Nagyon nehéz szülés volt, de megvan az első Zöld csoportos győzelem!
Nagykőrösi Sólymok KE- Dunaharaszti MTK 78 -75 (21-22, 21-17, 22-20, 14-16)
Sólymok: Timkó Norbert 22/3, Mészáros Bence 13/6, Tóth Bence 5, Mácsai Károly 4, Kocsis Attila 1; Cserék: Fehér Péter 23/9, Molnár Bence 6, Filep Áron 4, Mári György, Kónya Levente, Hőgye Attila;
DMTK: Fekete B. 18/18, Burai R. 17/3, Joó t. 11/3, Pafféri P. 10/6, Hudák L.; Cserék: Simonics O. 10/3, Szatmári Sz. 4, Simonics L. 3/3, Imolay Á. 2, Magashegyi D., Vasas M.
Több, mint négy hónapos szünet után, szerda este újra bajnoki mérkőzésen dobták fel a labdát a Kossuthban, ahol az NBI/B Zöld csoport tavalyi 6. helyezettjét, a Dunaharaszti MTK-t fogadtuk, a szokottnál valamivel kevesebb néző előtt, amit alaposan befolyásolt a hétközi játéknap és a késői kezdés.
A mérkőzésen debütált hazai közönség előtt edzőként Kovács Márk, aki játékosként már megtapasztalhatta mit is jelent a szurkolók segítsége, a nagyszerű hangulat. Nagyon szeretné ezt átélni edzőként is meccsről-meccsre, amiért persze keményen dolgozik is az egész csapat. Új igazolásunk, Mészáros Bence bajnoki bemutatkozását pedig az tette pikánssá, hogy éppen korábbi csapata ellen ölhetett először Sólymok mezt a hazai publikum előtt.
A meccset nem indítottuk túl jól, fogalmazhatnék úgy is, hogy „idény eleji formában”, de inkább, talán, az ellenfél nagyon bátor és remek kezdése lepett meg mindenkit. Timkó Norbi két jó befejezése jelentette első négy pontunkat, Kocsis Attila egy büntetőt értékesített, de az előny a két triplát is elsüllyesztő vendégeknél volt. Mészáros Bence szerezte meg első két pontját színeinkben, majd a következő támadásnál már szólt is a „Mészi! Mészi!” köszöntés a tribünről, amit újoncunk egy triplával vívott ki, ezzel egálra alakítva az állást. (10-10) Filep Áron szállt be remekül a padról, triplával köszönt be, ám a vendégek válasza is hármas formájában érkezett. Fehér Peti lendített egyet a szekerünkön, előbb betörés után 2+1-es befejezéssel, majd távolról kínálta meg a gyűrűt, egy perc alatt szerzett 6 pontja jelentette az előnyünket (19-13). Mácsai Karcsi zsákolási kísérlete megbicsaklott, ám a következő támadásnál kárpótolta magát és a közönséget is egy látványos befejezéssel, Peti óriási passza után. (21-15) Az első negyed utolsó két percében viszont bealudtunk, az eladott labdák, kimaradt ziccerek, elhibázott büntetők „jutalmaként” pedig fordított a DMTK. (21-22)
A második tíz percet csapatkapitányunk parádés befejezése nyitotta, Tóth Bence egy támadó lepattanót szerzett és abból látványos kosarat is. Timkó Norbi előbb Mári Gyuri, majd Molnár Bence passzával fordult be eredményesen, ám időt kellett kérnünk, mert a védekezésünk meglehetősen szellősnek bizonyult. Két vendég tripla esett be, elsővel egyenlített, másodikkal vezetett ellenfelünk. (27-30) Molnár Bence villant, de a büntetőkkel jobban gazdálkodó Dunaharaszti állt előrébb a negyed közepén. (29-34) Hullámzott a játékunk, a negyed második felében éppen nagyobb fokozatba kapcsoltunk Peti és Mészáros Bence vezérletével. Négy Fehér és két Mészáros ponttal, egy 8-0-s futással fordítottunk, (37-34) ám bezúgott egy vendég tripla és újra egált mutatott a tábla. Mészi is megmutatta, hogy jó ebben a műfajban is, bevágott egyet kintről, majd két hibátlanul elvégzett büntetője zárta az első félidőt, melynek végén 42-39-et mutatott az eredményjelző.
