merkozes/x1920/hun2a/hun2a_489