2019-12-09 19:00:00 / Pest megyei női /NFJ/ bajnokság, alapszakasz

A Sólymok szálltak magasabbra a KékGólyákkal szemben!

Nagykőrösi Sólymok KE - Miklósi KékGólyák 96-52 (27-9, 25-18, 23-11, 21-14)

Sólymok: Kakulya Réka 36, Kovács Rebeka 19/9, Karainé Danóczi Linda 17/6, Jeszenszky Szabina 7/3, Szabó Nóra 4, Juhász Gréta 4, Lengyel Dorka 3, Király Adrienn 2, Istráb Anett 2, Mészáros Bianka 2, Bányainé Schleisz-Bognár Viktória; Edző:Bányai Viktor

Bányainé Viki is mezbe öltözött az idei esztendő utolsó bajnoki mérkőzésére, de fájós lába miatt nem lépett pályára. Viszont a szünetben körbesétált és szaloncukorral kínálta a jelenlévőket, illetve jutalmazta játékostársait, akik bizony rá is szolgáltak az édességre. És nem mondhatnánk, hogy „előre ittak a medve bőrére”, hiszen az első félidőt követően már tetemes előnyben volt a csapat, és a játék képe alapján, nem nagyon kellett tartani egetverő fordulattól. Mert - fogalmazhatunk úgy, hogy - szárnyaltak a Sólymok lányok…

Két hónapja idegenben, egy küzdelmes, brusztolós meccsen sikerült felülmúlni a kunszentmiklósiakat, ezúttal nem így történt! Lendületben és jó formában lévő csapatunk, nagyszerű játékkal, mind a négy negyedet megnyerve, nagyon magabiztosan hozta a mérkőzést.

Kifogástalanul kezdtünk, masszív védekezéssel és hatékony támadójátékkal. A gyűrűbe elsőként Szabó Nóri talált be, a negyed végét pedig Jeszenszky Szabina triplája zárta, de a játékrész elsőszámú pontfelelőse a hatalmas kedvvel játszó, rengeteget vállaló Kakulya Réka volt, aki már ekkor 15 pontot szorgoskodott össze.

 A remek kezdést hasonló folytatás követte, a második etap elején, Linda két triplája után már 24 pont volt az előnyünk (12. perc) és meggyőző teljesítményt nyújtott az egész csapat. Rékát sem lehetett megállítani, és Linda pazar indításait is sorra váltottuk pontokra. Kovács Rebeka fejezett be szépen több gyors indítást, de Lengyel Dorka is remekül vitt végig egy gyors akciót.

A szaloncukor osztáskor, vagyis a szünetben 52-27-re állt a meccs, és a folytatásban is végig uralta csapatunk a játékot, Linda és Réka jól mozgatta a csapatot, Rebeka dobókedve is tovább nőtt, 11 ponttal, - köztük három remekbeszabott triplával - a harmadik negyedben ő volt a legeredményesebb.

Az utolsó felvonásban is folytatódott a felszabadult játék. A meccs embere, Kakulya Réka dobta a legtöbb pontot, - végül 36-ig jutott - de mindenki bátran vállalkozott. Viszont a gyors támadások befejezését időnként elkapkodták a lányok, mert már versenyt futottak az idővel is, a cél ugyanis a 100. pont megszerzése volt.

A találkozón a vendégek nagyszerű partnerek voltak, az utolsó pillanatig küzdöttek, nem adták fel, így egy jó kis meccset kerekített a két csapat, melyet a vártnál könnyebben sikerült behúzni. A 100. pont megszerzése azonban már nem jött össze, de azt kívánjuk, ennél nagyobb bajunk 2020-ban sem legyen!

A csapat szezonbeli 7. győzelmét aratta, 8 meccsből. Szép volt lányok!  Csak így tovább januártól is!

 

 




nagykőrösi sólymok kosárlabda egyesület