U16-os lányaink győzelemmel debütáltak az országos bajnokságban!
Szeged KE/B - Nagykőrösi Sólymok KE 32 - 48 (9-20, 5-8, 10-5, 8-15)
Smith Daisy 23, Ronkó Hédi 10, Farkas Kitti 10, Zetkó Zsuzsanna 3, Botocska Gréta 2, Kovács Orsolya, Pap Tímea, Babusa Tifani, Király Anna, Csókás Brigitta
A tavalyi, sikeres Pest megyei bajnoki szereplést követően, vasárnap, immáron a regionális küzdelmekben, a Dél-keleti régió mezőnyében, Szegeden játszotta első mérkőzését kadett lány csapatunk, ahol cseppet sem megszeppenve léptek pályára.
Kihagyott büntetők után, Daisy avatta fel a gyűrűt, és az első negyed utolsó kosara is a nevéhez fűződik, amivel a lélektani tízpontos különbséget átlépve pacsizhattak a lányok a dudaszónál.
A második negyedben mindkét csapat nagyon spórolt a kosarakkal, de jó védekezéssel, még így is tudtuk növelni az előnyt.
A fordulást követően „bedeszkázott” gyűrűre dobáltunk, viszont így is csak minimális zárkózást engedélyeztünk a hazaiaknak, a harmadik negyedben.
A záró etap ismét a miénk volt, irányítottuk a játékot és növeltük a különbséget.
A mérkőzésen Smith Daisy járt élen a pontszerzésben, de az egész csapat kiváló teljesítményt nyújtott! Lányaink bátor, határozott játékkal, értékes győzelemmel kezdték az idényt. Szép volt lányok! Csak így tovább!
Bányai Viktor edző: Nagyon jó hozzáállással kezdtük a meccset, nagy volt a fogadkozás és a lelkesedés az első országos bajnoki mérkőzésünkön. Kellően keményen védekeztünk, határozott támadásaink végén jók voltak a dobásaink, szinte minden lepattanót megszereztünk, annak ellenére, hogy sokkal magasabb lányokkal találták magukat szembe a kőrösiek. A második negyedben leállt a pontgyártás, de a védekezésre koncentrálva megtartottuk az előnyt. A fáradtság kezdett erőt venni rajtunk, ezzel együtt Daisy, Hédi és Kitti mindig talált utat a gyűrűhöz, így a végére 16 pontra nőtt a különbség. Jó volt látni a lányok örömét!