A vártnál könnyebben ment...
Besűrűsödött kadett lány csapatunk év végi programja. A héten másodszor lépett pályára együttesünk a regionális bajnokságban, és összesen három meccset játszanak 8 nap alatt.
A hétfői „dobóedzés” jellegű meccs után, szombaton egy komolyabb erőpróba elé néztek lányaink, és a feladatot nehezítette, hogy az első számú pontfelelős, Pomázi Lola lebetegedett.
Nem estek kétségbe azonban a lányok, hiányát és pontjait, nagyszerű csapatmunkával kompenzálták. Mindenki nagy munkát tette bele a meccsbe és a kosárszerzésből is kivette részét minden pályára lépő játékos. Termeltek szorgalmasan, közel duplányit, mint ellenfelük...
Nagykőrösi Sólymok KE – Dunaharaszti MTK 80 - 46 (19-10, 21-11, 21-20, 19-5)
Sólymok: Stefanovits Hanna 20, Sárkány Hanna 12, Andó Boglárka 12, Kiss Emese 8, Vasai-Szabó Henrietta 7/3, Somogyi Sára 7, Vida Noémi 4, Szokonya Kata 4, Nagy Luca 4, Peteh Fanni 2, Szurnyák Dorka
Fehér Ádám edző: Voltak nagyon szép támadásaink, ahol szépen járt a labda, jól tudtuk kezelni az ellenfél védekezés váltásait, és a küzdeni tudásért is dicséretet érdemel a csapat. Gratulálok a lányoknak!