Príma meccs, 19 Sólymok triplával, de mégis Príma győzelemmel
Nagykőrösi Sólymok KE - BKG-Príma SE 91-102 (21-31, 23-21, 14-21, 33-29)
(NB 1/B, Piros csoport, Alapszakasz, 25. forduló – 2019. 03. 23.)
Sólymok: Lakosa Ákos 27/15, Molnár Miklós 17/6, Mácsai Károly 16/9, Chris Viqueira 12/12, Kovács Sándor 9/9, Kövecs Martin 6/6, Andó Levente 2, Tóth Márk 2, Fulvio Candido, Fehér Péter, Fehér Ádám, Varga Milán; Vezetőedző: Lakosa Zsolt
A legutóbbi három hazai meccset sikerrel zártuk, de ahhoz, hogy zsinórban a negyedik is meg legyen, az élbolyhoz tartozó, a legjobb négy közül éppen csak kicsúszó BKG-Príma SE gárdája ellen kellett volna bravúrt elérni a szombati mérkőzésen. A szigetszentmiklósiak idegenbeli skalpjai között megtalálható a Honvéd, a Vasas és az OSE Lions-é is, így egyértelműen a vendégcsapat számított esélyesebbnek a Kossuthban is.
A magassági fölényben lévő BKG ellen a legalacsonyabb, vagyis Andó Levi kezdte a Sólymok pontgyűjtést, Fulvio remek passzát tette fel a palánk alól. Hamar tudtunkra adta a nagyon atletikus, és rendkívül gyors kosárlabdát játszó BKG-Príma SE, hogy a múlt heti vereségüket itt szeretnék feledtetni. Molnár Miklós két betörése és büntetője után egál az állás (7-7), de az ellenfél egészpályás letámadása nem ízlik csapatunknak. Lakosa Ákos két triplájával vezetünk, és próbáljuk tartani a tempót. Miki közelről, majd távolról eredményes, a játékrész felénél előny még nálunk (18-15). A gyors labdajáratással, a remekül megkomponált támadásokkal nehezen boldogulunk, elhúznak a vendégek. Esélyünk tényleg csak a hármasokból lehet. Chris be is vág egyet, de a negyed végén így is tízpontos a vendégelőny.
A folytatásban is sok erőnket felemészti a labdafelhozatal, óriásit küzdünk, de nehezen boldogulunk a BKG egészpályás letámadásával, és agresszív védekezésével. Kintről azért jól megy, Kovács Sanyi csuklóból tüzel, majd egy parádés támadás végén Mácsai dob hárompontost. Kovács Sanyi újabb távoli kísérlete ezúttal lejön, de nem hagyja annyiban, visszaszerzi a labdát és újra beleáll, csont nélküli… Hatalmas taps a jutalma! Nem engedjük el nagyon a vendégeket, újabb három tripla következik, szerzőjük: Martin, Karcsi és Miki. A negyed végén Miki büntetőzik jól, majd Karcsi óriási túlerővel szemben is eredményes közelről, és tíz alá jövünk (44-52).
Jól jön a pihenő… Szünet után új erőre kapunk, Karcsi hármassal indít, majd Ákos és Miki talál a gyűrűbe, feljövünk három pontra (51-54). Több lepattanót szerzünk ekkor és nagyon akarunk, hajtunk, de egy eladott labdát triplával büntet a BKG. Tóth Márk kap szenzációs passzt Lakosa Ákostól és fejezi be kosárral a támadásunkat, de a másik oldal sem marad adós gyönyörű jelenetekkel, még ha ez nekünk nem is tetszik annyira. Jó a meccs! Chris jön újra hárompontossal, de a negyed végén azonban újra nehezebben vesszük a levegőt, nem tudjuk lekövetni a vendégek gyors támadásvariációit. Ráadásul kétszer távolról is betalálnak, és a harmadik játékrész végére kialakult 15 pontos különbség már elég reménytelenek tűnik, innen csoda kellene.
Az utolsó tíz percben azért természetesen nem adtuk fel, és a nézőtéren többekben felidéződött a Békés elleni utolsó negyedbeli parádé… Martin, Chris kétszer, Ákos is kétszer célzott jól távolról, 5 pontra jöttünk vissza. De a védekezésben a magas emberekkel továbbra sem nagyon tudtunk megbirkózni a palánk alatt, büntetőkkel növelte a különbséget a BKG. Kovács Sanyi újabb triplája ismét reményt ad, de a végjáték a vendégeké. Ákos még szorgalmasan gyűjti pontjainkat, büntetőkből, közelről, távolról, Martin pedig a „fault-felelős”, de már mindhiába, hiszen a büntetőket is jó százalékkal értékesítették a vendégek.
A vereség ellenére csapatunkat dicséret illeti, hiszen Jól játszottunk, nagyszerűen tartottuk a lépést magasabban jegyzett ellenfelünkkel, ismét szórtuk a triplákat, küzdöttünk, hajtottunk, többször felzárkóztunk, de a bravúr nem sikerült, szégyenkezni azonban nincs okunk.
A hétvégén - március 31. vasárnap, 18:00 - Miskolcon zárjuk az alapszakaszt, majd jön a rájátszás a bennmaradásért. Hajrá Sólymok!
Edzői nyilatkozatok
Lakosa Zsolt: Gratulálok a csapatomnak a mai teljesítményéhez, és sok sikert kívánok ellenfelünknek a rájátszásban!
A vendégcsapat edzője, Dr. Nagy Ágoston: Idegenben mindig nagy dolog nyerni, főleg egy olyan Nagykőrös otthonában, ahol olyan kiváló dobók vannak, ami az egész mezőnyben párját ritkítja. Erre készültünk is, 43-ból 19 triplát dobtak be, ez volt az alapkoncepció. Igazán, ami nagy fegyvertény volt részükről, hogy lépést tudtak velünk tartani, hogy majdnem ugyanannyi mezőnykísérletük volt, mint nekünk. Ez nem túl sok csapatnak szokott sikerülni. Mi pedig készülünk a rájátszásra, ezt a meccset egyfajta főpróbának tekintettük. A múlt héten kikaptunk Nyíregyházán, úgy gondolom, a mi hibánkból, de szerencsére a fiúk ezen felülemelkedtek. Sok sikert kívánok a Nagykőrösnek, és remélem mindkét csapat eléri kitűzött célját a folytatásban!
http://hunbasket.hu/merkozes/x1819/hun2a/hun2a_355