2019-12-01 16:00:00 / NBI/B Piros-csoport - Alapszakasz, 10. forduló

Megtört a jég! Joggal szólt a „Szép volt fiúk” a Vasas csarnokában!

Vasas Akadémia - Nagykőrösi Sólymok KE 97-102 (22-31, 27-25, 23-15, 16-17, 9-14)

Sólymok: Molnár Miklós 30/15, Mácsai Károly 18/9, Chris Viqueira 17/6, Lakosa Ákos 14/3, Fehér Péter 12/9, Jókai Mátyás 6, Tóth Márk 3, Bartos Bálint 2, Csukás Attila, Lakatos Péter, Petrás Vajk, Mester Márk; Edzők: Lakosa Zsolt, Kovács Sándor

Az előzmények ismertek, de azért egy pillanatot szenteljünk annak, hogy milyen sorozatot zártunk le vasárnap…

Nyolc meccs óta tart a nyeretlenségi szériánk a bajnokságban, úgy, hogy többször is nüanszokon múlott a mérkőzés kimenetele, és az utolsó három meccsünkön is a győzelem kapujában állították meg csapatunkat. A MAFC ellen 3 másodperccel a vége előtt kaptunk ki, a Salgótarján ellen idegenben, szűk két perc hiányzott a győzelemhez, majd legutóbb, itthon a Nyíregyháza ellen pedig a hosszabbításban maradtunk alul, egy kegyetlenül végződő drámai csata végén. Ezek tudatában indultunk a Vasashoz, akik szintén nincsenek jó passzban, és ellenünk mindenképpen javítani akartak. Ne feledjük, a tavalyelőtt még bajnoki döntőt játszó csapatról van szó. Az esélyek tehát nem mellettünk szóltak, de a lelkileg nehezen feldolgozható, a szoros végjátékban elszenvedett vereségek ellenére, továbbra is elképesztő nagy bizonyítási vágy dolgozott a fiúkban.

Az alsóházi rangadó „Hajrá Sólymok!” és „Nagykőrös! Nagykőrös!” rigmusok mellett kezdődött a pazar, Sport 11 elnevezésű sportlétesítmény csarnokában. A kőrösi szurkolók buzdítása nagyon jól esett csapatunknak és az egész meccsen plusz erőt jelentett a hatalmas küzdelemben.

Az első perc azért még nem erről tanúskodott… Két sikertelen távoli kísérlet, két fault, és 6-0 oda. De szerencsére ettől nem fagyott le csapatunk, sőt… A folytatás már-már álomszerűen alakult! A 2. percben Chris fújt riadót egy közelivel, majd három gyönyörű tripla, Ákos, Karcsi és Chris előadásában, és máris biztatóbb a helyzet. A nagyon jó formában játszó Chris következik újra egy remek tempódobással, majd Molnár Miklós is megszerzi első hárompontosát. A palánkok alatti területeket a Vasas magas emberei uralják, a védekezést nem is tudjuk jól megoldani, de óriási csatát vívnak a fiúk. A támadásaink azonban kifogástalanul sikerülnek. Egy hazai demoralizáló zsákolás sem töri meg a lendületünket, újra egy tripla, szezője a padról beszálló Fehér Peti. (14-19) A negyed felénél járunk, amikor Christ csak faulttal együtt tudják megállítani, a kosár jó, plusz a büntető is. A nagy iramú meccsen szaporodnak a pontok mindkét oldalon, de mi állunk jobban. Miki céloz jól, majd Tóth Márk teszi fel nagyon határozottan. Kiválóan száll be a játékba a cserepadról, Jókai Mátyás is. Előbb Lakatos Peti forintos passzából eredményes, majd blokkal állít meg egy támadást, lepattanót szerez, labdát csen, újra lepattanót, amiből aztán a gyűrűbe is helyez, mindezt a támadóidő utolsó másodpercében és a negyed zárásaként. Nagyszerű teljesítmények, kiváló játék, 60%-os dobóteljesítmény, 9 pontos vezetés. (22-31)

