2019-02-03 19:00:00 / NBI/B Piros-csoport 18. forduló

Hatalmasat küzdött tartalékos csapatunk, de nem bírt el a tavalyi bajnoki döntőssel

Nagykőrösi Sólymok KE – Vasas Akadémia 70-87 (25-28, 8-15, 21-22, 16-22)

(NB 1/B, Piros csoport, Alapszakasz, 18. forduló – 2019. 02. 03.)

Sólymok: Lakosa Ákos 21/3, Fehér Ádám 10/6, Fulvio Candido 9, Fehér Péter 8/6, Andó Levente 7/3, Kovács Sándor 5/3, Szablics Péter 4, Chris Viqueira 2, Kövecs Martin 2, Tóth Márk 2, Varga Milán, Kónya Levente; Vezetőedző: Lakosa Zsolt

Ősszel idegenben nem sok babér termett csapatunknak a Vasas Akadémia ellen, vasárnap este a Kossuthban nyílt lehetőség a visszavágásra. Pontosabban nyílhatott volna… Mert miután kiderült, hogy az összeállításba több külső körülmény is beleszól, a revans esélye is távolodni látszott a tavalyi bajnokságban döntőt játszó fővárosi gárda ellen. Molnár Miklós, Mácsai Károly, Jókai Mátyás nélkül, és a félig (sem) gyógyult Fehér Péterrel vette fel a harcot csapatunk a rájátszásba tartó Vasas ellen. De persze nem feltartott kézzel, hiszen a hatalmas Sólymok-szív és a példaértékű csapatszellem már sok nehéz feladat megoldásában segített. Ezúttal is mindenki szívvel-lélekkel küzdött az első pillanattól, és bátran nekirontottunk a Vasasnak.

A feldobás után a korábban Vasasban is játszó és jelenleg is ott utánpótlás-edző, Lakosa Ákos szerezte az első kosarat. Majd egy Tóth-Lakosa-Fulvio parádés támadás meghozta a közönség hangját is. Felváltva estek a kosarak, majd ismét az óriási bizonyítási vággyal pályára lépő Ákost tapsolta a hazai tábor. Előbb egy remek betörés, majd szemfüles labdaszerzés és ügyes befejezés. Tóth Márk büntetőzött jól, 11-9 ide. Ám két eladott labda, palánk alatti bizonytalanságok, hét vendégpont zsinórban, jött is Lakosa Zsolt időkérése. Újra Ákos eredményes közelről, majd Kovács Sanyink tesz a helyére két büntetőt, és nagy üdvrivalgást kiváltva elsüllyeszt egy gyönyörű triplát is. Előny újra nálunk (18-16), de nem sokáig, újra kapkodás, labdaeladások és a gyors vendégcsapat mindent büntetett. De azért tartottuk a lépést. Az első negyedben 13 pontig jutó Lakosa triplája és büntetői után egy Varga Milán-Szablics Péter összjáték vált ki óriási tapsot, amit Peti a támadóidő lejártakor tesz fel a gyűrűbe. A biztató első játékrész végén Kövecs Martin triplakísérlete leszédült, így nem sikerült egalizálni, Vasas előnnyel indult a második negyed.

Ami nem sikerült túl fényesre… A második tíz perc alatt 8 pontot szereztünk ugyanis. Molnár Miklós csapatunk legeredményesebb pontszerzője, lázas betegen az oldalvonal mellől, most nem tudott ehhez hozzátenni. Ebben a negyedben nem találtuk az agresszív védekezés ellenszerét, a gyors ellentámadásokat sem sikerült megállítani, a lepattanókat is jobban szedték a fővárosiak, így kilenc ponttal megléptek. Fulvio egy szépen kivitelezett középtávolival törte meg a hazai kosárcsendet, majd kiosztott egy méretes blokkot is, ám majd három percig ismét nem találtunk a gyűrűbe. Kovács Sándor dinamikus lepattanó szerzése, Chris látványos betörése említésre méltó, és Lakosa közelije a negyed végén, mellyel közte tízzel zárult az első félidő.

