Nyögvenyelős kezdés, álom befejezés!
Sólymok tripla-show Fehér Peti főszereplésével!
Nagykőrösi Sólymok KE - OMNIA Pub & Food Békés 87-72 (18-22, 14-17, 20-12, 35-21)
(NB 1/B, Piros csoport, Alapszakasz, 23. forduló – 2019. 03. 10.)
Sólymok: Fehér Péter 34/27, Molnár Miklós 16/6, Andó Levente 11/9, Szablics Péter 8, Lakosa Ákos 7/3, Fehér Ádám 6/6, Chris Viqueira 3/3, Mácsai Károly 2, Kovács Sándor, Kövecs Martin, Petrás Vajk, Fulvio Candido; Vezetőedző: Lakosa Zsolt
A legutóbbi két hazai meccset sikerrel vívtuk meg, és vasárnap újra egy alsóházi rangadó következett, melyet nagyon meg kellett nyerni, fontos derbi volt a bennmaradásért zajló küzdelem szempontjából. A Békés elleni mérlegünk különösen jó, az utóbbi időben itthon és idegenben is jól ment ellenük, mi nyertük a párharcokat. Az azonban már nem tűnt biztatónak, hogy Fulvio izomhúzódása miatt - bár mezben jelent meg, de - nem is melegített. Ismét sok szurkoló jött ki biztatni a csapatot, de kezdetben nem sok örömüket lelhették a mérkőzésben…
A feldobást követően Fehér Peti triplája adott azért egy alaphangot, de erre két hárompontos volt a vendégek válasza, nem figyeltünk eléggé a kinti dobókra. Ákos egy büntetőt értékesített, majd Peti állt bele újra távolról, sikerrel. Majd a 3. percben újra ő, triplakísérleteinek mérlege: háromból három! Ez szuper, a baj azonban, hogy csikorogtak a fogaskerekek, nem ment a játék, és palánk alól nagyon hiányzott Fulvio. A vendégek magas emberével nagyon megszenvedtünk, Mácsai Karcsi és Szablics Peti gyűrte ugyan becsülettel, de nehezen boldogultak vele. A 4. percben Molnár Miki forgatta be védőjét és szerzett szép kosarat, majd Karcsi villant, de az ellenfél vezetett. Labdaeladások, rossz passzok, célt tévesztett dobások után Szablics Peti dob be két büntetőt, majd a tíz perc végét jelző dudaszóval egy időben, Miki tör be remekül és farag a hátrányból. Ami nem tetemes, de nyugtalanító, mert a játékunkban nincs átütőerő, leginkább csak küszködünk.
Messze még a vége, gondolták a szurkolók (is), de a második negyed sem hozta meg a várt előrelépést. Lakosa Ákos remek passzából Molnár Miklós szerzett kosarat, de változatlanul csak erőlködtünk. Sok a hiba, és a sikertelen kísérletek után a lepattanókat is a békésiek szedik jobban, sőt újabb triplával már 9 pont az előnyük (20-29). Lakosa Zsolt időkérését Molnár tripla követi, ami kicsit nyugtatólag hat, majd egy nagyszerű egyéni alakítás, Andó Levente vitte fel a labdát lendületesen és ügyes mozdulattal helyre is tette a labdát. Szigorítottunk a védekezésünkön is, reménytelibbnek tűnt a meccs. Peti újabb triplát vágott be, majd Ákos volt eredményes közelről, így 10-0-ás szériával az előny - ha minimális is – újra nálunk (30-29). De a folytatás újra csak szenvedős, nem megy a játék, még a büntetők is kimaradnak, lépéshibát vétünk. Karcsi hatalmas blokkjánál pedig kisebb zűrzavar alakul ki, hiszen szabálytalannak ítélik, amit Karcsi és a szurkolóink is nehezen fogadtak el. Technikai, büntetők, és hétpontos hátrány a szünetre.