A második etap elején is, játszik a csapat! Ákos tép le egy védőlepattanót, villámgyorsan viszi végig, és teszi a gyűrűbe. Mikszi következik: távolról, remekül. Bartos Bálint is eredményes, ügyesen „pöcizi be” a megszerzett lepattanóját. Szinte hihetetlen, előnyünk 15 pont! De nagyon messze még a vége… Vasas tripla, majd büntetők mindkét oldalon. Óriási erőfeszítést igényel a magas emberek semlegesítése, nem is mindig sikerül, egyre közelebb jön a hazai csapat, már csak öt egységgel vezetünk. (37-42) Nagyon jókor jön a Sólymok-vezér, Molnár Miklós kettese, Karcsi remek passzából. Fehér Peti triplája pedig egy szép labdajáratás, ügyes kiosztás végén született, a negyed közepéhez érve. Szaporodnak a faultok mindkét oldalon, a büntetőknél hiba itt is-ott is, majd Mikszit nem tudják megállítani, a bátor betörésnek is két pont a vége, ezzel újra 12 van közte! Ekkor azonban jön két nagy hiba, két eladott labdánkat büntetik pontokkal. Zavar a gépezetben, egy perccel a szünet előtt két pontra jön fel a Vasas (49-51) Az utolsó perc azonban a miénk, Chris szorongatott helyzetből engedi el jól, majd Karcsi süllyeszt el egy triplát a dudaszó előtt, 49-56, eddig parádés!

Szünet után az első támadásunk szépségdíjas, a passz Bálinté, a befejezés Karcsié. Ezt követően mindketten kiosztanak egy-egy blokkot is, de két percig nem találunk a gyűrűbe, nyakunkon a hazaiak. (55-58) Karcsi nagy lelki nyugalommal áll bele távolról, bent is van az újabb tripla. Tóth Márk küzd nagyot a túlerővel, de már nagyon fáradunk a palánk alatti csatákban, és az agresszív védekezés feltörésével is egyre nehezebben boldogulunk. A 26. percben vezet a Vasas (63-62), időt is kér Lakosa Zsolt. A taktikai szünet után Fehér Peti emeli rá zseniális mozdulattal, ballal, majd Karcsi is remekül fejezi be a támadást, Christől érkezik egy gyönyörű gólpassz. A negyed végén azonban még mindig egypontos a hátrány, mert ugyan Mikszi villan kettőt, közelről és távolról is pontosan céloz, de a játékrészt egy hazai tripla zárja. (72-71)

Indul az utolsó negyed, és újra rendkívül szoros a meccs… Ajjajj! Ez hetek óta ismerős… Jön a lelátóról a „Mindent bele!” és úgy is kezdünk. Ákos szerez labdát, megmutatva, miért is ő vezeti a ranglistát ebben a kategóriában, az NBI/B Piros csoportjában. Majd Ákos adja a gólpasszt is - ez már a meccsen a 8. gólpassza - a befejező ezúttal a kiválón érkező Jókai Mátyás. Ákos végez el hibátlanul két büntetődobást, de nyomnak a hazaiak, a hátrányunk öt pont. (80-75) De a csapatmunkánk fantasztikus, mindig akad valaki, aki átlendíti a társaságot a holtponton! Ezúttal Chris lép elő, és egy egyéni akció után bevág egy triplát is, az állás egál, (80-80) és 4. perc van hátra. Most Mikszié a szekérhúzó szerep, faulttal együtt dobja be a fölötte tornyosuló védővel a nyakán. A büntető is a helyén, és jön Ákos is fáradhatatlanul! Óriási munkával küzdi át magát a védőfalon. Egy 10-0-s futással, az előnyünk 5 pont (80-85) és 3:25 van hátra. Hazai időkérés, a feszültség tapintható. A legrosszabbkor hibázunk el egy ziccert, majd egy büntetőt is, mert egy hazai tripla pedig bepottyan. Majd még egy... Azt követően, hogy a mi távoli dobásunk leszédül. Elképesztő izgalmak, 42 másodperccel a vége előtt az állás 86-86. Ismét egy „hitchcocki” forgatókönyv, de ugye nem fordulhat elő, hogy újra mi húzzuk a rövidebbet?! Mikszi az összes rutinját beleadva viszi be és teszi fel a labdát, szabálytalankodnak, a plusz büntető azonban kimarad. És alig hiszünk a szemünknek… Egy erőteljesen lépéshiba gyanús szituációban dob ziccert a hazai támadó, és a sípmester szabályosnak ítéli a kosarat, sőt, dobás közben még szabálytalanságot is látott védőnknél. A büntetőt letaszította a gyűrű széléről a sors keze, és kb. 8 másodpercünk maradt, indulhatott még egy roham a győzelemért.  De támadásunk elakad, mert a játékvezető úgy látta, hogy Karcsi az oldalvonalra lépett a labdával, miközben passzolni készült… Vége! Jöhet a hosszabbítás!

