Nagyon értékes idegenbeli győzelem! Továbbra is makulátlan a mérlege lányainknak.
SZEK-W - Nagykőrösi Sólymok KE 52 -58 (17-15, 11-17, 8-8, 16-18)
Sólymok: Kakulya Réka 22/9, Smith Daisy 8, Jeszenszky Szabina 7/3, Kálló Dóra 5/3, Mészáros Bianka 5/3, Botocska Gréta 5/3, Király Adrienn 5, Kovács Orsolya 1;
Fontos két bajnoki pontot gyűjtött be csapatunk Szolnokon, a péntek esti mérkőzésen, mely méltán nevezhető rangadónak is, hiszen a tavalyi ezüstérmes fogadta a bajnokot, és az erőviszonyokat tekintve ebben a szezonban is meglepetést jelentene, ha nem ez a két csapat zárna az élen. Ezt támasztja alá az is, hogy az idei bajnokság eddigi két veretlen csapata lépett pályára.
Együttesünk számára egy kis plusz motivációt is jelentett, hogy az előző idényben a szolnokiak belerondítottak a hibátlan mérlegbe, egyedül nekik sikerült meccset nyerni ellenünk, ráadásul hazai pályán a Rákócziban. Lányaink mindent megtettek, hogy ezért is revansot vegyenek, ám ennél fontosabb célt jelentett, hogy a ne változzon a sorrend a dobogón a tavalyihoz képest.
Szűkös kerettel tudott csak útra kelni csapatunk, ám a hazaiaknak is akadt hiányzója, talán ez is befolyásolta, hogy az első percekben inkább csak méregettek egymást a felek. Több, mint két percet kellett várni az első találatra, ez egy hazai hárompontos formájában érkezett, de a válaszunk sem váratott magára sokáig, ami szintén távoli dobásból született meg, Réka által. Szabina is triplát suhintott, és rögvest közelről is betalált, majd Dóra köszönt be, szintén egy hárompontossal, így az 5. percben 5-11-et mutatott az eredményjelző. Ám jött egy 3 perces rövidzárlat részünkről, amit a hazaiak 11-0-s futással használtak ki. Daisy négy pontjával tértünk vissza a meccsbe, de az első negyed szolnoki vezetésnél ért véget. (17-15)
A második negyedet Bianka triplája indította és Réka pontjaival átvettük a vezetést is, amit már nem adtunk a kezünkből az első félidőben, de igencsak küzdeni kellett érte, nem hagyta magát nagyon lerázni ellenfelünk. (28-32)
A harmadik negyedet a hazaiak kezdték jobban, egy triplát követően vissza is vették a vezetést (35-34) de Gréti hármasa és Bianka közelije révén megint mi álltunk jobban. Rengeteg hiba és kemény küzdelem jellemezte a nagyon pontszegényre sikeredett harmadik tíz percet, melynek végén mindössze négy egységnyi volt a differencia, ám ami fontos, hogy a javunkra. (36-40)
Az utolsó etapban ez újra egyetlen pontra csökkent, nagyon jókor zúgott be Réka triplája, majd több kísérletünk is célba ért, így az ellenfélnek kellett futni az eredmény után, És futottak is, 4 perccel a vége előtt 2 pont volt az előnyünk (46-48) ám erővel jobban bírtuk és egy 7-0-és szakasszal sikerült eldönteni a meccset. Az utolsó két percben felválta estek a kosarak, de már kézben tartottuk a meccset és a végig szoros csatában megszereztük a nagyon fontos győzelmet.
Bányai Viktor edző: Egy szoros meccset sikerült megnyernünk, gratulálok a lányoknak! Picit gyorsabb és pontosabb támadásokkal lehetett volna nagyobb is a különbség, a védekezés részét viszont egészen jól megoldottuk. Réka megtartotta jó szokását és sok pontot dobott, gólpasszból jöhetne több! Jövő héten két meccset is játszunk, várom a jó folytatást!