Csoportgyőzelem és továbbjutás, első kör pipa!
U18-as csapatunk hazai pályán kezdte meg 2023-2024-es idényét, a szeptember 9-10-i hétvégén, az Országos Leány Junior Bajnokság előselejtezőjének „A” csoportjában.
Szombaton és vasárnap is a Rákócziban pattogott a labda, a négy csapat részvételével, körmérkőzéses rendszerben lebonyolításra kerülő tornán, melyen az 1. vagy 2. - egyaránt továbbjutást jelentő - hely valamelyikének megszerzését tűzte ki célul a Bányai Viktor, Kovács Sándor edzőpáros.
Az ellenfelek játékerejéről nem igazán rendelkeztünk információkkal, ám a korábbi eredmények alapján a miskolciak tűntek a legkeményebb riválisnak, így az első meccsre kulcsfontosságú összecsapásként tekintettek lányaink. Készültek is nagyon, ám a feszültség is érezhető volt, de szerencsére ez kevéssé befolyásolta a játékot. Erdélyi Hédi pontjai nyitották a meccset, Fehér Nóri tripláival pedig már az első negyed végére sikerült 11 ponttal ellépni. A folytatásban is a mieink akarata érvényesült, a játék minden elemében jobbnak bizonyultunk, és - örömünkre – végig vezetve, nagyon magabiztosan nyertük meg a találkozót.
Nagykőrösi Sólymok KE - Miskolci Sportiskola Vadmacskák 84 -62 (20-9, 29-17, 19-18, 16-18)
Sólymok: Fehér Nóra 21/9, Erdélyi Hédi 21, Bányai Réka 10/6, Nagy Luca 9, Kele Viktória 6, Balla Zita 6, Király Anna 4, Pomázi Lola 4, Patakvárhegyi Anasztázia 3/3, Pesti Lilla, Andó Boglárka, Peteh Fanni;
A második meccsen már jóval nagyobb önbizalommal álltak oda a feldobáshoz a lányok, és hengerelve, könnyed játékkal, tulajdonképpen már az első negyedben el is döntötték a meccset. Ezzel pedig már továbbjutást jelentő helyen várhatták a vasárnapi záró meccset.
Nagykőrösi Sólymok KE - SZPA-HSE 93-27 (31-6, 25-8, 18-6, 19-7)
Sólymok: Balla Zita 16, Kele Viktória 15/3, Nagy Luca 14, Fehér Nóra 11/3, Patakvárhegyi Anasztázia 10/6, Erdélyi Hédi 9, Király Anna 6, Pesti Lilla 6, Pomázi Lola 4, Bányai Réka 2, Andó Boglárka, Peteh Fanni;
A szombati két győzelmet követően a vasárnapi mérkőzés tétje a csoportelsőség volt, és ennek megfelelően nagyon odatették magukat a lányok a feldobást követően. Sikerült is magabiztos előnyt szerezni, ám talán túl korán megnyugodtunk, mert a koncentráció csökkent, amit ki is használt az ellenfél, és szorossá tett a meccset. A végjátékban azonban újra összeállt a csapatjáték és nem volt kérdés, hogy ki szerzi meg a tornagyőzelmet.
Nagykőrösi Sólymok KE - Pilis Basket 73-60 (21-10, 22-19, 16-21, 14-10)
Sólymok: Fehér Nóra 21/3, Balla Zita 14, Erdélyi Hédi 12, Kele Viktória 11/3, Nagy Luca 6, Király Anna 4, Pomázi Lola 3, Pesti Lilla 2, Bányai Réka, Patakvárhegyi Anasztázia, Andó Boglárka, Peteh Fanni;
Edzők: Bányai Viktor, Kovács Sándor
Összességében nagyszerű teljesítménnyel végeztek az élen lányaink, az Országos Leány Junior Bajnokság előselejtezőjének „A” csoportjában.