Biztató idegenbeli kezdés
Pénzügyőr SE - Nagykőrösi Sólymok KE 60-54 (19-4, 14-32, 14-8, 13-10)
Sólymok: Király Anna 37, Pesti Lilla 7, Kis Zsófia 2, Pap Gréta 2, Papp Emese 2, Pomázi Lola 2, Váradi Villő 2, Bányai Réka, Dér Dóra, Pesti Laura, Steiner Emese, Illés Nóra; Edző: Bányai Viktor
Mozgalmasan telt U14-es lánycsapatunk november 23-24-i hétvégéje, hiszen szombaton és vasárnap is pályára léptek, a Pest megyei bajnokságban. Szombaton a fővárosba indultak lánykáink, soraikban gyermek korosztályos játékosokkal is, ahol az idény első idegenbeli megmérettetése várt rájuk.
Az első két hazai meccs nagyon eltérő képet mutatott, de mindkétszer hatalmas különbséggel zárult, ám ebből csak az egyik alakult számunkra kedvezően.
A Pénzügyőr elleni találkozót a fizikális fölényben lévő hazaiak kezdték jobban, a mieink kissé megilletődötten és pontatlanul játszottak az első negyedben, és sorra maradtak ki a büntetők is. A második negyed azonban „király” volt… A hatalmas fordulatot hozó játékrész hőse Király Anna volt, aki szenzációsan elkapta a fonalat, meg sem állt 26 pontig, ezzel pedig a félidei szünetre átvettük a vezetést. (33-36) A védekezést a harmadik negyedben is jól oldották meg a lányok, de támadások hatékonysága nagyon visszaesett, újra fordult a kocka, immáron a fővárosiak álltak előbb 3 egységgel az etap végén. Zárásként a legkiegyenlítettebb szakasz következett, főleg ami az eredményt illeti, mert a játék hullámzott. Felzárkóztunk, majd vendéglátóink elléptek 10 ponttal, amiből a végén még újra sikerült faragni, a több kimaradt büntető ellenére is. A lelkes és harcos hozzáállással nem jártunk messze a sikertől, ami hiányzott egy kis rutin.
Bányai Viktor: A serdülők eddig két végletet mutattak, egyszer nagyon kikaptunk, egyszer nagyon nyertünk. Budapesten a jobbik arcukat mutatták, keményen védekeztek a náluk sokkal nagyobb és erősebb lányok ellen. Király Anna a 2. és 3. negyedben megállíthatatlan volt, 37 pontot hozott össze, a 4. negyedre elfáradt, nem csoda. Közel álltunk a győzelemhez, de ennyi tapasztalattal a hátunk mögött a jó meccsnek is nagyon örülök. A vereség ellenére is gratuláltam a lányoknak, mindent beleadtak.