Nem történhet meg, hogy egy újabb kosárdrámában, megint ránk osztják a tragikus hős szerepét! Miki is valahogy így gondolhatta, s – nemhiába „a rutin meg az évek” - abszolút főszerepet vállalt és győzelemre vezette a Sólymokat! A játékunkra abszolút nem lehetett panasz, a kérdés, hogy ezúttal a szerencse mellénk áll, vagy ismét elkerül minket. A csapat Mikszi vezérletével aztán tett róla, hogy ne kelljen a szerencsére hagyatkozni. 

Azért nem bánkódtunk, hogy a hazaiak kihagyott büntetőkkel kezdték a ráadást, az már viszont nem jött jól, hogy mi sikertelen távoli dobással. A következőt azonban már Mikszi vállalta el, és hidegvérrel suhintotta be. Ákos és Karcsi révén büntetőkkel növeltük pontjainkat, majd érkezett újra egy Mikszi tripla, és ezzel, egy perccel a vége előtt 3 pont volt az előnyünk. A Vasas támadásnál megint Mikszi, ezúttal labdát szerez, és ekkor már talán érezhető volt, hogy meg lesz a meccs. Bár rengeteg idő az 55 másodperc, de a fiúk az utolsó erőtartalékaikat is bevetve óriásit küzdöttek, a sors nagy igazságtalansága lett volna, ha ez a hajó is elúszik. Szerencsére erről szó sem volt, ügyesen taktikusan játszottunk az idővel is, és dudaszóra jött a slusszpoén is. A támadóidőt végigjátszó labdajáratás végén Ákos látta meg, hogy Fehér Peti lép be a sarokba tiszta dobóhelyzetben, oda is tette a lasztit, Peti pedig beleállt, és bedobta önmaga 3., csapatunk 14. tripláját!

Hatalmas kő esett le szívünkről, felszabadult öröm tört ki pályán, és a tribün vendégszektorában is! Nagy tettet hajtottak végre a fiúk, óriási győzelmet húztak be nagyszerű csapatmunkával, a szenzációsan játszó Molnár Miki (30/15) vezérletével, több extra teljesítménnyel, és legfőképpen hatalmas szívvel! Szép volt fiúk! Ezt már nagyon megérdemeltük, a csapat és a szurkolók is!

Edzői nyilatkozatok:

Lakosa Zsolt: A táblázaton elfoglalt hely az csalóka mind a két csapat szempontjából, mert a Vasas is és Mi is szoros meccseken kaptunk ki eddig. Most is szoros lett. Most nekünk volt szerencsénk. Örülök, hogy végre tudtunk nyerni. A Vasasnak meg sok sikert kívánok a következőkben!

Faragó Péter (Vasas Akadémia): Azt hittem nincs lejjebb, de van. Gratulálok a Nagykőrösnek, nagyon jó partnerek voltunk abban, hogy megszakítsuk a 8 mérkőzés óta tartó nyeretlenségi szériájukat. Az élet folyamatosan dobálja elénk a lehetőségeket, de nem tudunk vele élni.

Statisztika itt érhető el: http://hunbasket.hu/merkozes/x1920/hun2a/hun2a_416




nagykőrösi sólymok kosárlabda egyesület