2018-11-22 19:30:00 / Pest megyei bajnokság /NFJ/ alapszakasz

Sólymok lányok: Eddig ötös!

Őszi ötödik mérkőzésén rangadót játszott a Nagykőrösi Sólymok KE Pest megyei bajnokságban szereplő felnőtt női csapata. A tavalyi bajnokság ezüstérmese érkezett a Rákóczi iskolába, akik ellen bizakodásra adhatott okot a két csapat tavalyi mérlege, ugyanis a mieink oda-vissza jobbnak bizonyultak a második helyet elcsípő oroszlányi gárdánál.

Tavaly is kiélezett, nagy csatákat vívott a két csapat, és ezúttal sem volt ez másképp. Ismét szoros eredmény született egy remek meccsen, és ezúttal is a kőrösi kosarasok sikerével zárult az összecsapás.

 A Sólymok kezdtek jobban, a megállíthatatlan és szenzációs dobóformát nyújtó Karainé Danóczi Linda vezetésével alaposan elhúztak az első két negyedben (49-26). Szünet után változott a játék képe, a vendégek is mindent beleadva folyamatosan zárkóztak, a mieink ekkor kevésbé voltak hatékonyak a palánkok alatt, így a vége szorosra sikeredett. A lényeg azonban, hogy a végjáték kritikus pillanataiban is akadt egy-egy jó megoldás, Kakulya Réka révén pedig az „utolsó szó” is lányainké volt, így a nagy odaadással játszó Sólymok győzelmét ezúttal sem tudták megakadályozni az oroszlányiak. Csapatunk ezzel őszi ötödik mérkőzését is sikerrel zárta!

Idén már csak egy találkozó vár a csapatra, mégpedig december 20-án, hazai pályán, vagyis a Rákóczi iskolában, a Gödöllő ellen.

Nagykőrösi Sólymok KE - Oroszlányok 79 - 76 (27-16, 22-10, 17-25, 13-25)

Sólymok: Karainé Danóczi Linda 30/24, Kakulya Réka 12/6, Kovács Rebeka 11/6, Fehér Anna 11, Bányainé S. Bognár Viktória 9, Jeszenszky Szabina 4, Szabó Nóra 1, Király Adrienn 1, Istráb Anett, Mészáros Bianka, Vida Katalin, Pörge Rita

Edzők: Bányai Viktor, Fehér Ádám                                                                               

(Kőrösi Újság beszámolója)                                                            




nagykőrösi sólymok kosárlabda egyesület