A szünetet követően a vezérszerepet betöltő Ákos, Szablicsnak adott tanítanivaló gólpasszt, amit Peti is hasonló módon használt ki. Majd Lakosa a palánk alól tette vissza a labdát Andó Levinek, aki szép triplával fejezte be a támadást. Mindenki nagyon akart, küzdött és jöttünk vissza a meccsbe. Fulvio adott óriási sapkát, majd dobott be egy ziccert, Fehér Ádám köszönt be távolról, ám összességében továbbra is hektikus volt játékunk. A szép megoldásokat nagy hibák követték, és mivel ellenfelünk sem tétlenkedett, nem tudtunk igazán felzárkózni. Fehér Ádám bődületes triplájával, majd Andó közelijével és büntetőivel még tíz alá jöttünk, majd a Fehér Peti is dobott egy olyan igazi „fehérpetis” triplát. Hanyattdőlve, látszólag ütemtelenül, de pazarul…  Jól hallhatóan nagyon szereti a közönség  a távoli kosarak ezt a fajtáját is. Ám a negyed végén Peti újabb távoli kísérlete, mint ahogy Ákosé is kimaradt, így 11 pontos hátrányról kezdhettük az utolsó játékrészt. 

Fulvio büntetőivel és Fehér Peti közelijével újra szárnyra kaptunk, de sajnos nem tudtuk teljesen kihasználni, hogy ellenfelünk is elbizonytalanodott ekkor. Izgalmas és mozgalmas percek szemtanúi lehettünk, de mivel mindkét oldal többet hibázott, így kosár alig esett a játékrész közepén. A játékvezetői ítéleteket időnként furcsálló közönségünknél is ekkortájt szakadt el a cérna és formáltak hangos véleményt a sporik ténykedéséről… Három perc volt vissza, amikor Fehér Ádám közelről, majd büntetőből szerzett kosarat, és hat pontra feljöttünk (61-67) Közelebb azonban már nem sikerült, a Vasas jobban bírta a végét. Lakosa büntetőkből és Fehér Peti ismét messziről elengedett triplával kozmetikázott, de az utolsó szűk két perc rohanó tempója a fővárosiaknak sikerült jobban. Akiknek jár a gratuláció, de a végeredmény azonban mindenképpen túlzó, és a közönség tapsa és a pacsizás ismét jelzi, a fiúk hozzáállása akkor is győzelem, ha bajnoki pont nem is jár érte… 

A szurkolóinknak nagyon köszönjük a biztatást!

A hétvégén idegenben, a Nyíregyháza Blue Sharks csapatához látogatunk. Őket otthonukban, ebben a szezonban eddig csak az OSE tudta elkapni.

A két edző mérkőzés utáni nyilatkozata:

Lakosa Zsolt: A sok hiányzónk, és a játékot betegen vállaló játékosunk ellenére nagyot küzdöttünk, és meg tudtunk szorítani egy jól felkészített, és gyorsan játszó Vasast. Sajnos, amikor igazán közel értünk volna ellenfelünkhöz, kulcsjátékokat hibáztunk, a legvégére pedig az erőnkkel is elkészültünk.  Gratulálok a Vasasnak!

Faragó Péter, a vendégek edzője: Gratulálok a Nagykőrösnek, mert a kulcshiányzóik ellenére nagyon jól küzdöttek! Mi az elején megszerzett előnyt végig vittük, majd mikor elfáradt a hazai csapat, még egy keveset rá tudtunk tenni! Jobbulást a betegeknek, velük más minőséget képvisel ez a csapat! Gratulálok a saját csapatomnak is!

http://hunbasket.hu/merkozes/x1819/hun2a/hun2a_306




nagykőrösi sólymok kosárlabda egyesület