A védekezésünk sok kívánnivalót hagyott maga után a folytatásban is, a támadó gépezet is csikorgott, de akadtak szép megoldások, ragyogó befejezések is, ezekből szeretett volna többet látni - a sokszor fejét fogó, mérgelődő - debütáló edzőnk, és persze a győzelmekre kiéhezett szurkolótábor is. Nagyon jó napot fogott ki azonban a jó erőkből álló, igen lendületes ellenfelünk és irtó nehézzé tette a meccset, melynek harmadik negyedét is triplával nyitották. (42-42) Norbi értékesített egy ziccert, Mári Gyuri jó meglátását követően, ezt Bencék akciója követte, Molnár labdaszerzés, Mészáros gólpassz és remek Molnár befejezés, az állás 46-42. Fellélegezni persze nem hagynak minket a vendégek, két hármassal máris ők állnak jobban, (46-48) viszont eladott labdákkal sajnos mi, ezt büntették ezúttal is a kék mezesek. Újabb tanácstalanság a támadójátékban, amit azért elsősorban a vendégek agresszív védekezése vált ki, így Norbi vállalkozik távolról, és milyen jól teszi... Első kísérlete kettőt, második már három pontot ér, élteti is a közönség a helyzetet jól felismerő és pontosan célzó centerünket. (51-48) Tóth Bence szinte kényszer-befejezése parádés kosarat eredményez, (53-48) de megtörni továbbra sem tudjuk ellenfelünket, sőt... Futnak is egy 9-0-át... (53-59) Az újabb rövidzárlat után Norbi tempója és ziccere (mindkét „forintos” gólpassz Fehér neve mellé kerül) révén egyenlítünk. Áron egyik büntetője kerül a helyére, majd jön Peti... Illetve megy, óriási elánnal át a védőfalon, két pontot szerezve, majd elsüllyeszt egy „hanyattesős” trojkát, a tribün hangerejét is felcsavarva ezzel. (63-59) Norbi büntetője zárja ezt az etapot, és ötpontos előnyünk. (64-59)
A záró szakaszban aztán folytatódik a hullámzás, és a kiélezett csata... Molnár Bence sikeres betörése nyitja a pontok sorát, ám a büntetőkkel továbbra is meggyűlik a bajunk. Karcsi bűvöli be valahogyan közelijét, a meccsen a legnagyobb különbséget kialakítva, (68-59) ám ezt gyorsan el is tüntetik a nagyot küzdő és kiválóan triplázó vendégek, mi több, 11-0-át futva újra a maguk javára fordítják a mérkőzést, négy perccel a vége előtt. (58-70) Mészi asszisztjából, Norbi ziccerezése töri meg a 3,5 perces gólcsendünket, de két eladott labdáért „cserébe” újabb DMTK tripla köt ki a gyűrűnkben. Óriási izgalmakat hoz a szoros végjáték, melyben Fehér Peti lép elő főszereplővé. Életben tartó triplája után közelről gyötri be, ezzel az utolsó előtti percben nálunk az egylabdányi előny. (75-73) A büntetők... Továbbra is magunkat büntettük vele, de a rutin velünk volt, és a rengeteg eladott labda után, a legjobbkor szereztünk néhányat, Mári Gyuri blokkja és megszerzett lepattanói is nagyon kellettek, és Tóth Bence is kiosztott egy sapkát. Ekkor a védekezésünk rendben volt, így elbírtuk, hogy hatból megint csak három büntető ért célba (Tóth, Fehér, zárásként Mészáros) a végén már folyamatosan faultokkal próbálkozó vendégek ellen.
Nagy küzdelem, kiélezett csata végén húztuk be a meccset, újabb ízelítőt kapva a Zöld csoport erejéből. Mindkét csapat győzelmet érdemelt volna, nagyon örülünk, hogy ez nekünk sikerült, elsősorban a rutinnak köszönhetően és, hogy a derbi végén, Peti személyében nálunk volt a „nyerőember”...
Két idegenbeli találkozó következik, előbb Egerbe, majd Sopronba utazik csapatunk. A következő hazai mérkőzés időpontja: október 21. 17:00, ellenfél a tavalyi egyik nagy riválisunk, a Veszprém KK.
Edzői nyilatkozatok:
Kovács Márk: Az első győzelem mindig nehéz. Készülünk a következőre. Örülök, hogy a szurkolóink nagyon nagy hangulatot teremtettek! Ellenfelünknek nagy gratula, szerintem nagyon jól játszottak!
Ughy Albert: Először is, a győztes csapatnak mindig jár a gratuláció, így gratulálok a Nagykőrösnek! Nagyon fiatal csapat vagyunk, még sok rutint kell magunkra szedni, de nagyon büszke vagyok a fiúkra, hogy egy ilyen, végletekig kiélezett meccset tudtunk itt játszani, ahol nagyon sok csapat meg fog szenvedni, vagy vereséggel hagyja el a pályát. Le fogjuk szűrni a pozitív dolgokat, mert mindig a pozitívumokból lehet építkezni, és tanulunk a hibáinkból, amiket a következő meccseken igyekszünk javítani.