2019-02-14 19:00:00 / NBI/B Piros-csoport 20. forduló

 

Ez a mi esténk volt! Megtört a jég, véget ért a nyeretlenségi sorozat!

Nagykőrösi Sólymok KE – MTK Törökbálint 72-63 (22-11, 14-20, 14-16, 22-16)

(NB 1/B, Piros csoport, Alapszakasz, 20. forduló – 2019. 02. 24.)

Sólymok: Lakosa Ákos 15/3, Mácsai Károly 15/3, Molnár Miklós 14/3, Fulvio Candido 8, Fehér Péter 6/6, Chris Viqueira 6, Tóth Márk 5, Kovács Sándor 3/3, Andó Levente, Jókai Mátyás, Kónya Levente, Petrás Vajk; Vezetőedző: Lakosa Zsolt

Nagyon elszántan, ugyanakkor óriási lelki teherrel lépett pályára csapatunk vasárnap este a Kossuthban. A hosszú nyeretlenség már egyfajta béklyót kötött a kezekre, melyet akarattal, hittel, és óriási szívvel sikerült leoldani…

Őrületes iramot diktálva kezdtünk, és Lakosa Ákos iratkozott fel elsőként a pontszerzők közé. Erre válaszul érkezett egy tripla a másik oldalról, és ezzel vezettek a vendégek, de mint a végén kiderült először, s egyben utoljára is. Kezdetben Ákos vitte a vállán a csapatot, labdát szerzett, triplát dobott, ezer fokon égett. Persze a többiek is hatalmas elszántsággal vetették be magukat. Agresszíven védekezve, már a felezővonalnál szereztünk labdákat, és próbáltuk ráerőltetni akaratunkat a vendégekre. Molnár Miklós büntetőzött jól, majd újra Ákos villant, kétszer. Lakosa mester folyamatosan cserélt, így próbáltuk tartani a rohanós tempót. Lakosa Ákost Kovács Sándor váltja, és hogyan?! Hatalmas triplával köszönt be! Ákos újra a pályán, kosarat dob, majd gyönyörű passzal hozza ziccerbe Fulviot, aki nem is hibázza el. Remek játék, 18-11-nél jött is a vendégek időkérése. Ez megtörte kissé lendületünket, célt tévesztett dobások és kihagyott büntetők után azonban Miki keze sült el jókor. Továbbra is sűrűn cserélgettünk, és nem engedtük levegőhöz az ellenfelet, mindkét palánk alatt uraltuk a teret. Fulvio elmaradhatatlan blokkja is érkezik, majd egy szép betörés Mácsai Karcsi részéről, és biztató előnynél lehet szusszanni (22-11).

A második negyed azonban rosszul indult… Leszédültek a tripla kísérletek, négy pontra jött fel a vendég gárda. A győzelmi kényszer súlya nyomta a vállakat, de küzdöttünk becsülettel, és mentünk előre! Edzőnk időkérése után Fulvio büntetőivel növeltük az előnyt, majd Chris pimasz dobócsellel került helyzetbe, és fejezte be szépen. Tóth Márk büntetői kerültek a helyükre, majd Miki triplájával újra tízzel vezettünk (34-24). Persze a vendégek sem hagyták annyiban, zárkóztak. Hatalmas küzdelem zajlott minden labdáért. Karcsi két büntetővel növelte pontjai számát, majd egy méretes sapkát osztott ki a dudaszó előtt.

Szünet után is Mácsai percek következtek, ám mindkét látványos kosarát szenzációs passz előzte meg. Az első Molnár Miki, a második Tóth Márk nevéhez fűződik. Láthatóan egyre nehezebben bírtuk a magunk által diktált tempót, és ez hozta a hibákat is. A szívünk azonban a helyén volt… Távolról kísérleteztünk, ám ezek sorra kimaradtak, egyedül Fehér Petié zúgott be. Egyre közelebb jött a Törökbálint, ott lihegtek a nyakunkon, sőt a 28. percben már csak egy pont volt az előnyünk, de szerencsére fordítani nem tudtak (47-46). Ekkor Molnár Miki lépett vezérszerepbe, betört, faulttal sem tudták megállítani, sikeres kosár, plusz büntető.     

Három pontos vezetéssel vágtunk bele a negyedik játékrészbe. A fiatal Tóth Márk is jól bírta az idegek harcát, szép kosárral, és óriási labdaszerzéssel lendítette tovább szekerünket, miközben a rutinosabbak, Mácsai és Molnár keze sem remegett meg. Utolsó erőtartalékainkat mozgósítva ismét teljesen uraltuk a meccset. Chris egy szépen kivitelezett középtávolija után már nagyobb mosoly jelent meg az arcokon, majd jött Fehér Peti triplája, amivel visszaállt a lélektanilag fontos „közte tíz”, és már „csak” három perc volt hátra. A vendégek időkérése sem tudta már megállítani csapatunkat, és Mácsai Karcsi demoralizáló triplája végleg átszakította a gátat. Ákos pedig, a támadásidő utolsó pillanatában szerzett kosarával feltette a koronát, mind a saját, mind a csapat teljesítményére. Ákos mellett Fulvio és Andó Levi is villantak még, és amikor megszólalt a duda, hatalmas kő esett le a szívünkről…

Óriási csapatmunka eredményezte ezt a rendkívül fontos győzelmet! Mindig akadt, aki a kritikus pillanatokban hozzátett valamit, aki a holtponton átlendítette a társaságot. Szép volt fiúk! Óriási csatát nyertünk, de „háborút” még nem, viszont ebből a sikerből lehet és kell is erőt meríteni a folytatáshoz. Mindjárt szerdán, hiszen újabb nagyon fontos meccs következik. Hajrá Sólymok!

A két edző mérkőzés utáni nyilatkozata:

Lakosa Zsolt: Tizenkét játékost tudtam játszatni ezen a mérkőzésen, és az volt a célunk, hogy meghajtjuk a mezőnyjátékosaikat és zavarba hozzuk őket a pálya nagy részében.  Ez a taktika be is vált, labdákat szereztünk, és akadtak ugyan hullámvölgyek, de uraltuk a meccset és szerintem megérdemelten nyertünk.

A vendégcsapat edzője, a sok nagy csatát megélt egykori magyar válogatott, magyar bajnok kosárlabdázó, Bódi Ferenc is elismerően beszélt csapatunk teljesítményéről: Gratulálok a Nagykőrösnek, teljesen megérdemelten nyerték meg a mérkőzést! Fizikálisan teljesen fölénk nőttek, és azokat a dolgokat, amiket elterveztünk sajnos minimális százalékkal tudtuk végrehajtani. A közeli befejezéseink és a büntetőzésünk katasztrofális volt, ezt tetézte az eladott labdáink száma. A csapatomat azért illeti dicséret, mert az utolsó pillanatig sem adtuk fel, küzdöttünk szívvel-lélekkel, de ma ez ennyire volt elég. További sok sikert kívánok a Nagykőrösnek!

http://hunbasket.hu/merkozes/x1819/hun2a/hun2a_319

 




nagykőrösi sólymok kosárlabda egyesület