A fordulást követően is csak futottunk az eredmény után, de már akadtak biztatóbb jelek ezen a nagyon hektikus mérkőzésen. A küzdelem hevében félig fogát vesztett Mácsai Karcsi mentett labdát önfeláldozóan, amiből Miki szerzett kosarat, majd Fehér Peti tört be ellenállhatatlanul, utána pedig egy sprinttel végrehajtott labdafelhozatal végén növelte pontjai számát. Végre kosarazunk, és zárkózunk, (38-39) a fordítás azonban nem akar összejönni. Még…Mert a meccs 27. percében aztán már valóban úgy tűnt, testben és lélekben is teljesen pályán vagyunk. Ákos remek passzal Szablics Petit hozta ziccerbe, amire még van válasz odaátról is, majd újra Lakosa Ákos ad parádés passzt Szablics Petinek, aki újfent szép kosárral fejezi be az akciót. A közönség is érzi, hogy alakul a meccs. És igen! A 28. percben kezdődik a varázslat! A 19. évében járó Andó Levente ugrasztja talpra a közönséget egy gyönyörű trojkával, majd a következő percben, az idősebb Fehér testvér, Ádám tartja lázban a szurkolókat, két remekbe szabott triplával. Jól elvégzett békési büntetők ellenére, már nálunk az előny (52-51) az utolsó negyedre fordulva…
Ahol aztán jött a Sólymok tripla-show! Jó, picit még várni kellett, de megérte… Előbb még Mácsai Karcsi labdaszerzéséből Miki dobott egy szívmelengető kettest, erre válaszoltak a vendégek is, majd az ideges kapkodó játék nem hozott pontokat egyik oldalon sem, majd két percig. És ekkor Fehér Peti dob be egy „hanyattesős” és idegnyugtató triplát, amire időkérés a válasz a másik oldalon. Majd Lakosa Ákos hárompontosára odaátról is tripla a válasz. Fokozódik az őrület a pályán, Andó Levi és Miki is beleáll, és betalál! Persze, hogy mindketten triplából… Aztán a már teljesen eksztázisban játszó Fehér Peti következik, ő a „világ végéről” engedi el. A közönség nem hisz a szemének, a Bonyhád elleni parádéhoz hasonló előadás láttán… Újabb támadás, újabb tripla, Fehér Peti! Majd két büntetőt is berámol a szurkolók „Petikéje”. Andó Levi is nagyon él, újra hint egyet távolról. Chris sem szeretne kimaradni, a következő támadást ő fejezi be, mi mással, triplával. És aki kezdte, az is zárja a sort, Peti újabb kettőt enged el, másodikat a „kígyótérből”, ami a 9. hárompontosát jelentette!
Hihetetlen meccs, elképesztő végjáték! Összesen 18 hárompontost süllyesztettünk el a meccsen, ebből 13-at az utolsó 12 percben!Ilyen fölényes sikerre aligha mert volna fogadni bárki is a szünetben… Bravó fiúk! Óriási öröm, zúg a vastaps, nagyon köszönjük szurkolóinknak a biztatást! Ami biztos, a Békés már nem tud megelőzni minket az alapszakaszban…
Edzői nyilatkozatok:
Lakosa Zsolt: Könnyű úgy, ha a hárompontosokat bedobjuk! Ez a végén beigazolódott. Egy gyenge teljesítményt tudtunk feledtetni az utolsó negyedben, egy nagyon jó dobóformával. Nem voltunk topon, de ez a dobóteljesítmény a végeredményben ilyen különbséget hozott. Gratulálunk Fehér Petinek!
A vendégcsapat edzője, Balog Vilmos: Gratulálok a nagykőrösi csapatnak az utolsó negyedben nyújtott dobóteljesítményéhez, hiszen az extra volt! Kilenc hárompontost dobtak zsinórban, néhány büntetővel megszakítva, és ez ellen már nem tudtunk mit tenni, így az utolsó negyedbeli teljesítményükkel megérdemelték a győzelmet.
Folytatás szombaton, idegenben a MAFC ellen, ahol finoman fogalmazva sem nekünk áll a zászló, de csak azért is: Hajrá Sólymok!
http://hunbasket.hu/merkozes/x1819/hun2a/hun2a_340