2019-10-31 18:00:00 / NBI/B Piros-csoport - Alapszakasz, 6. forduló

A bravúr nem sikerült, de jól helytálltak a fiúk

Budafok - Nagykőrösi Sólymok KE 89-71 (23-17, 22-19, 23-20, 21-15)

Sólymok: Lakosa Ákos 22/6, Fehér Péter 19/12, Mácsai Károly 16/12, Lakatos Péter 5/3, Molnár Miklós 2, Tóth Márk 2, Csukás Attila 2, Bozóki Márton 2, Bartos Bálint 1, Jókai Mátyás, Kónya Levente, Mester Márk; Edzők: Lakosa Zsolt, Kovács Sándor

A tavalyi bajnokságban, a rájátszásban sikerült győzelmet felmutatni a BMTE Sportcsarnokban, de október 31-én, csütörtök este ehhez óriási bravúrra lett volna szükség tartalékos csapatunk részéről. Továbbra is Lakosa Zsolt és Chris nélkül léptünk pályára, a kiváló formában lévő, 4 győzelem, 1 vereség mutatóval, a meccs előtt a 3 helyen álló, Budafok otthonában.

Az első két percben nem találtunk a gyűrűbe, Fehér Péter 6-0-ás hazai vezetésnél dobta az első kosarunkat. Nagyon gyenge dobószázalékkal kezdtünk, és több eladott labdával. Lakosa mester időt kért, felrázta a csapatot. Mácsai jegyezte a második találatunkat, az ötödik percben, majd gyorsan egy triplát is elsüllyesztett Karcsi. Az ötödik távoli kísérletünk végre gyűrűben kötött ki. Erre azonban a hazaiak is hármassal válaszoltak. Ákos mezőnyből eredményes, ám a következő támadásnál a büntetőket elhibázza. Lakatos Peti is beköszön, távolról céloz kiválóan. Megszerzünk néhány lepattanót, és Ákos remek befejezéseivel (egy tripla, egy dupla) ott lihegünk a hazaiak nyakán. Ám a zárszó a Budafoké, hatpontos az előnyük a negyed végén. (23-17)

Második etapban az első hazai triplakísérlet célt téveszt, nem úgy Mácsai Karcsié. Lakatos Peti bátran vállalkozik, és eredményes is. A játékunk biztató, a meccs szoros (23-22). Egy rossz védekezés, büntetése a második hazai tripla. Fehér Peti büntetőket értékesít, Karcsi pedig már a 10 pontját szerzi, de sajnos a 3. faultját is, ami nagyon aggasztó.Egyáltalán nem vagyunk alárendelt szerepben… Ezt Fehér Peti triplája is jelzi, majd a hazai időkérés is, amikor Tóth Márk passzát Ákos pontokra váltja. (32-31)A negyed közepén egálra állt a lepattanó csata (18-18), és szinte a dobószázalék is (40-39). A folytatásban azonban a hazaiak akarata érvényesült, a szünetig hátralévő négy percet 13-5 arányban hozták. Fiataljaink közül Tóth Márk és Bozóki Marci talált gyűrűbe ekkor, Bartos Bálint kiosztott egy blokkot, de sajnos sok volt a hiba, így nyílt az olló, az eredményjelző 45-36-ot mutatott a dudaszónál.

Húsz perc után, a kilencpontos hátrány alapvetően nem lenne rémisztő, és behozhatatlan különbség, de a hazaiak eleve nagyobb rotációs lehetőséggel rendelkeztek, míg nálunk a sok személyi hiba tovább nehezítette helyzetünket. De ettől még a fiúk nem dőltek a kardjukba, és tovább küzdöttek. Ákos vitte a pálmát, labdaszerzés, sikeres betörés, tökéletesen kivitelezett hárompontos. Ez utóbbiból Karcsi is bemutatott egyet, jövünk fel, hat pont a különbség. Ám ezután két távolink célt téveszt, míg a hazaiaknál kettő beesik.  Ákos újra, kétszer emeli rá jól közelről, majd Karcsi vág be egy triplát. Tíz alá jövünk, de a „kapaszkodás” egyre jobban emészti fel az energiát. A lepattanók sorra a hazaiaké, részünkről eladott labdák, eredménytelen támadások, 65-51-nél jön Lakosa Zsolt időkérése. A játékrész végén két húzóemberünk összjátéka hoz még pontokat. Ákos 5. és 6. gólpasszát adja, Fehér Peti pedig előbb triplát szerez, majd ziccert értékesít ezekből. Az állás három negyedet követően: 68-56.

A negyedik felvonást egy gyors hazai kosár, majd Ákos eredményes büntetői nyitották, és Karcsi 4. személyi hibája… Nem adjuk fel! Ákos 7. labdaszerzése, Peti 3. triplája bizonyítja, hogy nem lefutott a meccs, jön is a hazai időkérés. Az erő azonban a hazaiakkal van… Lakosa Zsolt időkéréssel és folyamatos cserékkel próbálja meg kihozni a maximumot a csapatból, mert 5 perc van még hátra és ezt már a kipontozódott Karcsi nélkül kell megvívnunk. Ákos szed támadó lepattanót és szerez belőle kosarat. Ákos újra, ezúttal egy védő lepattanó, a támadást azonban most Molnár Miki fejezi be. Az akarat viszi előre a csapatot, de felőrlődtünk a palánk alatti küzdelemben. Peti suhint egy triplát, 81-69, de az utolsó perc már teljesen a Budafoké. Kivétel az utolsó momentum, Csukás Attila lepattanót szerez, majd jól emeli rá, ezzel alakul ki a 89-71-es végeredmény.

A bravúr nem sikerült, de a fiúk jól helytálltak a magas és jó erőkből álló hazaiak ellen, nem adták olcsón a bőrüket…

Lakosa Zsolt: Örülök, hogy végre tisztességes teljesítményt tudtunk nyújtani, az utolsó pár perc kivételével végig partiban voltunk ezzel a jó Budafokkal. Rengeteg büntetőt kihagytunk, illetve több ki nem kényszerített eladott labdánk is volt, ha ezek nincsenek, még szorosabb lehetett volna az eredmény. Gratulálok a Budafoknak a győzelméhez és az eddigi eredményeihez.

Károly Máté, hazai edző: Mindig a kötelező győzelmek a legnehezebbek, ez így volt ma is. Felkészültünk a Nagykőrösből, próbáltam tudatosítani a srácokban, hogy ez nem lesz egy könnyű meccs, hiszen egy nagyon kellemetlen ellenfél a Nagykőrös. Nem voltunk magabiztosak, nagyon hullámzó volt a játékunk, és sok teret engedtünk a vendégeknek. A győzelem azért megvan, sok sikert kívánok a Nagykőrösnek a továbbiakban.

Sok pihenő nem jut a fiúknak, hiszen november 3-án, vasárnap 18 órától a Kossuthban Hepp Kupa mérkőzésen fogadjuk a Zöld csoport egyik favoritját, a jelenleg élen álló Pécsi NKA csapatát, majd november 6-án, szerdán 17:00-tól, ismét hazai környezetben bajnokira kerül sor, a MAFC csapatát látjuk vendégül. Hajrá Sólymok! Mindent bele!

Statisztika, a mérkőzés alakulása: http://hunbasket.hu/merkozes/x1920/hun2a/hun2a_402

 




nagykőrösi sólymok kosárlabda egyesület